– Az energiaunió szót én dobtam be egy márciusi sajtótájékoztatón. Talán kicsit túlzás volt, hiszen a lisszaboni szerződés szerint az energia-mix (azaz, hogy milyen energiahordozókból és hogyan áll össze egy tagállam energiaellátása – a szerk.) nemzeti kompetenciába tartozik. De az energiabiztonság kérdésében közelednünk kell egymáshoz. Ez gyenge pontja a kapcsolatainknak Oroszországgal, sebezhetők vagyunk, egyes tagállamok 100 százalékosan kiszolgáltatottak. Az EU maga 30 százalékban függ az oroszoktól.
– Nem jelentene-e további kitettséget, ha egy tagállam – mint például Magyarország, egy atomerőmű építésével kapcsolatban – éppen azzal a partnerrel, Oroszországgal mélyíti el a kapcsolatát, amely jelenleg nemzetközi szabályokat hág át?
– Jó kérdés, de nem avatkozom be a tagállamok energiapolitikájába. Az Európai Tanács záródokumentumában gázról beszélünk, nem atomenergiáról. Ismerem a magyar kormány döntését, tájékoztattak róla.
– Hogyan lehet csökkenteni az energiafüggőséget?
– Hagyományos módszer erre az energiahatékonyság növelése. Az önök régiójában sokat kell tenni ezen a területen, különösen az építőipari szektorban. Emellett az Európai Bizottság lehetővé tette a „őshonos" energiahordozók feltárását, ami értelmezésem szerint a palagázra vonatkozik, és amiben nagy lehetőségek láthatók, különösen Ukrajnában. Harmadikként pedig az ellátási útvonalak fejlesztésében is van dolgunk, hogy elérjük a közép-ázsiai gázforrásokat. A legutóbbi EU-USA csúcson tárgyaltunk az amerikai gáz importjáról is, de időbe telik a cseppfolyósított gáz fogadására alkalmas infrastruktúra létrehozása. Mindeközben orosz gázzal kell élnünk, s olyan biztos környezetet kell teremtenünk, amelyben mindenki teljesíti a kötelezettségeit. Az európai cégek és a Gazprom között hosszú távú szerződések vannak érvényben, és ezeket tiszteletben kell tartani. Az újdonság az, hogy az orosz gáztól való függés csökkentése most valódi politikai célkitűzés.
– Azt mondja, hogy a válság lehetőség is. Hogyan látja, a következő tíz évben az Oroszországgal szembeni „védekezésre" kell felkészülnünk?
– Nem. Tovább kell mélyítenünk a gazdasági és monetáris uniót. A bankunió majdnem kész, a fiskális unió szempontjából valójában a végrehajtás a fő feladat, a gazdasági unió tekintetében pedig még tárgyalunk a szerződési formákról, amelyek az Európai Bizottság és a tagállamok között jönnének létre a szerkezeti reformok végrehajtásáról. Növelni kell a versenyképességet. Nemcsak az EU-n belül, hanem a világ többi részéhez képest is. Ez lesz a következő évek egyik legfontosabb feladata. Különben nem éljük túl a gazdasági vihart. A feltörekvő gazdaságok is gondokkal küszködnek, Kína meg is kezdte gazdasági modellje módosítását. Ezért is fontos érdekeltté tenni a tagállamokat a szerkezeti átalakításokban. Októberben folytatjuk a tárgyalást erről, hiszen kulcsfontosságú a jövőnk szempontjából.
– Sokak szerint egy lehetséges politikai válság fenyegeti leginkább az európai gazdasági fellendülést. Megerősödtek a populista, szélsőjobboldali pártok. Mit gondol, hogyan tud Európa szembeszállni ezzel?
– A szélsőségek, a populizmus megerősödése nem csak a pénzügyi válság eredménye. Hazámban egy rasszista párt már az 2004-es flamand önkormányzati választásokon a szavazatok 24 százalékát nyerte el, messze a pénzügyi válság előtt. Franciaországban Jean-Marie Le Pen 2002-ben második lett az elnökválasztáson. Ausztriában még a válság előtt volt tagja a kormánykoalíciónak a Szabadságpárt. Először meg kell vizsgálnunk a populizmus eredetét, és az nem csak Európához, vagy a gazdasági válsághoz vezethető vissza. Ott rejtőzik társadalmaink szorongásában, félelmeiben a globalizációtól, a migrációtól. Az emberek elvesztették a családi, az ideológiai, a vallási gyökereiket, ezért befelé fordulnak. És aki befelé fordul, az fél a „másiktól", a másik nyelvtől, a másik kultúrától, a másik embertől. Ezt használja ki a populizmus. A felületes elemzésekből azt hihetnénk, hogy itt valamiféle Európa-ellenes hangulat uralkodik, de erről szó sincs. Ez egy általános jelenség része. Hogyan tudjuk megvédeni az európai gondolatot? Ha nincs vezető politikus, aki megvédené, akkor az előítélet tovább él a sajtóban, a közvéleményben. A vezetőknek ki állniuk a meggyőződésükért. Az Európa értékéről szóló üzeneteknek előtérbe kell kerülniük. Az embereknek meg kell érteniük, hogy az európai projekt egyszerre szükség és szabad választás is, hogy egy globális világban megvédhessék az érdekeiket.
– Az Európa Tanács – amely jóval több taggal bír, mint az EU – főtitkára, Thorbjorn Jagland azt mondta, Európa a hidegháború vége óta a legnagyobb emberjogi válsággal néz szembe. A válság kontextusában, főleg a populizmus megerősödése mentén az átlagember kevésbé képes arra, hogy a demokrácia apró-cseprő ügyeivel foglalkozzon. Ön szerint az EU képes arra, hogy megőrizze az emberi jogok, a jogállamiság, a demokrácia minimumát?
– Fontos az arányérzék. Ahogy említettem, Belgiumban egy szélsőjobboldali párt 25 százalékot nyert a választásokon. Semmilyen engedményt nem tettünk nekik. A politikai színtér szélére szorítottuk őket, és a másik 75 százalékkal kormányoztunk. Működött. Most tíz százalékon állnak. Itt is a meggyőzés a fontos. Ez nem azt jelenti, hogy vakon támogatjuk például a nyitott határokat, de nem tettünk engedményeket az emberi jogok, vagy a diszkrimináció kérdésében. Franciaországban hasonló módon 85 százalékkal nyert 2002-ben Jacques Chirac, mert a jobboldali Népi Mozgalom Uniója, az UMP azt mondta, nincs koalíció a Nemzeti Fronttal. Abszolút kulcsfontosságú, hogy az igazán demokratikus pártok kitartsanak a meggyőződésük mellett. Ez működhet, ez nem eleve vesztes csata. A legnagyobb veszély a szélsőséges nacionalizmus. A nemzeti identitással semmi gond nincs, vagyis azzal, ha valaki büszke a nyelvére, kultúrájára. Az én országomban az anyanyelvem a függetlenség első száz évében nem volt hivatalos nyelv. Az édesapámé volt az első generáció, amely anyanyelvén tanulhatott, úgyhogy ismerem a diszkriminációt. A nemzeti identitással semmi baj, a nacionalizmussal van gond. Én nem tartozom azok közé, akik szerint nemzetállamok helyett Európai Egyesült Államokra van szükségünk. Mindig is lesznek nemzetállamok, mert a részei a történelmünknek.
– Könyvében azt írja, hogy a politikusoknak nincs szükségük vízióra. Pedig nosztalgiával gondolunk Helmut Kohlra, vagy Francois Mitterrand-ra, a nagy formátumú vezetőkre, akik meggyőződéssel beszéltek Európáról. Mi a helyzet ma?
– A vízió más, mint a meggyőződés. Azt kérem a nemzeti politikusoktól, mutassák ki jobban az európai meggyőződésüket! A jövőt senki sem tudja megjósolni. Amikor megkezdtem a munkát, rá egy hónapra beütött a görög válság. Lehetett volna nekem bármilyen vízióm, nem oldotta volna meg ezt a krízist. Az embereknek azt kell érezniük, hogy a politikusaikat a meggyőződés is vezérli, ez esetben az európai. Voltak, akik igazi politikai bátorságot mutattak. Mondok egy példát: Iveta Radicova szlovák miniszterelnök úgy ment bele az egyik eurózónás döntésbe, hogy tudta, ezért otthon elveszti a választást. Így is történt. De kitartott a döntése mellett.
– Amikor megkezdte az elnökséget, az EU francia–német motorja még működött, ma már nem. Hiányzik?
– Hiányzik, de nélküle is tudunk működni. Az erős francia–német együttműködés szükséges, de nem elégséges feltétele annak, hogy mindenkit meggyőzzünk, hiszen egyhangú döntések kellenek. A tandem nélkül sikerült dönteni a bankunióról, megegyeztünk a hétéves költségvetésben. Persze nagyon hasznos volt, amíg működött.
– A könyvben arra is kitér, hogy ön olyan politikus, aki nem szereti a feltűnést.
– Nagyon is karizmatikus vagyok, csak senki sem tudja. (Nevet.)
– Ezt üzenné az Európai Tanács következő elnökének, vagy ez csak az első mandátumra érvényes, amikor az állam- és kormányfők még csak barátkoznak az elnökség gondolatával?
– Az Európai Tanács elnökének elnökölnie kell. Össze kell tartania a klubot, amelynek 28 tagja van. Ha az elnök feltűnősködik, az nem segít a konszenzushoz szükséges pozitív környezet létrehozásában. A történelem nem az interjúk száma alapján fog megítélni minket, hanem az eredmények alapján. Ebben a tekintetben elég magabiztos vagyok. Az utódomnak azt javaslom, legyen koordinátor, hídépítő.
