galéria megtekintése

Ifj. Hegedűs és nyomában a közöny

3 komment


Vári György

A választással párhuzamosan rendezett (és mi tagadás, lehet, hogy nagyobb izgalmakat tartogató) MAZSIHISZ-közgyűlés küldöttei az elsők, akikbe kilenc óra tájt, túránk kezdetén, a régi és az új Lipótváros határán beleakadunk, ők már le is tudták az országgal kapcsolatos kötelességeiket, hogy a nap további részét teljesen az öröknek tűnő Zoltai Gusztáv pótlásának szentelhessék. Amúgy Budapest lassan ébredő belvárosában, a centrum centrumában, amelyről úgy vélnénk, a politikai tudatosság Mekkája, meglehetős közöny övezi az EP-választásokat.

M. Schmidt János / Népszabadság

A kutyáikat sétáltató nénik csoportba gyűlnek egy Balassi Bálint utcai kapualjban és határozottan jelentik ki, hogy később természetesen elmennek majd szavazni, mihelyst végeznek a legfontosabb megbeszélnivalókkal.

A Kossuth-tér oldalában Nagy Imre szobrával szelfiznek osztálykiránduló középiskolások, míg a helyükre be nem nyomulnak a turisták. Vezetőjük ekkor látja elérkezettnek az időt szólni pár szót a szintén a közelben szoborba öntött Nagyatádi Szabó Istvánról, mi pedig továbbhaladunk a tökéletesen kitelepülésmentes Szabadság-téren keresztül, választásvasárnapi szokásainkhoz híven, a Hazatérés Tempomába, ahol végre találkozunk az első emberrel, ifj. Hegedűs Lóránt lelkipásztorral, akit tényleg érdekel a mai szavazás.

 

Prédikációjában Németh László szellemében inti mintegy 80 fős hallgatóságát, milyen fontos feladat megtalálnunk „természetes vezetőinket", az igazán hivatottakat, hogy őket tegyük „hivatalos vezetőinkké" nem csak ma, hanem minden választásunk során.

M. Schmidt János / Népszabadság

Ad némi támpontot is arról, kikre gondol Kovács Béla ügyének hosszas taglalásával, mondván, hogy csak geopolitikai helyzetünk felismeréséért neveztetik Kovács kémnek, miközben a gyanút alátámasztó állítólagos dokumentumokat évtizedekre titkosítják.

Minderről úgy találja, orwelli és a bolsevik módszerekre emlékeztet. Nehezményezi ugyanakkor, hogy Soros György CEU-ja viszont – alig pár utcányira az igehirdetés helyszínétől - háborítatlanul működhet és képezhet „janicsárokat", a politikai osztály idegenszívűbb részének folyamatos utánpótlására.

Eztán hitet tesz az orosz kultúra mellett és bejelenti, hogy az üldözött palesztin népnek szentelt hét után orosz hetet is terveznek tartani nemsokára a gyülekezetben.

Reklamálja továbbá, hogy az Alexandra könyvesboltokban nemzeti klasszikusaink mellett Tolsztoj és Dosztojevszkij művei sem találhatóak meg, pedig ezekhez valójában igazán nem nehéz hozzáférni.

M. Schmidt János / Népszabadság

Mikor az igével eltelt lélekkel távozunk, egy idősödő úrra leszünk figyelmesek, aki a tervezett angyalos-sasos emlékmű építési területét bekerítő ponyvára ragasztotta „igazat gondolni még a zsidókról is szabad" feliratú transzparensét, majd leült a magával hozott kisszékre, hogy alaposan megszemlélhesse.

A rendőrök habozás nélkül intézkedni kezdenek, leszedetik vele a feliratot és tájékoztatják, hogy ez rongálásnak minősül, ami azért némiképp túlzásnak tetszik.

A bácsi aláveti magát az intézkedésnek, de ahhoz ragaszkodik, hogy tovább ülhessen demonstratíve a sámliján, mivel, úgymond, még tart az EP-kampány, amelynek keretében ő most bejelentés nélküli, a „történelemhamisítással" szemben fellépő, egyszemélyes ellentüntetésen vesz részt.

Az V. kerületi Városháza két oldalán, ha sor nincs is, folyamatosan váltják egymást az emberek a fülkékben.

Érdeklődésünkre kezünkbe nyomja politikafilozófiai életműve gemkapoccsal összefogott lapjait, ezeken az ellopott rendszerváltásról és a vörösfasizmusról lehetett olvasni zaklatott hangvételű megfontolásokat.

Miután a második közéletileg aktív versenyezőtől is búcsút veszünk, a Bazilika előtt épülő több mint 30 méteresre tervezett lego-tornyot keressük fel és az életnagyságú lego-Darth Vadert ölelgető, derűs apróságokat, akinek szülei tudni sem kívánnak az EP-választásokról.

„A legutóbbira elmentem, de már azt is bánom" - kapja el a közhangulatot frappánsan az egyikük.

M. Schmidt János / Népszabadság

Az V. kerületi Városháza két oldalán, a 8-as és a 11-es szavazókörben, ha sor nincs is, folyamatosan váltják egymást az emberek a fülkékben.

A 11-es az ötödik kerületbe átjelentkezők szavazóköre, akik ma csak 5-600-an, vagyis mindössze fele annyian vannak, mint másfél hónapja, de így sem sokkal kevesebben, mint a körzet lakói összesen.

Túl nagy tömeg ettől függetlenül sincs, a szavazók többsége viszont a beszámolók szerint – meglepő módon – fiatal ebben a különben idős kerületben.

Valamivel utánunk, fél egy körül megérkezik a 11-esbe a Hegedűs-házaspár is, hogy hozzájárulhasson szavazatával a „természetes vezetők" hivatalos vezetővé válásához.

Aztán a nyomukban mindent elönt a koranyári, koradélutáni napfény. A későn kelő kerület felkészül a délutáni sziesztára.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.