Demie Omol a Fülöp-szigeteken naponta mindössze 3 eurót keresett, így érthető módon szinte azonnal rábólintott a Diamond-H nevű, tengeri szolgáltatásokkal foglalkozó ügynökség ajánlatára. A tervek szerint havi 1000 dollárt keresett volna egy Belfastból induló hajó fedélzetén dolgozva. Az egyéves szerződés szerint heti 48 órát kellett volna dolgoznia – tudta, hogy nem lesz egy leányálom, de úgy gondolta, azért tud majd pihenni is, és csekély árnak vélte mindezt a családja jólétéért. Csakhogy semmi sem úgy történt, ahogy azt az ügynökség ígérte.
A repülőtéren a hajó egyik tulajdonosa, Pat O'Mahony várt rá. Egyetlen hatóság sem ellenőrizte a papírjait, melyek mindössze azt engedélyezték, hogy 48 órán belül áthaladjon az Egyesült Királyság területén. Hosszú órákon át autóztak, fogalma sem volt arról, hová mennek, csupán az volt biztos, hogy nem a belfasti kikötőbe tartanak. „Azt kérdezgettem: hol a hajóm? Hol a hajóm?” Végül az Írország délkeleti részén fekvő Crosshavenben álltak meg, ahol már várt rá a Labardie nevű halászhajó.
A megbeszéltekkel ellentétben éjjel-nappal dolgozott, általában naponta egyszer tudott enni. Fizetése nagy részét egyből a családjának küldték, ő 225 dollárt kapott havonta, amelyből a kikötőben található turkálókból vett a gyerekeinek ruhákat. Mint mondta, abból a szempontból még szerencsés is, hogy a hajó tulajdonosai és/vagy az ügynökség rendesen kifizette a havi 1000 dolláros bért, csakhogy a megbeszéltekkel ellentétben a túlórákat és az ünnepnapokon történő munkát már nem finanszírozták.
A hajónaplóban ugyanakkor sehol sem szerepel Omol neve. Amiért tudomást szereztek róla a hatóságok és a sajtónak köszönhetően az egész világ, az az, hogy beteg lett. A hajóról az Írország harmadik legnagyobb városába, Corkba szállították. A kórházban gyomorrákot diagnosztizáltak nála, és műtétet sürgettek. Csakhogy illegális bevándorlóként semmilyen hivatalos papírja nem volt, így fizetnie kellett volna az ellátásáért, erre pedig nem volt pénze. A hajón azonban azt állították munkáltatói, hogy az ügynökség már a munkakezdéskor mindenről gondoskodott.
Végül egy szociális munkás egy bevándorlókkal foglalkozó szakember segítségével elintézte, hogy állami egészségügyi kártyához jusson, így megkezdhették a kezelését. Most kemoterápiát kap, több Fülöp-szigeteki vendégmunkással él együtt Corkban, és nagyon aggódik a családjáért, hiszen hónapok óta egy huncut vasat sem tudott küldeni nekik, a felesége pedig mindössze napi 3 eurót keres.
A hajó tulajdonosai hevesen tagadják az őket ért vádakat; azt állították, hogy a férfi által lefestett munkakörülmények nem felelnek meg a valóságnak.
|
A brit kikötői rendőrség járőrözik egy konténerhajó körül Felixstowe-ban (illusztráció)
Toby Melleville / Reuters |
Ugyanakkor a Guardian oknyomozása alapján úgy tűnik, nagyon sok hajón bevett gyakorlat az illegális munkások modern kori rabszolgaként való tartása. Egy ghánai férfi, akinek nevét kérésére megváltoztatták, szintén hasonlóról számolt be, mint Omol. Elmondása szerint 4-5 napig halásztak, aztán a hálók és egyéb eszközök megjavításán dolgoztak.
„Akár két napon át is ébren voltunk, szinte egyáltalán nem aludtunk”
– mesélte. Ő is sokszor éhezett, volt, hogy a nyílt tengeren elfogyott az élelmiszer, és napokig nem ehettek.
A Fülöp-szigeteki Antonio Santos és Diego Cruz is durva alvásmegvonásról, az ígértekhez képest alacsonyabb bérről számoltak be a brit lap újságíróinak. Állításuk szerint embercsempészek áldozatai, ügynökségek és a hajók tulajdonosai vitték Írországba őket illegálisan.
|
Matrózok készülődnek az angliai csatorna átszelésére (képünk illusztráció)
Toby Melleville / Reuters |
„Van egy nagy félreértés az illegálisan becsempészett migráns munkavállalók nehéz helyzetével kapcsolatban” – mondta Parosha Chandran, emberi jogi ügyekkel foglalkozó ügyvéd. „Olyan, illegálisan az országba juttatott emberek közösségéről van szó, akiket soha sem azonosított és akikkel sohasem foglalkozott a brit és az ír kormány.
Olyan világban élünk, ahol a munkáltatók kizsákmányolják a munkavállalókat, és azt gondolják, gond nélkül meg is tehetik ezt”.
Az Ír Migráns Támogató Központ egyik munkatársa, Fiona Hurley szerint „az állam nem védi meg az illegális bevándorlókat és a munkaerőpiac áldozatait”. Mint mondta, ezek az emberek láthatatlanok Írországban, és ez különösen igaz a halászhajókon dolgozókra, akik a fővárostól távol élnek.
„Az állam is bűnrészes a modern kori rabszolgaság kialakulásáért, mivel nem lépett időben, nem támogatta, nem bátorította, hogy az áldozatok előálljanak, és a kereskedőket sem büntette”
– mondta.
Az Igazságügyi Minisztérium a Guardian megkeresésére tagadta az őket ért vádakat, miszerint szemet hunynának a szerencsétlenek kizsákmányolása felett. Állításuk szerint megtették a szükséges lépéseket, és ha bármilyen emberkereskedelemmel kapcsolatos esetet jelentenek a Garda Siochána ír rendőrségnek, akkor azt kellő alapossággal ki is vizsgálják.
|
Sokan az angliai hajózási szabályok kiskapuit használják ki
Toby Melleville / Reuters |
A brit kormány állítása szerint tudomásuk volt az ír embercsempészetről, és reagáltak is. Karen Bradley belügyminiszter azt nyilatkozta, mindent megtesznek, hogy véget vessenek a modern kori rabszolgaságnak partjaiknál: több nyomozás is folyik, hogy leleplezzék az emberkereskedők hálózatát.
