galéria megtekintése

Nincs reform, nincs pénz!

A görög parlamentnek csütörtök estig kell megszavaznia minden olyan jogszabályt, amely az újabb, kétmilliárdos hitelrészlet folyósításához szükséges. A lakosságot azonban egyre jobban megviselik a megszorítások.

Lelassultak a tárgyalások a görög kormány és a nemzetközi hitelezők között: a múlt héten kiderült, Athén nem teljesített minden feltételt, hogy megkapja az augusztusban elfogadott 86 milliárdos mentőcsomag következő, kétmilliárd eurós részletét. Egyelőre a feltőkésítésre szánt 10 milliárd eurót sem pumpálták bele a görög bankrendszerbe. Az eurózóna pénzügyminiszterei ma ülnek össze, de az újabb hitelrészlet egyelőre valószínűleg nem kap zöld utat. A Kathimerini című lapnak nyilatkozó brüsszeli források szerint Athénnak csütörtök estig van ideje életbe léptetni a hitelezők által elvárt jogszabályokat. A pénzügyminiszterek ezt követően, pénteken dönthetnek a hitelfolyósításról.

Alekszisz Ciprasz kormányfőt arra kérik, hozzon újabb intézkedéseket a költségvetési hiány csökkentésére, mert az eddigi adóemelés és a nyugdíjreform nem elegendő. A tárgyalópartnerek között nincs egyetértés a lakásárverések körül sem. A baloldali Sziriza-kormány a lakástulajdonosok 70 százalékát megóvná a végrehajtás kockázatától. A hitelezők szerint azonban ez túlságosan nagyvonalú megoldás lenne, és csak a legalacsonyabb jövedelműeknek nyújtsanak segítséget a jelzálogfizetésben.

A megszorítások – és immár a Sziriza – ellen tüntetők Athénban
A megszorítások – és immár a Sziriza – ellen tüntetők Athénban
Yannis Kolesidis / MTI/EPA

 

A Ciprasz-kormány egyébként egyre derűlátóbb a gazdasági kilátásokkal kapcsolatban. Evklídisz Cakalotosz pénzügyminiszter azt nyilatkozta, hogy a bankok feltőkésítésével a jövő év elejére stabilizálódhat a pénzügyi helyzet. Ez szerinte lehetővé tenné, hogy Athén 2016 második felében már piaci kötvényeket bocsásson ki. A pénzügyminiszter úgy véli, a befektetők élnének a lehetőséggel, de még félnek a Grexittől, az országnak az eurózónából való kilökésétől.

Míg a görög pénzügyminiszter optimista, a lakosság egyre borúlátóbb. A Macedóniai Egyetem közvélemény-kutatása szerint tízből hét görög vélekedik pesszimistán az ország jövőjéről, s mindössze 6 és fél százalék gondolja, hogy a dolgok javulni fognak.

Az elégedetlenséget az is jól mutatja, hogy a szakszervezetek múlt heti országos sztrájkja utcai zavargásokba csapott át Athénban. A rendőröknek könnygázzal kellett oszlatni a tüntetőket, három embert őrizetbe vettek. Ciprasz miniszterelnöksége alatt először fordult elő országos, egész napos munkabeszüntetés.

„A fizetésem nem fedezi az alapvető szükségleteimet. A tanítványaim is éheznek” – magyarázta egy tüntető tanár a Reutersnek. „Bárcsak azt tette volna Ciprasz, amit ígért, de nem engedték neki. Most a koldusoktól kunyerálunk egy tál ételt!” – mondta egy nyugalmazott pedagógus, hozzátéve, hogy a megszorításoknak köszönhetően hat év alatt megfeleződött a nyugdíja.

A hatóságok ma újabb összecsapásokra számítanak, mivel november 17-én ünneplik a katonai diktatúra elleni 1973-as diákfelkelés évfordulóját. A megemlékezések évek óta erőszakos megmozdulásokba csapnak át, és az egyetemeket ért megszorítások miatt idén is egyetemfoglaló akcióktól lehet tartani.

Csendes beteg

Az Eurostat legfrissebb jelentése szerint az Európai Unió tagállamaiban a második negyedévhez képest 0,4 százalékkal bővült a GDP július és szeptember között, míg az eurózónában 0,4 százalékról 0,3 százalékra lassult a növekedés. Az unió 28 tagországa közül 26-ban növekedést könyvelhetnek el, ám Finnország nemzeti összterméke 0,7, Görögországé pedig 0,4 százalékkal csökkent. A finn gazdaság nagyon sokat romlott az elmúlt években, de mivel mindenki Görögországgal volt elfoglalva, a skandináv ország Európa csendes betegévé vált, a munkanélküliség nyáron elérte a 10 százalékot. A helyzetre a Nokia térvesztése, a faipari kereslet csökkenése és az Oroszországgal szembeni EU-szankciók hatottak negatívan.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.