galéria megtekintése

A testükkel védték Orbánt a tiltakozóktól


Szőcs Levente, Bukarest
NOL

A Várkert Bazár másodszor is elsietett átadása után a kormányfő bebizonyította, hogy késni is tud az avatással. Orbán Viktor pénteken átadta a kolozsvári Református Kollégium szakiskoláját, amelyben már három hete elkezdődött a tanítás. A kormányfőt amúgy az Ökotárssal és a Krétakörrel szolidáris tüntetők egy csoportja várta, de transzparenseiket a szervezők testükkel eltakarták a miniszterelnök elől.

„Magyarország ma már érdemben is hozzá tud járulni ahhoz, hogy a magyar nemzet tagjai szülőföldön boldoguljanak" – mondta a miniszterelnök a magyar állam támogatásával felújított épület átadásakor. Kós Károly Kiáltó szavából idézve hozzátette: „Dolgozni kell, ha élni akarunk, élni akarunk, tehát dolgozni fogunk", valamint kiemelte, hogy Magyarország „minden magyarért kiáll". Emlékeztetett, hogy a határon túlra irányuló összegek zömét oktatásra fordítják, és levonta a következtetést: az ezredforduló iskola- és egyetemalapításai után elérkezett az ideje az erdélyi magyar szakoktatási rendszer újjáélesztésének.

Orbán és Kató. Hála, túljelentkezés
Orbán és Kató. Hála, túljelentkezés
Czeglédi Zsolt / MTI

Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke megköszönte Orbán Viktornak a magyar kormány támogatását. Hangsúlyozta, hogy segítség nélkül nem sikerült volna az iskolanyitás, ami azért fontos szerinte, mert Romániában alig létezik magyar tannyelvű szakképzés. Az eredetileg két osztály mellé a túljelentkezés miatt egy harmadikat is kellett nyitni – jelezte a miniszterelnök, majd hozzátette, ez egyúttal válasz arra a kérdésre, hogy miért kellenek az egyházaknak az egykor elkobzott ingatlanok.

A valamikori Református Leányotthon államosított épületét tavaly kapta vissza az Erdélyi Református Egyházkerület. A magyar kormány támogatásával felújított ingatlanban, román állami finanszírozással szakácsokat, fodrászokat, egy harmadik osztályban pedig gáz- és vízvezeték-szerelőket, illetve elektronikai szakmunkásokat képeznek. Az intézmény az építtető püspök, Szász Domokos nevét vette fel.

 

A pénteki avatóünnepségre érkező miniszterelnököt féltucatnyi tüntető várta. A Szolidaritás az Orbán-rezsim által kirekesztett polgárokkal címmel meghirdetett tiltakozó akciót főleg a Fidesz-KDNP kormányzását bíráló civil szervezetek vegzálása ihlette. A miniszterelnök érkezésekor ünneplőbe öltözött férfiak – vélhetően a református egyház emberei –, beálltak a tüntetők elé, hogy a testükkel eltakarják a román és magyar nyelvű transzparenseket, amelyeken ez volt olvasható: „Autonómiát a civil társadalomnak", „Interetnikus feszültség helyett multikulti együttműködést". Az Orbán Viktor melletti, méretesebbnek ígérkező szimpátiatüntetés teljesen elmaradt.

A tüntetőknek nem sok esélyük volt elérni az üzenetükkel a magyar miniszterelnököt
A tüntetőknek nem sok esélyük volt elérni az üzenetükkel a magyar miniszterelnököt
Czeglédi Zsolt / MTI

Délután a kormányfő meglátogatja a válaszúti Kallós Zoltán szórványkollégiumot, amelyet Áder János köztársasági elnök is útba ejtett legutóbbi romániai magánlátogatása alkalmával. Csütörtök este a miniszterelnök a magyar állam által létrehozott és fenntartott Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen tárgyalt az intézmény vezetőségével.

Kolozsvári programja korábban kiszivárgott változata szerint a kormányfő megbeszélést folytatott volna az erdélyi magyar politikai szervezetek vezetőivel, de ez végül elmaradt. A református szakiskola avatásán jelen volt az RMDSZ elnöke is, de Kelemen Hunor 12 órától már a Kolozsvártól félórányi autózásra lévő Mérában vett részt a helyi iskola névadó ünnepségén, kora estére pedig a 300 km-re fekvő Brassóba hirdetett sajtótájékoztatót.

Az avatóra Kelemen Hunor RMDSZ-elnök is elment, de nem maradt sokáig
Az avatóra Kelemen Hunor RMDSZ-elnök is elment, de nem maradt sokáig
Czeglédi Zsolt / MTI

Az Orbán-látogatást megelőző napokban kiújultak a viták az erdélyi szervezetek között a magyar kormány támogatását illetően. A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) keddi közleményében felrótta Kelemen Hunornak, hogy az autonómiáról folytatott hétfői bukaresti pódiumbeszélgetésen nem védte meg a magyar kormányt, amikor román értelmiségiek bírálták a magyar alkotmányt. Az RMDSZ közölte: a szövetség és vezetői 25 éve megbízható és kiszámítható partnerei a magyar kormánynak, és aktív szerepet vállalnak a magyar kormány nemzetpolitikájának alkalmazásában.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.