galéria megtekintése

Férje védelmére kelt a brutálisan megvert futballistafeleség

0 komment

V. D.
NOL

Egy nappal azután, hogy a Baltimore Ravens kirúgta Ray Rice-t, megszólalt az amerikai futballista felesége, aki közleményében azt írja, az egész olyan, mintha ez az egész csak egy rossz álom lenne.

Janay Rice azt mondta, meg fogják mutatni, mi az igazi szerelem
Janay Rice azt mondta, meg fogják mutatni, mi az igazi szerelem

„Senki sem értheti meg azt a fájdalmat, amelyet a média és a közvélemény okoz azzal, hogy minden nap felidézi számunkra azt a rettenetes élményt. Ha az volt a cél, hogy bántsanak és az összes boldogságunkat elvegyék, akkor sikerrel jártak. De üzenem nekik, hogy folytatjuk, és megmutatjuk, mi az az igazi szerelem!” – írta Instagramján Janay Palmer. Bevallása szerint úgy érzi, mintha ez az egész csak egy rossz álom lenne.

„Ez a mi életünk! Amit nem kaptok meg!” - írta kedden a nő, aki a liftben történt incidens után sem tett feljelentést. Rice-nak a törvény előtt sem kellett felelnie tettért, hiába tartóztatták le, később ejtették ellene a vádakat egy bírósági meghallgatás után, igaz, kötelezték arra, hogy rehabilitációs programon vegyen részt. Az NFL februárban mindössze két meccstől tiltotta el a futójátékost, aki e mellé 500 ezer dolláros pénzbírságot kapott.

 

A Baltimore Ravens hétfőn azonban azonnali hatállyal felbontotta a játékos szerződését, miután nyilvánosságra került az a februári felvétel, melyen a 99 kilós férfi egy Atlantic City-i szálloda liftjében eszméletlenre veri a nőt, akivel akkor még csak jegyben járt „Szeretem a férjem. Mindenben támogatom őt” - idézi a nőt az ESPN amerikai tévécsatorna. Rice eközben azt mondta, „erősnek kell maradnia a felesége miatt. „Ő annyira erős...Jól vagyunk. Sokan imádkoznak értünk és továbbra is támogatjuk egymást” – nyilatkozta a sportoló. Felesége azt kérte, tartsák tiszteletben a magánéletüket.

Rice-t megkereste a CNN is, de ő annyit írt csupán, hogy próbál erős maradni a felesége és a gyerekük miatt. „Ez minden, amit most tehetek” - állítja a sportoló. 

„Részeg, ugye? Nem szólunk a zsaruknak”

A tegnap nyilvánosságra került videóban nem hallani, hogy Rice miről beszél a jegyesével.

Az Associated Press kedden arról számolt be, hogy a munkatársai egy hosszabb és jobb minőségű felvételt láttak, amelyhez hang is tartozott. „Rice meg sem kísérelte titkolni tettét. Miután Palmer összeesett, kivonszolta őt a liftből, ekkor találkoztak a hotel személyzetével. "Részeg, ugye?" - kérdezték tőle, majd megjegyezték, hogy nem szólnak a rendőröknek. Rice semmit sem felelt” - írja a az amerikai hírügynökség.

Nem tudtak a felvételről

Az NFL főigazgatója, Roger Goodell azt állítja, a profi liga vezetése egészen szeptember 8-áig nem látta a felvételt. „Feltételeztük, hogy rögzízették a történteket. Elkértük a felvételt. De soha sem adtak rá lehetőséget, hogy megnézzük azt” - mondta a CBS riporterének.

Mossa kezeit a Baltimore Ravens is. A tulajdonos, Steve Bisciotti kedden elnézést kért a rajongóktól, és azt állította, hogy a csapat korábban már elkérte a felvételt a szállodától, a rendőrségtől és az ügyészségtől is, de mindannyian visszautasították és a csapat végül úgy döntött, megvárja a bírósági döntést vizsgálat indítása előtt.

„A mostani videó mindent megváltoztat. Már korábban látnunk kellett volna.  Szigorúbban kellett volna folytatni a saját vizsgálatunkat. Nem tettük, tévedtünk” - olvasható a csapat honlapján megjelent közleményben.

Mindenkitől elnézést kért, csak a feleségétől nem

Májusban a Baltimore Ravens sajtótájékoztatót tartott a februári eset kapcsán. Rice akkor mindenkitől elnézést kért, beleértve a csapatát, a rajongóit, a gyerekeket, csak épp saját feleségétől nem. Palmer azonban a következőt nyilatkozta: „Mélységesen sajnálom, ahogy az incidens éjszakáján viselkedtem.” Csak egy később összehívott sajtótájékoztatón nyilvánosan is elnézést kért feleségétől.

A játékos és neje 2008 óta van együtt a FabWags.com információi szerint. Palmer a Towson Egyetem kommunikáció szakán végzett, Rice a diplomaosztóján kérte meg a kezét. Néhány hónap múlva teherbe esett, 2012. februárjában született meg a pár kislánya, Raywen. A házasságkötésre idén márciusban került sor, miután a bíróság ejtette a Rise elleni vádakat.

Az NFL szigorított a büntetések mértékén

Szeptember 8-án az NFL bejelentette, meghatározatlan időre eltiltják a játéktól
Szeptember 8-án az NFL bejelentette, meghatározatlan időre eltiltják a játéktól Rice-ot
Sean Gardner / Reuters

Az NFL az eset nyomán felülbírálta korábbi rendelkezését, így a jövőben a családon belüli erőszakot elkövető sportolók hatmeccses eltiltást fognak kapni, míg a visszaesőket egész életükre eltilthatják. A játékosoknak lehetőségük lesz ebben az esetben szezon végén fellebbezni a döntéssel szemben - írja a Washington Post.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.