A főigazgató elmondta azt is, hogy az új rendszerrel októbertől még csak ismerkednek majd az orvosok. A cél az, hogy minden érintett naprakészen követhesse saját mutatóit, amiket akár össze is hasonlíthatna másokéval. Így fölismerheti, hogy hol érdemes a terápiás gyakorlatát fejleszteni a hatékonyabb gyógyítás érdekében. Ficzere Andrea szerint, ha már a rendszer jól működik, kiderül, melyek azok az információk, amelyek segíthetnek a betegnek is orvost választani.
Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár a múlt héten egy konferencián arra biztatta az ellátókat: éljenek azzal a már most is meglévő lehetőséggel, hogy térítési díjat kérhetnek a területükön kívülről érkező, illetve az orvosválasztáshoz ragaszkodó betegektől. Ha ezt a kórházak megfogadják, és élesítik a „fizetős rendszert”, az Uzsoki lehet az első olyan intézmény, amely konkrét információkkal is segítheti az orvosválasztást.
A tengerentúlon s már Európa nyugati felén is működnek úgynevezett orvosminősítő portálok, amelyek a betegeknek szeretnének segíteni az orvosok kiválasztásában. Arrafelé a leggyakrabban az elvégzett beavatkozásokat és szövődményes esetek arányát, s olykor a műhibaperek számát is közlik.
„Azt, hogy ki a jó orvos, kétféleképpen lehet megmondani” – állítja Weltner János sebész, egykori szakfelügyelő főorvos. Szerinte az egyik módszer, hogy az ember a tükörbe néz és magára ismer, a másik, hogy az adott osztály felelős vezetője megmondja neki. Ezzel lényegében körül is írtuk a véleményét az új rendszerről. Mérni szerinte körülményes, aprólékos munka, és ha ezt valaki megcsinálná is, az eredményt elég nehéz lenne objektív és összehasonlítható adatokká formálni.
A főorvos fölidézte, hogy 1971-ben az országos sebészeti intézet már végzett minőségvizsgálatot az ország összes sebészeti osztályán. Akkor arról gyűjtöttek adatokat, hogy ki, hányszor és mit műtött, mi lett az operáció eredménye: hány seb gyógyult simán, melyik gennyedt el, hányszor kellett a beteget újra operálni, milyen gyakori a műtétek utáni halálozás.
Az eredmény meglepő volt: a legtöbb szövődmény nem a fiataloknál, hanem a tapasztalt szakemberekből álló csapatnál volt. Azoknál, akik elvállalták az ügyeletekben a legrázósabb eseteket is. A főorvos, aki nem vett részt az ügyeletekben, kevesebb szövődménnyel gyógyított, mint az alatta lévő szakorvosi gárdája. A kezdő orvosok pedig viszonylag egyszerűbb eseteket kaptak, és azokat felügyelet mellett oldották meg.
Weltner János hozzátette: egy olyan számot kimondani, hogy valakinek hány betege halt meg, félrevezető, mert a kezelés csapatmunka. Jogilag a beteg nem is az orvossal áll szerződésben, hanem az intézménnyel, amely vállalja az egyetemleges felelősséget.
Az orvos a közszolgáltatásban közfeladatot végez, így az, hogy az osztály, ahol dolgozik, milyen teljesítményt végez, az osztályvezető főorvos felelőssége. A magánvállalkozás esetében is a vállalkozás viseli a felelősséget jogi személyiségként, amelyet persze bizonyos esetekben továbbháríthat az egyes orvosokra. Azaz, ha az orvos megszegett valamilyen szabályt, például részeg volt, meghaladta a saját szakmai kompetenciáját, és mindenekelőtt szakmai szabályt sértett.
