galéria megtekintése

Thaiföldön tüntetnek a puccs ellen

0 komment

NOL

A hatalmat csütörtökön vértelen puccsal átvevő thaiföldi hadsereg vasárnap figyelmeztetést adott ki, hogy aki megsérti a rendkívüli állapot intézkedéseit – így a gyülekezési tilalmat – azt katonai bíróság elé állítják. Az őrizetben lévő miniszterelnök asszonyt, Jinglak Sinavatrát elengedték.

Tüntető a katonák sorfala előtt
Tüntető a katonák sorfala előtt
Damir Sagolj / Reuters
Ennek ellenére a nap folyamán a főváros, Bangkok több pontján is tüntettek a puccs és a diktatúra ellen. A Győzelem Emlékműnél legalább ezren jöttek össze, amire azonban megjelentek a vízágyúkkal felszerelt katonai járművek.

A magát a Béke és a Rend Nemzeti Tanácsának nevező katonai vezetés és annak főparancsnoka, Prajuth Csao-ocha tábornok szombaton az utolsó, részben választott alkotmányos intézmény, a szenátus feloszlatásáról döntött. Az alsóházat még decemberben Jinglak Sinavatra akkori kormányfő oszlatta fel, hogy előrehozott választásokat tartsanak. Az ellenzék azonban bojkottálta a februári választásokat, és azt utólag a választási bizottság semmisnek nyilvánította. Jinglakot és kilenc miniszterét május 7-én az alkotmánybíróság fosztotta meg posztjaiktól hatalommal való visszaélés vádjával, mert személycseréket hagytak jóvá a nemzetbiztonsági tanács, a hírszerzés és a rendőrség élén. A katonai vezetés szombaton mindhárom említett posztra most saját jelöltjeit tette.

Nem éppen kesztyűs kézzel bánnak a demonstrálókkal
Nem éppen kesztyűs kézzel bánnak a demonstrálókkal
Erik de Castro / Reuters

 

A Reuters korábbi értesülése szerint hadsereg mintegy 100 személyt, köztük Jinglakot és számos miniszterét, miként a másik oldalról a november óta tartó kormányellenes tüntetések néhány hangadóját is őrizetben tartja. A katonai szóvivő ezt „kényszerű vendéglátásnak" nevezte, amíg nem csillapodik a feszültség. Jinglakot vasárnap elengedték.

Vasárnap egyébként a pénzügyi és az üzleti élet képviselőivel egyeztetett a Béke és a Rend Nemzeti Tanácsa. Egy valamelyest meglepő bejelentés szerint a katonai vezetés biztosítja azoknak az elmaradt támogatásoknak a kifizetését, amelyet a Jinglak-kormány ígért meg a rizs-termelő parasztoknak. Legkésőbb egy hónap alatt mindenki megkapja a járandóságát – ígérte meg a hadsereg szóvivője. A rizsfelvásárlási program miatt bírósági eljárás indult korábban Jinglak ellen, a vád szerint a populista ígéret hatalmas veszteséget okozott az ország gazdaságának, mert a megemelt áron nem tudták külföldre exportálni a rizs jelentős hányadát. A vidéki parasztság adta a Jinglak-kormány fő támaszát.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.