Az USA a civil társadalom "megerősítésén" fog dolgozni

A diplomácia célja, hogy megértsük az országot, ahol jelen vagyunk, információink pontosak, megbízhatóak, naprakészek – jelentette ki az ATV Egyenes Beszéd című műsorában M. ­André Goodfriend, az Amerikai Egyesült Államok nagykövetségének ideiglenes ügyvivője.
Goodfriend nem tagadta: Barack Obama elnök és az amerikai kormány tőle és kollégáitól kapta azokat a jelzéseket, amelyek alapján súlyosan bírálta a magyar kormányt.

Mint ismert, a múlt héten Bill Clinton volt amerikai elnök illette éles szavakkal Orbán Viktort, akit szerinte csak a pénz és a hatalom érdekel, Obama elnök pedig pár napja a civil társadalom megfélemlítéséről beszélt Magyarország kapcsán. A magyar külügy mindkét megjegyzést azzal hárította el, hogy az USA volt és jelenlegi elnöke nincs tisztában a valódi helyzettel.

M. André Goodfriend Kálmán ­Olga kérdésére kifejtette: nem a sajtóból tájékozódnak, folyamatos kapcsolatban vannak az emberekkel, a civilek képviselőivel, a kormánnyal és a pártokkal egyaránt. Közölte, hogy már nyáron kifejezték aggodalmukat az EBESZ-en keresztül, hiszen a civil társadalom minden demokratikus berendezkedés alapja, s Magyarországon a civilek úgy érzik, megfélemlítik őket, s a lehetőségeik szűkülnek.

„A megfélemlítés tény" – jelentette ki az ügyvivő, aki arra a kérdésre, mi a következménye Obama figyelmeztetésének, azt mondta: az Egyesült Államok most csak közölte egyik szövetségesével, hogy így látják a helyzetet, ez egyfajta szövetségesi kötelesség, amit ugyanúgy elvárnak másoktól, ha az USA-ban történtek kapcsán éreznek valamiféle kifogásolnivalót, aggodalomra okot adó jelenséget.

Az ideiglenes ügyvivő azt mondta, hogy ha a magyar kormány nem hallgat az intő szóra, akkor az „imidzse csorbát szenved". Ők csak aggodalmukat fejezik ki amiatt, hogy „Magyarország most ilyen képet mutat a barátai felé". Leszögezte: számukra sosem a büntetés a fontos, sokkal inkább a civil társadalom megerősítése, s „ezen fogunk dolgozni, egyre keményebben".

Arra, hogy mi lesz, ha a kormány nem enged, M. André Goodfriend így válaszolt: akkor ez már a magyar társadalom ügye. „Mi nemcsak a kormányhoz beszélünk, hanem az emberekhez is" – jelentette ki.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.