A török határon – arra utazunk – kerítést húztak fel.
Ez itt sem vált be, s nyilván ezért váltottak más módszerre. Szép csendesen engedik, aki tovább akar menni.
Sokan segítenek, mások elutasítóak. Szófiában vagyunk, járjuk a várost. Az egykori dzsámi ma archeológiai múzeum, előtte három középkorú férfi álldogál. A legfiatalabbnál házi készítésű tábla, az áll rajta: NATO = terror. Bulgária lelkes atlanti tagállam, akárcsak hazánk.
Megkérdezem őket: ez itt most egy tüntetés? Biztosítanak, hogy nem ők a szervezők. Úgy volt, hogy többen lesznek, mert minden héten vasárnaponként jönnek össze a centrumban. Jó hely. Belátható a sztálinista architektúra helyi csúcsaként létrehozott épületegyüttes, ahol a minisztertanács egy áruházzal (CUM), az elnöki hivatal egy luxusszállodával (jelenleg Sheraton) van közös fedél alatt, miközben közöttük magasodik az egykori központi bizottsági székház, ahol most a parlamenti képviselők irodái vannak.
|
Kerítés Bulgária és Törökország határán
Stoyan Nenov / Reuters |
És ott van a volt dzsámi-múzeum, és látjuk az egykori cári palotából kialakított néprajzi múzeumot is. Szóval tömegtüntetésre ideális – tágas a tér. Tömeg nincs, de a legidősebb tiltakozó elmagyarázza nekem, hogy a NATO ellen tüntetnének, de inkább Amerika ellen, mert az amerikaiak össze akarják veszíteni őket, bolgárokat az oroszokkal, pedig Putyin a bolgárok legnagyobb barátja. Már csak azért is, mert ezer éve bolgár cárnőjük volt az oroszoknak – Kijevben. De ez a magyarokra is érvényes, mert a magyarok is testvérek, mert a bolgár-török vezérek az Árpádok rokonai voltak,
szóval, mondja, „madzsar ember bolgár ember”.
Tud egy pár szót magyarul, mert sokat járt nálunk, magyar sógora volt, akit Dezsőnek hívtak, sajnos meghalt Kiskunmajsán. Aztán felvilágosít egy másik összeesküvésről, miszerint „a mostani háborúkat is az amerikaiak meg a tudodkik provokálják, ők küldik ide a menekülteket, hogy az oroszokkal háborút provokáljon a NATO”. Megkönnyebbültem, mert rosszul esne, ha csak nálunk lennének ilyen elmék.
Szófia központjában nagy régészeti feltárás folyik. Nehéz megközelíteni a helyi dzsámit, amely minden imaidőben zsúfolt. A gondnok elmondja, nem engednek másikat építeni, pedig sok tízezer muzulmán él Szófiában. Persze vannak kisebb imahelyek. Plovdivban is hasonló a helyzet. Ott azonban két dzsámi van a hetvenezer helyi muzulmánnak.
A muzulmánok nem mind törökök. Bulgáriában, ahogy a többi balkáni országban is, sok helyi ember lett Mohamed híve. Bulgáriában pomákoknak nevezik őket. Az anyanyelvük bolgár, a kultúrájukat viszont inkább az iszlám határozza meg.
A romák egy része szintén muzulmán. Az ő történetük is meglehetősen viharos. Jól emlékszem a bolgár kommunista kormányzat megújuló kampányaira, amelyekben jó bolgárt akartak faragni belőlük. Először a pomákokat akarták átnevelni, de a múlt század nyolcvanas éveinek végén a bulgáriai törökséget is elérte a párt gondoskodó ökle.
A vezetés rájött, hogy ezek több százezren nagy tévedésben vannak. Úgy hiszik konokul, hogy törökök, pedig ők kényszerrel eltörökösített bolgárok, akik visszatérhetnek most a nemzethez. Nevet kellett változtatniuk, s betiltották vallási szokásaikat is.
Valóságos nacionálkommunista rendőrterror volt ez az „újjászületési folyamat”, amelynek egyik alacsony rangú résztvevője volt a jelenlegi miniszterelnök, Bojko Boriszov. Akkor egy rendőri osztagot vezetett a harcművész, aki most a Fidesz ottani testvérpártját is irányítja. Azt szokta mondani, hogy amit tett, arra szükség volt. A történelmi feszültségek mindenütt jelen vannak. Érezhetők olyan dolgokban is, mint a hatósági gyanakvás.
Sok bolgár tart attól, hogy a muzulmánok túlszaporodják őket. Náluk valamivel több a gyerek, mint az ortodox bolgár családoknál. Egyébként rengeteg szakképzett bolgár fiatal hagyta el az országot az utóbbi huszonöt évben. Csak Németországban kétszázötvenezren élnek.
A most 7,2 milliós Bulgária etnikai egyensúlyát a menekültek fenyegetik – jelentette ki nemrég Boriszov. Ha százezren letelepednének nálunk, akkor végünk – állította. Az állampolgároknak most nyolcvan százaléka ortodox keresztény, a több muzulmán.
A volt Jugoszláviát a kilencvenes években pusztító háborúk és menekültáradatok is hasonló történelmi görcsök, emlékek és új gyűlölségek következményei voltak. Az okokat kerestük, s
nehéz volt megérteni, hogy ugyan a felszínen szinte semmi sem látszott a titói években, de a történelmi emlékezet gyökerei olyan mélyek és erősek voltak, annyi volt a méreganyag, hogy amikor a kommunista rendszer helyébe „nemzeti” politikák léptek, az ott élők kifordultak korábbi önmagukból. Elűzték, legyilkoltak szomszédjaikat, hogy történelmi bosszút álljanak.
Edirnében gyümölcsöt vettem egy idősebb utcai árustól. Azt mondta, hogy ők a közeli Bosnaköy faluból vannak. Gondolom, nem véletlenül hívják azt a falut Boszniának. A legnagyobb menekülést persze a Balkán-háborúk és az első (Nagy) háború okozta. Görögországból Törökországba hivatalos lakosságcserével rendezték át az etnikai térképet. A menekülések, elüldözések folyamatosak voltak a Balkánon az egész huszadik században. Menekültnek, elűzöttnek lenni nem muzulmán kiváltság. Az örmények tragédiája világszerte ismert.
A balkáni zsidóké kevésbé. Száz éve több zsidó élt Edirnében, mint török. Volt pár pogrom a húszas években. Ma állítólag egyetlen zsidó lakója van a városnak, ahol gyönyörűen újra felépítették a múlt századelőn épült nagy zsinagógát. Turisták és rendőrök lézengenek benne.
Edirne fantasztikus város. Volt az oszmánok fővárosa is Konstantinápoly elfoglalása előtt – építészete tele van sok száz éves csodákkal. Valaha sokféle nép és vallás mondhatta otthonának – de a történelem „homogenizálta”, pedig száz éve még eléggé színes volt.
A város szélén, egészen közel a görög határhoz, a régi pályaudvar (ma egyetemi épület) előtt áll egy emlékmű. Némi cinizmussal mondom,
afféle török nemzeti szocreál.
Ez emlékeztet az 1923-as, Lausanne-ban megkötött békeszerződésre, amely korrigálta a korábbi (Sevres) békét, amit még a szultán kötött. Abban az ország területének tekintélyes részét át kellett adni Görögországnak, kisebbségi (így kurd) államoknak kellett helyet csinálni, s a megcsonkított birodalom jó részét külföldi ellenőrzés alá helyezték volna.
A törökök Musztafa Kemál pasa, a későbbi Atatürk vezérletével megverték a görögöket, kiszorították az antantot, és az ország jelenlegi területén kényszerhomogén nemzetállamot létesítettek az egykori oszmán birodalom romjain. Leváltották közben a szultánt, és megszüntették a kalifátust is. Megcsodáljuk a nemzetállami eszmének ezt a monumentumát, és megpróbáljuk összeszámlálni, hogy a háborúk, a nemzetállami rémálmok és a „nagy eszmék” hány millió embert szakítottak ki a huszadik században az otthonából.
|
A lausanne-i béke emlékműve Edirnében
A szerző felvétele |
És, mivel a menekültek megint mennek a kikoptatott ösvényeken, a nemzetállamok egyenként szögesdrót kerítésekbe burkolóznak. A bolgár–török határon már nyolcvan kilométeren át húzódik a négy és fél méter magas, másfél méter széles szögesdrót kerítés. Fegyveres őrök védik a hét minden napján éjjel-nappal. A kerítésnél őrtornyok vannak, onnan nézik, van-e mozgás a török oldalon.
Azt mondják, a menekülők között az Iszlám Állam terroristái is ott lehetnek. Volt közöttük, akit bolgár területen fogtak el.
A bolgár határőrök szerint a kerítés naponta ötszáz embert tart vissza. Sokan mégis átjutnak. Láttuk, ahogy a szerb határ közelében a rendőrök taxikat vizsgálnak át gyanús utast keresve.
Szögesdrót a Röszke–Horgos határátkelőnél is látható. Azt mondta egy várakozó fiatal szerbiai magyar nő, hogy a falujuk is tele van migránsokkal. Kérdem, mit csinálnak? Leginkább csak piszkot – válaszolja. Ahogy átvergődtek a Schengen-zónába, a távoli nyugati városokba tartó utasok pihenőt tartanak. A szél viszi a bokáig érő szemetet.
