galéria megtekintése

Önkéntes különítményesek vadásznak a menekültekre

5 komment


Miklós Gábor

Megfektetett menekültek
Megfektetett menekültek
Facebook

Bejárta az internetet a videó, amelyen egy férfi megkötöz és bozótvágó késsel fenyegetőzve a földre kényszerít három, feltehetőleg afgán fiatalembert. „No Bulgaria, go Turkey!" – mondja rossz angolsággal. Amit a világban rengetegen felháborodva fogadtak, az Bulgáriában elismerést kapott. A riport hőse, Dinko Valev különben is ismert volt: a bolgár állami televízió több riportot is készített a 29 éves, sűrűn tetovált férfiról. Dinkót többnyire a munkahelyén, egy jamboli roncstelepen filmezik, ahol, mint mondja, autóbusz-alkatrészekkel kereskedik. Arra, hogy valójában bűnöző lenne, azzal válaszol: soha nem ítélték el. Amúgy félprofi birkózónak mondják, s erőteljes alakja ezt meg is erősíti.

Jambol a török határtól harminc kilométerre van. A Facebook-oldalán, s a gyakori interjúkban Valev azt állítja – a tények alapján hamisan –, hogy a migránsok elárasztották Bulgáriát, az állam szétesett, nincs határrendőrség. Ezért szerveződnek az önkéntesek, akik a hegyekben próbálják megállítani „a bűnözőket".

 

Valev azt írta egy minapi bejegyzésében, hogy „időben kell lépni, mert másodosztályú polgárok leszünk a saját hazánkban". Arra utal, hogy Bulgária 500 éven át volt az Oszmán Birodalom része, ahol a keresztény bolgárok a muzulmánok alávetettségében éltek. Az EU és a NATO jelenlegi tagja ugyan 1878 óta független, ám a „török iga" emléke igen erős. Rá­adásul Bulgáriának csaknem egymillió muzulmán lakosa van: törökök, bolgár mohamedán pomákok és iszlámhitű romák. Nem olyan nehéz elhitetni a többségi lakossággal, hogy újabb muzulmán hódítás fenyeget. Amikor az egyik különítményes megszólalt a televízióban, azt is fontosnak tartotta megjegyezni, hogy az elfogott migránsokat „disznófarokkal kötözik meg". Ez állítólag egy kábeltípus neve, de a bolgárok jól tudják, hogy a muzulmánok számára a sertés milyen tisztátalan dolog.

A Fokusz rádióban egy volt alkotmánybíró biztatott önkéntes csapatok szervezésére. – A 112-es rendőrségi számot hívjuk, ha a hordák elözönlik az országot? – kérdezte Georgi Markov. – Ezek nem menekülők, nem folyamodnak politikai menedékjogért – állította.

Szerinte az állampolgároknak kötelességük a bűnmegelőzés, hiszen az „idegenek" törvénysértő módon lépik át az államhatárt.

Dinko Valev nagyon szereti Bulgáriát
Dinko Valev nagyon szereti Bulgáriát
Facebook

Valev valóban nem magányos alak. Több hasonló önkéntescsoport alakult, amelyek a határövezetben járőrözve próbálják megállítani a beszivárgókat. Időnként, nyilván puszta önvédelemből, ki is rabolják őket.

Mindez egyelőre kevéssé rázza meg a közvéleményt. A BNT állami televízió számára készített kutatás szerint a lakosság 84 százaléka támogatja az önkéntes határvédőket. Nyilván ez is befolyásolta Bojko Boriszov miniszterelnököt, aki eleinte teljes mellszélességgel kiállt a törvényességet segítő önkéntesek mellett.

Tőle persze nem is vártak mást. A kormányfő eredetileg rendőrtiszt volt, maga is asszisztált a török lakosság 1989-es kitelepítéséhez a kommunista rendszer utolsó hónapjaiban. Most ez a lelkesedés egy uniós tagállam miniszterelnökétől némileg elhamarkodottnak tűnhetett. Így aztán visszavonta a jóváhagyást, a belügyminisztérium szerint az önkéntesek törvénytelenül akcióznak. A járőrözés viszont nem állt le.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.