A cikk a NYT keddi számában jelenik meg nyomtatásban, de már hétfőn felkerült az internetre. A cikkhez ezúttal egy karikatúra is tartozik, amely diktátorokra emlékeztető stílusban ábrázolja Orbánt.
Howard az autokratikus lépések között említi a médiahatóság felállítását, amelynek minden tagja politikai kinevezettek, és amely nem csak a frekvenciák kiosztásáért felel, de a tartalom felett is hatalmat gyakorol. „Amíg a médiának tiszteletben kell tartania az alkotmányos rendet, arról Orbán kinevezettjei döntenek, hogy az utóbbi mit jelent" foglalja össze.
Azt is megemlíti, a médiavállalatoknak a hatóság rendelkezésére kell bocsátaniuk munkatársaik és az ő szerződéseik adatait, valamint a szerkesztőségre és a hirdetésekre vonatkozó dokumentumokat is, olyan aprólékos részletességgel, amelyre egyetlen médiumot sem köteleznek Európában.
És mindennek óriási politikai jelentősége is van. Howard úgy látja, hogy az áprilisi választásokra alapvetően minden tévét és rádiót sikerült megzaboláznia a kormánynak, emellett a jelentős újságok pozitívan tudósítottak a kormányzó Fideszről. A betelefonálós közéleti rádiók és a hírműsorok aránytalanul sok időt adtak a kormány képviselőinek, amikor pedig az ellenzéki pártokról tudósítottak, az főleg a belső csatározásokról és korrupcióról szólt.
Howard megemlíti: a választások előtt Budapesten sétálva szinte csak a kormány választási plakátjait látta. Akár egy napig is sétálgathatott anélkül, hogy ellenzéki hirdetésbe botlott volna. Úgy véli, ez a médiakörnyezet csökkentette a választási kedvet is, hiszen a részvételi arány alig hatvan százalék volt.
Fontos elem, hogy a kormány reklámköltéseivel segíti a „baráti" médiát, és bünteti az ellenzékit. Amikor pedig egy-egy rádió emiatt pénzzavarba került, máris ott termett egy kormányközeli vállalkozó, hogy megvásárolja a frekvenciáját.
Howard megjegyzi, hogy eddig az internet volt a független oknyomozó újságírók utolsó mentsvára, de Orbán már ezt is célba vette, az öncenzúra pedig már a külföldi tulajdonú médiumok szerkesztőségeiben is megjelent. „Nemrég kirúgtak egy online szerkesztőt, aki a német óriás, a Deutsche Telekom egyik leányvállalatának dolgozott, miután lehozott egy cikket Orbán egyik miniszterének kiadásairól" – írja Howard, egyértelműen az Origo Lázár Jánossal foglalkozó cikkeire, illetve Sáling Gergő főszerkesztő távozására utalva.
A reklámadóról pedig úgy véli, az „az iparág részleges államosítását jelenti." Ennek lehetséges súlyos következményei között említi, hogy független lapok mehetnek tönkre, olyanok, mint például a HVG, „Magyarország legfontosabb független hírmagazinja”. „Ha van referencialap Magyarországon, akkor az a HVG. Túlélte a kommunizmust, de lehet, hogy Orbánt nem fogja" – idézi a szerző kollégáját, Amy Brouillette-et a Közép-Európai Egyetemről.
Howard szerint az Európai Bizottság 2012-ben megfogalmazott kritikáira válaszul az Orbán-kormány csupán apró változtatásokat hajtott végre a médiatörvényen. Ezeket Thorbjorn Jagland, az Európa Tanács főtitkára „jelentősnek" minősítette és nem feszegette tovább a kérdést, ám a szerző úgy érvel: a CEU médiatanszékének elemzései azt mutatják, a magyar médiaszabályozás nagyon messze van az európai normáktól.
A cikket Howard az Európai Uniónak címezi, és azt sürgeti, hogy a Magyarországnak küldött támogatásokért cserébe követelje meg, hogy az Orbán-kormány állítsa vissza a hatalomba lépése előtti egészséges médiapluralizmust. Hiszen az uniós pénzek, amelyeket Orbán hivatalán keresztül osztanak szét, a kormányt erősítik, Orbán pedig csak „még erőszakosabb és hetvenkedőbb” lesz.
