galéria megtekintése

Repülőtragédia: „Az egyetlen magyarázat a külső beavatkozás”

2 komment

NOL/MTI
NOL

Az egyetlen ésszerű magyarázat, hogy külső beavatkozás következtében zuhant le szombaton a Sínai-félszigeten a Metrojet légitársaság utasszállítója – közölte hétfőn a vállalat igazgatóhelyettese moszkvai sajtótájékoztatóján.

Alekszander Szmirnov elmondta, hogy a (korábban Kogalimavia nevet viselő) társaság kizártnak tartja a műszaki hibát és azt is, hogy a pilóta vétett volna.

„Az egyetlen magyarázat arra, hogy a gép már a levegőben szétesett az, hogy valamilyen konkrét mechanikai, fizikai hatás érte. Nem létezik a rendszerhibáknak olyan kombinációja, amely miatt a gép a levegőben darabokra esett volna" – hangzott el a sajtótájékoztatón.

Korábban felmerült az is, hogy az Airbus A-321-es típusú repülőgép egy 2001-es, rosszul javított sérülése okozta a tragédiát, de a vállalat szerint ez kizárt. A társaság az első pillanattól kezdve kiáll amellett, hogy ők minden szükséges biztonsági ellenőrzést elvégeztek és

 
ha gond lett volna, nem engedik felszállni a járatot.

A másodpilóta özvegye azonban azt mondta az orosz médiában, hogy férje a felszállás előtt a gép műszaki állapotáról panaszkodott lányuknak.

Így emlékeznek az utaskísérőkre
Így emlékeznek az utaskísérőkre
Maxim Shemetov / Reuters

Az egyiptomi irányítású nemzetközi szakértői gárda még vizsgálja, hogy mi okozhatta a 224 ember életét követelő katasztrófát. A gép feketedobozait már megtalálták, adataik elemzésével a következő napokban végeznek majd.

Éppen ezért a Kreml szóvivője óva int a spekulációk kész tényként kezelésétől, ám azt elismeri,

hogy terrorcselekmény is történhetett.

„Nem zárhatunk ki egyetlen verziót sem. A vizsgálat még csak most kezdődött. Még nem tudjuk, hogy mire kell fókuszálnunk” – mondta a szóvivő a BBC-nek.

James Clapper, az Egyesült Államok nemzeti hírszerzési igazgatója is elmondta, hogy nem volt semmilyen közvetlen bizonyíték terrorista beavatkozásra. Hozzátette: „Ez nem valószínű, de nem is zárható ki".

A Metrojet légitársaság 7K9268-as járata a vörös-tengeri üdülőhelyről, Sarm es-Sejkből tartott Szentpétervár felé. Az egyiptomi légiirányítás 23 perccel a felszállás után veszítette el a kapcsolatot a repülőgéppel, amely a Sínai-félsziget hegyes részén zuhant le, Hasszana mellett. A járaton 217 utas – köztük 25 gyerek – és 7 tagú személyzet utazott, mindenki életét vesztette.

A gép roncsai
A gép roncsai
Mohamed Abd El Ghany / Reuters

Nem sokkal a tragédia híre után egy az Iszlám Államhoz tartozó fegyveres csoport magára vállalta a merényletet, de biztonságpolitikai szakértők szerint ezek a milíciák nem rendelkeznek olyan fegyverekkel, melyek képesek lettek volna eltalálni egy több mint 9000 méteres magasságban repülő személyszállító gépet.

Vlagyimir Putyin orosz elnök „hatalmas tragédiának” nevezte a történteket, és együttérzését fejezte ki az áldozatok családjának.

Az áldozatok közül 144-et már elszállítottak Szentpétervárra, a következő holttesteket hazaszállító repülő hétfőn landol az orosz nagyvárosban.

Hétfő este befejezik a helyszíni vizsgálatokat

Az egyiptomi miniszterelnöki hivatal azt közölte, hogy még hétfő este befejeződnek a helyszíni vizsgálatok a szerencsétlenség helyszínén.

Az orosz rendkívüli helyzetek minisztériumának tájékoztatása szerint moszkvai idő szerint este tíz – magyar idő szerint nyolc – órakor érnek véget a munkálatok. A tárca azt is jelentette, hogy eddig a repülőgép roncsának tizenkét nagyobb darabját találták meg.

Az egyiptomi kormányfői hivatal közleménye arra vonatkozóan nem szolgált információval, hogy a gép két feketedoboza által rögzített adatok kiértékeléséről mikorra várható jelentés.

Az orosz polgári repülésügyi hatóság közlése szerint a vizsgálatban Egyiptom és Oroszország mellett Franciaország és Németország – ahol a gépet tervező és gyártó vállalat működik –, illetve Írország is részt fog venni, mivel ott regisztrálták a repülőgépet.

Az ír légügyi hatóság (IAA) szóvivője eközben úgy nyilatkozott, hogy a repülőgép légialkalmassági bizonyítványához szükséges, évente esedékes vizsgálaton a jármű minősítései kielégítőnek bizonyultak. Hozzátette azonban, hogy az üzemeltetéssel kapcsolatos munkálatokért, így a gép karbantartásáért és biztonságáért a nemzetközi repülési szabályzatnak megfelelően Oroszország felel.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.