galéria megtekintése

Turistaparadicsommá vált az Iszlám Állam

8 komment

MTI

Egyre több német állampolgár csatlakozik az Iszlám Államhoz vagy más dzsihadista terrorszervezethez, a szövetségi alkotmányvédelmi hivatal (BfV) kedden megjelent becslése szerint 720-nál is nagyobb lehet az úgynevezett terrorturisták száma. Németországból érkezhetett az az öngyilkos merénylő is, aki a napokban támadást hajtott végre egy luxusszálloda ellen a szomáliai Mogadishuban.

Az Iszlám Állam (IS) „az idén nyáron is veszélyesen csábító cél fiatal németországi iszlamisták számára” – mondta a Spiegel Online hírportálnak Hans-Georg Maaßen, a belső elhárításért felelős BfV elnöke. A dzsihadistákhoz csatlakozó fiatalok közül „sokan még mindig nincsenek tisztában azzal, hogy ágyútölteléknek használják őket”. A hírszerző szolgálatok már több mint 20 öngyilkos merénylőről tudnak, akiket Németországban toboroztak.

Sebesültet támogat egy civil a mogadishui öngyilkos merénylet után
Sebesültet támogat egy civil a mogadishui öngyilkos merénylet után
Feisal Omar / Reuters

A német belső elhárítás az idén tavasszal még 680 körülire becsülte a terrorturisták számát. Időközben már 720-nál is többen lehetnek, túlnyomórészt 30 évesnél fiatalabb férfiak. A nők aránya 20 százalék lehet. Egyharmaduk már visszatért Németországba, nagyjából százan pedig meghaltak a szíriai polgárháborúban vagy az iraki felkelésben.

 

Az IS mellett más szélsőséges iszlamista szervezetek befolyása is kiterjed Németországra. Ezt mutatja, hogy hírportálok keddi jelentései szerint biztonsági források megerősítették a Die Welt című lap értesülését, amely szerint egy Németországban radikalizálódott férfi követte el vasárnap Mogadishuban, a polgárháború sújtotta Szomália fővárosában az egyik legbiztonságosabb épületnek tartott Dzsazíra luxusszálloda elleni öngyilkos merényletet, amelyben 15 ember meghalt.

A merénylő Abdirazak Bouh, egy 1985-ben született líbiai-szomáliai kettős állampolgár, aki egy ideig Bonnban élt. Ott kapcsolatba került a szélsőséges iszlamizmus legerősebb németországi irányzatával, a szalafizmussal, és csatlakozott az al-Kaida szövetségesének számító al-Shabaab terrorszervezethez, amely az Afrika szarvaként is emlegetett északkelet-afrikai régióban tevékenykedik.

A merénylőt Bonnban az a csoport hálózta be, amelyet a belső elhárítás a „német al-Shabaab” néven tartott számon. A csoport számos tagja utazott Szíriába vagy Szomáliába, hogy terrorcselekményekben vegyen részt. Tavaly a csoport öt visszatért tagját bíróság elé állították Németországban.

David Cameron, angol miniszterelnök múlt heti beszédében vázolta fel, hogy a hasonló problémákkal szembenéző Nagy-Britannia felveszi a harcot „az iszlám szélsőségesek, de nem a vallás ellen”. A britek például lehetőséget biztosítanak a szülőknek, hogy visszavonathassák gyerekük útlevelét, ha úgy gondolják, hogy külföldre akar távozni, hogy csatlakozzon az Iszlám Államhoz.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.