galéria megtekintése

Nem győztek, mégis ünnepeltek

Az írás a Népszabadság
2015. 10. 13. számában
jelent meg.

Hírösszefoglalónk
Népszabadság

Nagy októberi forradalomra készültek, a győzelmet azonban elszalasztották. Mégis ünnepeltek az osztrák Szabadságpárt (FPÖ) hívei. A voksok több mint 32 százalékával másodikként végző jobboldali populisták nem foglalták el a városházát, de hatalmi tényezővé váltak a több mint 1,8 millió lakosú osztrák fővárosban.

A szeptember végi felső-ausztriai választás kimenetele – ahol a Heinz-Christian Strache vezette FPÖ szintén több mint harminc százalékot szerezve a második lett – és a bécsi erőpróba több elemző szerint együttesen azt mutatják: az osztrák politika lassan, de biztosan változik. S az idő az egykor a liberális felfogást jelentő kék színnél kitartó Szabadságpártnak dolgozik. Különösen, hogy az FPÖ egy világra nyitott, számos nemzetközi szervezetet befogadó, multikulturális nagyvárosban söpörte be a voksok közel egyharmadát.

Az osztrák szociáldemokratákat (SPÖ) ez egyelőre nem igazán izgatja, ők ünnepelnek. Végül is sikeresen megvédték a tartományi jogú „Vörös Bécset”. Listavezetőjük, a fővárost több mint két évtizede irányító Michael Häupl megnyerte a megrendezett párbajt Strachéval szemben.

Neki kékben úszik a világ. Heinz-Christian Strache (jobbra) pártja második helyét ünnepli Bécsben
Neki kékben úszik a világ. Heinz-Christian Strache (jobbra) pártja második helyét ünnepli Bécsben
Leonhard Foeger / Reuters

 

Bejött a szlogen, hogy össze kell fogni a „kék veszedelemmel” szemben. Az általános mozgósítás működött, a választók több mint 74 százaléka ment el voksolni – figyelemre méltó adat. Az SPÖ vártnál nagyobb győzelméhez persze nem kevés kölcsönszavazat kellett, például az eddigi koalíciós partner zöldektől. A nagy vörös diadalt azonban beárnyékolja, hogy az SPÖ az egyik fellegvárának számító Bécsben közel öt százalékot veszített 2010-hez képest, az FPÖ két mélyvörös bécsi kerületet is elhappolt Häuplék elől – emlékeztetett a Der Standard.

A politikai veteránnak és az SPÖ egyik legerősebb emberének számító Häupl – Strache minden áron való feltartóztatása mellett – a menekültkérdést tette fő kampánytémává. A migránsügy polarizálásával, a menekülteket segítő állásponttal azonban nagyon balra tolta a bécsi SPÖ-t, annyira balra, hogy onnan nehéz lesz visszajönni.

Arról nem is szólva, hogy a most kapott kölcsönszavazatok leadói a következő erőpróbán nem biztos, hogy megint a szocdemeket választják – írta a bécsi Die Presse. A 66 éves Häupl másfél-két év múlva valószínűleg átadja posztját addig kinevelésre váró utódjának. Igaz, a mámorban Häupl nem zárta ki, hogy 2020-ban, túl a hetvenen, nekifutna egy hatodik mandátumnak.

A legszembetűnőbb a Néppárt (ÖVP) mélyrepülése. A konzervatívok – több mint öt százalékot veszítve – kilenc százalék alatt végeztek. Sok támogatójuk Strachéhoz, illetve a nagyvárosi liberális-konzervatív polgárságot képviselő, fiatalos Neos nevű formációhoz pártolt.

A Süddeutsche Zeitung szerint az Ausztriát kormányzó nagykoalícióban minden marad. A szocdemek szabják az irányt, a néppártiak úgy gondolják, hogy Bécset kiegyenlíti Felső-Ausztria, ahol a voksveszteségek ellenére ők a mérvadók. Strache meg dörzsöli a tenyerét, és várja a következő választást. A közvélemény-kutatásokban az FPÖ vezet.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.