galéria megtekintése

Mindannyian migránsok vagyunk – Ferenc pápa Leszboszon

10 komment

NOL

A katolikus egyházfő a leszboszi menekülttáborba látogatott szombaton. A tábor lakóit arra biztatta, hogy ne adják fel a reményt, a világ többi részétől pedig azt kérte, mutasson emberséget a menekültválság áldozataival kapcsolatban.

Ferenc pápa elmondta, hogy azért utazott Görögországba, hogy tanúja legyen a legnagyobb humanitárius katasztrófának a II. világháború óta – írja a BBC.

Fotó: Filippo Monteforte / Reuters

Az Európai Unió és Törökország megállapodása nyomán – amelynek értelmében a görög szigetekről visszaküldenek Törökországba minden menekültet, aki illegálisan lépte át az Európai Unió határait – ezrek ragadtak Leszbosz szigetén. A Vatikán kijelentette, hogy a pápa útja tisztán humanitárius és vallási indíttatású, nem a menekültek deportálásának a burkolt bírálatáról van szó.

 

A Leszbosz felé tartó repülőúton a pápa „szomorúság által átitatott utazásnak” nevezte a látogatását. „Olyan sok embert fogunk látni, akik szenvednek, akik menekülnek és most nincs hova menniük. És el fogunk látogatni egy temetőbe is, a tengerhez. Olyan sok ember van, aki soha sem érkezett meg” – fogalmazott. Ferenc pápa Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnökkel és I. Bartolomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárkával, az ortodox keresztények szellemi vezetőjével találkozott a leszboszi reptéren. 

Fotó: Alkis Konstantinidis / Reuters

A háromezer főt befogadó Moria táborban aztán rengeteg menekült sorakozott fel látni és meghallgatni a katolikus egyházfőt. Néhányan táblákat tartottak, amelyeken segítséget kértek. A pápa fiatalok egy csoportjával is találkozott, olyan fiatalokéval, akik egyedül tették meg a Törökországból a görög partokig tartó veszélyes vízi utat. Egy kislány egy rajzot adott oda neki. „Bravo, bravo” – mondta neki Ferenc, majd megkérte a kísérőit, hogy ne hajtsák össze, mert ki szeretné tenni az íróasztalára.

A tábor lakóihoz intézett beszédében Ferenc pápa elismerően szólt a „hatalmas áldozatról”, amelyet a menekültek hoztak. Elmondta, hogy fel akarja hívni a világ figyelmét erre a humanitárius katasztrófára. A világ többi részét pedig arra szólította fel, hogy mutasson „hétköznapi emberségességet” a katasztrófa kapcsán. „Ne veszítsétek el a reményt. A legnagyobb ajándék, amit felajánlhatunk egymásnak, az a szeretet” – szólította meg a táborlakókat.

Fotó: Filippo Monteforte / Reuters

A pápa egyperces csenddel emlékezett meg azokról, akik a tengeren lelték halálukat, miközben egy jobb élet reményében vállalkoztak a veszélyes útra. A pápa felajánlotta, 12 menekültet magával visz Leszboszról a Vatikánba.

A pápa később közös imát mondott I. Bartolomaiosszal és Ieronimosz athéni ortodox érsekkel. Mindannyian migránsok vagyunk – jelentette ki, hozzátéve: megérti az európai aggodalmakat a menekültáradat miatt, de a világnak nem szabad elfelejtenie, hogy a menekültek emberek, arcokkal, nevekkel, saját történetükkel, akiknek alapvető emberi jogait tiszteletben kell tartani. „Sajnos, egyeseknek – s köztük sok gyereknek – még csak megérkezni sem sikerült, hiszen a tengeren életüket vesztették, embertelen útjuk áldozataként” – fogalmazott.

Fotó: Filippo Monteforte / Reuters

A leszboszi látogatás előestéjén egy szíriai menekült megpróbálta megölni magát, miután megmondták neki, hogy visszatoloncolják Törökországba. A rendőrök akadályozták meg ebben.

Később a menekültek tüntettek jobb bánásmódot és azt követelve, hogy Európában maradhassanak. Azt sérelmezték, hogy a tábor túlzsúfolt és kevés az étel.

Fotó: Alkis Konstantinidis / Reuters

Szeptemberben Ferenc pápa két lakásban alakított ki szállást két menekült család számára a Vatikánban, ezzel is arra biztatva a katolikus híveket egész Európában, hogy vegyék ki a részüket a menekültkrízis megoldásából. 

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.