galéria megtekintése

Aki keres, korai diagnózist talál

0 komment


Hargitai Miklós

A hasnyálmirigyrák kialakulását még korai stádiumban kimutathatják az internetes keresési szokásokból. Ez életeket menthet.

Sci-finek tűnik, pedig tény: az emberek internetes kereséseiből következtetni lehet egyes ráktípusok megjelenésére, méghozzá azelőtt, hogy a betegséget az adott páciensnél diagnosztizálnák.

Az érdem egy diáké és két tudósé: John Paparrizos, a Columbia Egyetem hallgatója a Microsoft Research két kutatójával közösen jegyzi azt a szakcikket, amely az Amerikai Klinikai Onkológiai Társaság folyóiratában, a Journal of Oncology Practice-ben jelent meg. Az írás nem kevesebbet állít, mint hogy az internetes keresések elemzésével ki lehet mutatni: az adott internetezőnek van-e hasnyálmirigyrákja.

Nem egyszerűen arról van szó, hogy a daganatos betegek más témákra keresnek, mint az egészségesek – bár nyilván ez is igaz. Olyan jövőbeni páciensek azonosítását sikerült megoldani, akiről sem ők maguk, sem az orvosaik nem tudják, hogy rákban szenvednek.

 

A szerzők visszafelé indultak el a felfedezőúton: olyan embereket kerestek, akiknél a kutatást megelőző időszakban diagnosztizáltak hasnyálmirigyrákot, majd elkezdték feldolgozni az érintettek anonimizált internetes keresési adatait, méghozzá a diagnózis előtti időből. A hasnyálmirigyrák a nehezen kezelhető ráktípusok közé tartozik, amelynél leginkább a korai felismerés ad esélyt a túlélésre, ezért itt az internet segítségével történő kockázatelemzésnek és észlelésnek kimagasló jelentősége lehet. A kutatók azt találták, hogy nagyjából a betegek 5-15 százaléka azonosítható ezzel a módszerrel a hivatalos diagnózis előtti fázisban.

Beírjuk, mi a panasz
Beírjuk, mi a panasz
Thinkstock

Hogy nemcsak valamiféle vajákolás, hanem technológiai alapú, valós segítséget nyújtó eljárás is lehet a felfedezésből, azt nemcsak a kutatásban részt vevő intézmények rangja sugallja, hanem maga a metódus is. A hasnyálmirigyrák egy belső elválasztású mirigyet támad meg, amiből akár az is következhetne, hogy a betegek viselkedése megváltozik, és ez internetes kereséseikben is visszatükröződik. A valóságban azonban a módszer közelebb áll az öndiagnosztikához: a páciensek olyan testi tünetekre, kisebb elváltozásokra kezdenek rákeresni, amelyek egyenként nem feltétlenül utalnának komolyabb betegségre, egy bizonyos koncentráció fölött azonban már egyértelmű összefüggésbe hozhatóak a daganattal.

Nem az ijesztgetés, hanem az ismeretterjesztés szándékával érdemes néhányat megemlíteni: sárguló bőr, laza széklet, megnagyobbodott epehólyag, sötét vizelet, hirtelen súlyvesztés, ízérzési zavarok, haspuffadás vagy -nyomás, hasi fájdalom, székrekedés, étvágytalanság – külön-külön egyik sem ijesztő, de ha túl sok van belőlük és esetleg más kockázati tényezőkkel is társulnak (hasnyálmirigy-gyulladás, alkoholizmus stb.), akkor mégis jelezhetik a bajt.

A módszer egyik leg­előnyösebb tulajdonsága, hogy pozitív irányban alig téved: nem mutat ki minden esetet, de nem is ijesztgethet fölöslegesen senkit.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.