galéria megtekintése

Ferguson: eltemették a lelőtt fiút, de ismét elszabadulhat a pokol

3 komment

NOL
NOL

Ezrek gyűltek össze hétfő délután St. Louisban, hogy végső búcsút vegyenek attól az afroamerikai tinédzsertől, akit a hónap elején lőtt le egy fehér járőr. Ezt követően napokig az erőszak volt az úr a Missouri állambeli városkában. A tüntetéseknek már többnyire vége, helyüket átvette az emlékezés.

A St. Louis-i baptista templomban tartott temetésen több mint kétezer ember, köztük családtagok, barátok, ismert személyiségek, és a polgárjogi mozgalom nagy alakjai is részt vettek. A templom körül további kétezer ember gyűlt össze – írja a CNN.

A főiskolai tanulmányok előtt álló kamaszt szülei és barátai kedves, gyengéd fiúként jellemezték, ám az emlékek felidézésén túl szinte minden felszólaló kihasználta az alkalmat, hogy az eset nyomán felszínre tört társadalmi problémákról beszéljen.

„Elég volt abból, hogy fivéreinket és nővéreinket az utcán gyilkolják meg" – mondta egy családtag, aki arra kérte a helyi fekete közösség tagjait, hogy regisztráljanak a következő választásokra. Szavai a Fergusonban tapasztalható társadalmi feszültség egyik fő okára utalnak, nevezetesen arra, hogy míg a lakosság kétharmada fekete, a városvezetés és a rendőri állomány néhány kivételtől eltekintve fehérekből áll. Az ügy kapcsán sokan nyilatkozták, hogy az emberek politikailag nem aktívak, és bár elégedetlenek a kialakult helyzettel, szavazni sem mennek el.

 

OLVASÓLISTA

Vélemény
Közfoci
Vélemény
Mi van?

Az egybegyűltek közül többen nyugalomra intették az embereket, és kérték, hogy ne ismétlődjön meg a gyilkosságot követő tüntetéseken tapasztalt erőszak. A helyzet napokig rendkívül kritikus volt – a kormányzó a Nemzeti Gárdát is behívta –, és bár a demonstrációk békésen indultak, majdnem minden napra jutottak erőszakos csoportok, amelyek tagjai fosztogattak, gyújtogattak vagy lövöldöztek. Ugyanakkor a rendőrséget is sok kritika érte, számos tüntető és újságíró panaszkodott túlkapásokra.

„Amerikának el kell fogadnia, hogy valami nem működik, ha a rendőrség katonai felszereléssel való ellátására van pénz, de továbbképzésekre és az oktatásra nincs" – mondta az ismert polgárjogi aktivista és tiszteletes, Al Sharpton.

A tiszteletes mellett olyan ismert személyiségek is tiszteletüket tették, mint Martin Luther King legidősebb fia – aki szintén polgárjogi aktivistaként szerzett magának hírnevet –, Spike Lee filmrendező vagy Diddy, a Puff Daddy néven elhíresült rapper.

Michael Brown szülei mellett ott álltak Trayvon Martin szülei és rokonai is, akik két éve már átéltek hasonló tragédiát. Az akkor 17 éves, fegyvertelen fiút egy polgárőr lőtte le Floridában, miután dulakodtak. Az eset szintén óriási port kavart, különösen, hogy az önvédelemre hivatkozó polgárőrt végül felmentették.

A BBC által megkérdezett fergusoniak szerint a városban ugyan lenyugodtak a kedélyek, ismét elszabadulhat a pokol, ha a gyilkossággal gyanúsított járőrt, Darrel Wilson ellen végül nem emelnek vádat. A vádesküdtszék már összeült, ám szakértők szerint hetekig tarthat, míg döntés születik. Az ügy kétségkívül bonyolult, hiszen sok az egymásnak ellentmondó információ.

Egy, a CNN-nek nyilatkozó forrás szerint Wilson vallomásában azt állította, hogy Michael Brown erőszakosan lépett fel vele szemben, miután ő megkérte a fiút és barátját, hogy ne az utca közepén, hanem a járdán sétáljanak (bár a hatóságok szerint a két kamasz épp egy közeli boltból tartott hazafelé, ahonnan Brown állítólag ellopott egy doboz cigarettát, a járőr nem emiatt állította meg őket). A forrás szerint Wilsont később könnyebb sérülésekkel kezelték.

A járőr szerint a dulakodás közben Brown megpróbálta elvenni a fegyverét, ezt követően lőtt. Az eset idején Brownnal lévő barát szerint azonban a rendőr volt az, aki agresszíven viselkedett velük, majd ok nélkül elsütötte fegyverét. Több szemtanú is azt állítja, hogy amikor Wilson lőtt, Brown kezeit a megadás jeleként a magasba emelte.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.