galéria megtekintése

Pornófilmes kampányüzenet

Az írás a Népszabadság
2014. 04. 22. számában
jelent meg.


Pócs Balázs
Népszabadság

Az európai néppárt frakcióvezetője nem éppen konzervatív módon, próbálta elmagyarázni az Európai Unió előnyeit. Joseph Daul sok kritikát kapott, pedig markáns mondatával végre az EP-kampányra is jut némi figyelem.

„Amikor tizennyolc éves voltam, és Kehlbe akartam átmenni pornófilmeket nézni, ezeket ugyanis Franciaországban betiltották, néha két és fél órát kellett várakozni a határon. Így mire odaértem, vége lett a filmnek. És minden második alkalommal otthon felejtettem a pénztárcát a német márkával!”

Joseph Daul felkavarta az unalomba fulladó EP-kampányt - balra Guy Verhofstadt, a liberálisok vezére
Joseph Daul felkavarta az unalomba fulladó EP-kampányt - balra Guy Verhofstadt, a liberálisok vezére
Vincent Kessler / Reuters

Ki gondolná, hogy az európai konzervatívok vezére idézte fel eképpen az ifjúkorát? A francia Joseph Daul kapott is emiatt hideget-meleget, pedig nyugodtan odaítélhették volna neki az EP-választási kampány legfrappánsabb megjegyzésének díját.

 

Már csak azért is, mert a 67 éves politikus – aki egyszerre az Európai Néppárt elnöke és EP-frakciójának vezetője – éppen arról beszélt egy elzászi napilapnak: amikor fiatalok látogatnak az Európai Parlamentbe, általában közlik vele, hogy Európa nem jó semmire. Ilyenkor Daul nemcsak a szokásos érveket hozza elő (környezetvédelem, élelmiszer-biztonság stb.), hanem mindjárt elmeséli hatvanas évekbeli bohó emlékeit is.

„Amikor így magyarázzuk el a dolgokat a fiataloknak, rögtön megértik, hogy mi értelme van Európának” – nyilatkozta a képviselő. Mi tagadás, ennél eredetibb módon aligha lehetne meggyőzni az ifjú szavazókat arról, hogy május végén érdemes elmenniük az EP-választásokra.

Joseph Daul
Joseph Daul
Európai Parlament

Felkapták a fejüket Joseph Daul jobboldali politikustársai, de a legtöbben a szókimondó frakcióvezető segítségére siettek. Biztosan nem a pornót akarta megvédeni – értelmezték az interjút –, inkább az európai vívmányokat dicsérte.

Az Európai Néppárt első emberének szóvivője arról biztosította a Breitbart News hírportált: „Az elnök úr csak tréfálkozott, hogy megmutassa, időnként túlzásokra van szükség ahhoz, hogy a fiatalok észrevegyék, miként fejlődött Európa az elmúlt ötven évben.” S a hozzáadott érték az EU-ban természetesen nem a pornóhoz való hozzáférés, hanem az útlevél-ellenőrzés megszüntetése.

Ám a pornófilmek emlegetése sokak humorérzékén kifogott. Maria Hildingsson, a Katolikus Családok Szervezetei Európai Föderációjának főtitkára például – bár megértette, hogy Daul a közös pénzről és unión belüli szabad mozgásról beszélt – valóságos összeesküvés-elméletet dolgozott ki.

„Célszerű lenne kideríteni, milyen a cikket jegyző újságíró politikai beállítottsága. A választásokig már csak néhány hét van hátra, és bizonyára vannak, akik szeretnék meggyöngíteni az Európai Parlament legnagyobb frakcióját, amely történetesen a konzervatív.”

Az európai néppárt listavezetője, Jean-Claude Juncker próbálja begyűjteni a német szavazatokat Angela Merkel segítségével
Az európai néppárt listavezetője, Jean-Claude Juncker próbálja begyűjteni a német szavazatokat Angela Merkel segítségével
Reuters

Pedig most a figyelemfelkeltésen múlik minden. Az ötévente megrendezett EP-választásokon Európa-szerte kínosan alacsony a részvételi arány, és ezen a strasbourgi–brüsszeli törvényhozás halovány kampányai sem szoktak segíteni. Az idén kitalált két központi szlogen, a „Vedd észre. Tégy érte. Légy része.” és az „Ez most más” aligha mozgatja meg a szavazók fantáziáját. (Ennél már a 2009-es kampány plakátjai is érdekesebbek voltak, az egyiken csomagolt bontott csirke mellett szerepelt a kérdés: Címkéből is megárt a sok?)

S akkor jön Joseph Daul, és végre mond valami megjegyezhetőt. Valami életszerűt. Hálás lehet neki a Fideszt és a CDU-t – Merkel német kancellár pártját – is magában foglaló Európai Néppárt. A konzervatív értékek közé ettől még nem furakszik be a pornográfia, de kommunikációs hatékonyságból jár a tíz pont a frakcióvezetőnek.

És őszinteségből is. Az interjúban megemlíti, hogy az emberek egyre kevésbé hisznek Európában, mert azt hazudják nekik, hogy minden, ami nem működik (alacsony fizetések, költségvetési hiány) az EU miatt van. „Amikor olyan baromságokat hallok, mint amilyet Laurent Wauquiez is mondott (Daul párttársa, francia parlamenti képviselő – a szerk.), hogy vissza kell térni a hatok Európájához... Nem tudom, hol végezte a tanulmányait, de elképesztő ilyeneket összehordani.”

Nos, ha Joseph Daul EP-beli képviselőtársai sem csupán az Európai Parlament megnövekedett hatáskörével és a lisszaboni szerződés előnyeivel traktálnák a választókat, hanem közérthetően fogalmaznának, talán még oda is figyelnének rájuk.

Átvette a vezetést az Európai Néppárt

A legújabb közvélemény-kutatási eredmények szerint az Európai Néppárt az elmúlt hetekben átvette a vezetést az európai szocialistáktól a május végi európai parlamenti választások előtt. A két-három héttel ezelőtt publikált eredmények még teljes mandátumegyenlőséget mutattak a korábban orrhosszal vezető szociáldemokraták és a jobbközép, konzervatív európai pártcsalád között; mindkét nagy politikai erő 212-212 mandátumot kapott volna. A múlt szerdán közzétett legújabb állás szerint viszont a néppárt 222, a balközép pedig csak 209 mandátumot szerezne a strasbourgi parlamenti patkóban. A liberálisok támogatottsága is csökkent: a korábbi prognózis a mostani 85 helyett 62, a múlt heti már csak 60 helyet jósol számukra. A jelenlegi EP-ben 58 képviselővel a negyedik legnagyobb frakcióval rendelkező zöldek kis párttá zsugorodhatnak, nekik 38 mandátumot vetített előre a mandátumbecslés. (MTI)

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.