galéria megtekintése

„Ördögöt látnak bennünk”

1 komment


Poór Csaba

Az IS gyilkolja a melegeket, az amerikai muszlimok viszont együttműködnek velük, mert ugyanolyan diszkriminációval kell szembenézniük.

„Nincs mitől zavarba jönni. Az ítélet halál” – egy brit születésű muszlim hitszónok, Farrokh Sekaleshfar beszélt így a homoszexuálisokról egy előadásában, mondván: „könyörületességből kell megszabadulni tőlük”. Az Iránban élő iszlám tudós kijelentései két és fél hónappal ezelőtt, a floridai Orlandóban hangoztak el – emlékeztetett a Fusion.net internetes portál. Ott, ahol vasárnapra virradó éjszaka egy melegklubban az Egyesült Államok történetének legsúlyosabb, ötven emberéletet követelő vérengzését követte el Omar Mateen.

Megemlékezés az USA moszkvai nagykövetségénél
Megemlékezés az USA moszkvai nagykövetségénél
Maxim Zmeyev / Reuters

Azt nem tudni, hogy az afgán származású merénylő hallotta-e Sekaleshfar szavait, amelyek (bár a hitszónok szerint kiragadták őket a szövegkörnyezetből) hűen tükrözik, miként viszonyulnak a melegekhez a szélsőséges iszlamisták. Egyebek közt a homoszexuálisok iránt megnyilvánuló toleranciával magyarázzák a nyugati társadalmakkal való szembenállásukat is. 

 

Az iszlám általában tiltja az azonos neműek szerelmét, számos muszlim államban társadalmi és jogi fenyegetettségben élnek a melegek és leszbikusok. Nemzetközi szövetségük, az ILGA összesítése szerint több mint hetven (nem csak muszlim) országban bünteti a törvény a homoszexuálisokat. Közülük tizenháromban (vagy azok egyes régióiban) akár halálos ítéletet is kiszabhatnak rájuk, az Iszlám Állam (IS) terrorszervezet pedig módszeresen gyilkolja őket.

Fotó: Maxim Zmeyev / Reuters

„Az én társadalmamban melegnek lenni egyenlő a halállal” – mondta tavaly augusztusban az ENSZ Biztonsági Tanácsának meghallgatásán egy iraki férfi. Amikor az IS homoszexuálisokat öl meg, „a legtöbb ember örül, mert ördögöt látnak bennünk” – idézte szavait a CNN. Arról is beszámolt, hogy a homoszexualitással vádoltak telefon- és Facebook-kapcsolatait használják a többiek felkutatására. Vagyis ha egy melegre rátalálnak, másokat is levadásznak. Egy szíriai férfi arról beszélt, hogy a melegeket magas épületek tetejéről taszítják le, és a kivégzésekről készült videókat az interneten terjesztik. Ha valaki nem hal bele a zuhanásba, a helybeliek kövezik halálra – tette hozzá.

FBI-ügynök helyszínel az orlandói melegklubnál
FBI-ügynök helyszínel az orlandói melegklubnál
Jim Young / Reuters

Noha az orlandói merénylő a hírek szerint rokonszenvezett az Iszlám Állammal, amely magára is vállalta a támadást, elemzők úgy vélik, aligha a terrorszervezet adott utasítást a merényletre. Szerintük az IS most leginkább azzal van elfoglalva, hogy visszaszerezze az Irakban és Szíriában elvesztett területeit.

Ráadásul az amerikai muszlim közösségek sorra fejezik ki együttérzésüket az áldozatokkal, és ítélik el az orlandói támadást. Néhányan közülük még a sebesülteket segítő véradásra is felszólítottak. Az amerikai muszlimok és melegek között ugyanis sajátos együttműködés van kialakulóban, ami a leendő republikánus elnökjelölt, Donald Trump iszlámellenes kijelentéseinek hatására csak erősödik. Ugyanazzal a gyűlölettel és intoleranciával kell szembenézniük – mondta egy emberi jogi aktivista. Egy diszkriminációellenes arab szervezet üzenete pedig hangoztatja: a melegek mindig élen járnak abban, hogy segítsék az iszlámgyűlölő, arabellenes érzelmek elleni harcot. 

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.