galéria megtekintése

Nekik távolról szép Róma

0 komment


Dési András

Történelmi sebeket akar gyógyítani, ezért adna esélyt az újraegyesítéshez Tirolnak, valamint az 1920 óta Olaszországhoz tartozó Dél-Tirolnak Heinz-Christian Strache. Az osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnöke az államfőválasztási kampány részeként rukkolt elő azzal, hogy önrendelkezési jogot kellene biztosítani az olaszul Alto Adige névre hallgató tartomány lakóinak.

Arno Kompatscher
Arno Kompatscher

– Nekünk már jól működő auto­nómiánk van, azt nem kívánjuk kockáztatni. Önrendelkezési joggal is bírunk, de ez nem hatalmaz fel minket önálló állam kikiáltására vagy egy másikhoz való csatlakozásra – mondta lapunknak nyilatkozva Arno Kompatscher tartományfőnök. A néppárti (SVP) politikus szerint Strache javaslata pont a hegeket tépné fel. – Német és olasz ajkúak békében élnek egymással. A schengeni rendszer eltörölte a határokat, amelyek egy igazságtalan döntés nyomán hosszú évtizedeken át annyi fájdalmat okoztak a szüleim és a nagyszüleim generációinak – tette hozzá a 45 éves Kompatscher. Azt sem tagadta: aggasztónak találta az időközben elvetett bécsi kormányzati terveket, hogy a menekülthullám feltartóztatása érdekében visszaállítanák a határellenőrzést a fő észak–déli közlekedési és áruszállítási útvonalnak számító Brenneren.

A szintén beharangozott határkerítés pedig a rossz emlékű múltat állította volna vissza.

 
Hans Heiss
Hans Heiss

Hans Heiss még mindig élénken emlékszik rá, hogy az 1950–1960-as években milyen volt állig felfegyverzett csendőrök vizslató tekintete közepette átkelni a Brenner-hágón lévő határállomáson, hogy meglátogathassák az inns­brucki rokonokat. Kemény idők voltak ezek az itáliai Alpokban: a szeparatisták bombamerényletekkel akarták kikényszeríteni az elszakadást Olaszországtól. – Minden autonómián lehet javítani, lehet a jogokat bővíteni. Összességében nekünk bejött a széles körű gazdasági, kulturális és oktatási önállóság. Különösen, hogy a tartományi adók 80-90 százaléka helyben marad, s a pénzből bőségesen jut infrastrukturális beruházásokra – mondta lapunknak a 63 éves történész, s egyben zöldpárti tartományi parlamenti képviselő.

Dél-Tirolban ugyan az egy főre jutó GDP több mint kétszerese a dél-itáliai mutatóknak, az elszakadásnak így is szépen vannak hívei. Kompatscher és Heiss is a lakosság 20-25 százalékára teszi az elkülönülés pártolóit. Ők élénken figyelik a skóciai, illetve katalóniai eseményeket, vezetőik rendszeresen megfordulnak Edinburghben és Barcelonában. A tartományfőnök szerint addig nem kell tartani radikális változásoktól, amíg fennmarad a jelenlegi status quo, vagyis a római kormány megfelelő mozgásszabadságot hagy a dél-tiroliaknak és az adókat sem vonja el, hogy azokból támogasson jóval szegényebb régiókat.

Elena Artioli
Elena Artioli

Strache dél-tiroli referendumjavaslatát felkarolta az Észak-Olaszország függetlenségéért „küzdő” Északi Liga (Lega Nord, LN). Matteo Salvini pártvezér szerint a római kormánynak sokkal vonzóbbá, versenyképesebbé kellene tenni Olaszországot, hogy meggyőzze a maradásról a dél-tiroliakat. A kétnyelvű környezetben felcseperedett vállalkozó és dél-tiroli tartományi képviselő, Elena Artioli szerint sokan félnek az olasz gazdaság bedőlésétől, s attól, hogy a csőd az alpesi területet is a mélybe rántja. A határok visszaállítását 2016-ban anakronisztikusnak tartja, főleg azért, mert Dél-Tirol gazdagságát a turizmus mellett egy olyan ágazatnak, a teherfuvarozásnak köszönheti, amely pont a szabad mozgásra épül.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.