galéria megtekintése

Nem kérnek a választók a nacionalista cirkuszból

Hiába játszotta ki a nacionalista kártyát a nagyobbik kormányzó párt, a friss felmérések szerint beelőzhetnek a szociáldemokraták.

Közel egy évvel a tavaly novemberi választások után Horvátországban ismét parlamenti választásokat tartanak vasárnap. A nagyobbik kormányzó párt, a jobboldali Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) június elején nyújtott be bizalmatlansági indítványt Tihomir Oreskovics kormányfő ellen, noha épp a HDZ javasolta erre a posztra. – Én a munkáról beszéltem, ők pedig állandóan csak az usztasákról és a partizánokról – summázta a párton kívüli, üzleti szférából érkezett Oreskovics keserű tapasztalatait.

HDZ-szavazók a tavalyi választásokon. A nacionalista retorika a felmérések szerint idén nem hozza meg a győzelmet
Antonio Bronic / Reuters

A szerbek elleni „honvédő” délszláv háborút megnyerő HDZ a 2011-es választásokon súlyos vereséget szenvedett. A néhai Franjo Tudjman pártját leváltó szociáldemokratákat és kormányzásuk eredményeit azonban lassúnak ítélték a polgárok, így tavaly februárban elnök-, szeptemberben ismét parlamenti választást tudott nyerni a HDZ. A konzervatív formációnak bevált fegyvere a nacionalista érzelmek szítása: usztasa köszöntésekkel és dalokkal tisztelegnek a II. világháborúban vereséget szenvedett usztasa rendszert előtt, egy magát nyíltan usztasának valló politikus lett az EU és NATO-tagország kultuszminisztere. Sőt, szobrot emeltek Miro Baresics terroristának, aki 1971-ben megölte Vladimir Rolovicsot, Jugoszlávia stockholmi nagykövetét. Mindezek eredményeképp Zágráb ismét kiélezte a viszonyt Belgráddal.

 

A nacionalista kártya kijátszása azonban a legújabb közvélemény-kutatások szerint nem hozza meg az abszolút többséget a HDZ-nek. A Hendla Intézet felmérése szerint a baloldali Szociáldemokrata Pártnak (SDP) 61, a HDZ-nek 56, a parlamentbe tavaly protestpártként bekerült Híd Függetlenek Listájának (Most) 13, az Élőlánc (Zsivi zid) politikai szervezetnek 6, az Isztriai Demokratikus Gyűlésnek (IDS) 3, és a Szlavónia és Baranya Horvát Demokratikus Szövetségnek (HDSSB) egy mandátuma lesz a parlamentben. A 151 fős száborba a nemzeti kisebbségek 8 képviselőt juttathatnak be, közülük a magyarok és az olaszok egyet-egyet, a horvátországi szerbek hármat. További három képviselőt a horvát diaszpóra választ meg, ők mindig a HDZ-hez csatlakoznak a választások után. Elemzők szerint a stabil többséghez legalább 80 mandátumra van szükség a 151 fős parlamentben.

A tavalyi parlamenti választásokon az addig kormányzó SDP és az ellenzéki HDZ egyaránt 56 mandátumot szerzett, így egyikük sem tudott volna a Híd nélkül kormányt alakítani. A Híd végül a HDZ mellett döntött, ám nézetkülönbségeik végül a kormány bukásához vezettek. Vasárnap ismét szoros küzdelem várható a két nagy rivális között, s biztosnak tűnik, hogy egyik sem alakíthat kormányt a kisebbségi képviselők és a kis pártok nélkül.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.