Az elméleti lehetőség megvan arra, hogy Moszkva Kazahsztánnal szemben is beveti az „ukrán forgatókönyvet”
– vélekedett a Népszabadságnak Doszim Szatpajev. Szerinte amíg Nazarbajev az elnök, aligha történik ilyesmi, de ha váltás lesz az ország élén, az utód politikai irányvonalától függően megnőhet a kockázat. A politológus arra is felhívta a figyelmet, hogy „a kazah kormányzat különösebb hírverés nélkül igyekszik dél felől a nagyobb orosz közösségeknek otthont adó északi régiók irányába terelni a belső migrációt, így próbálják kiegyensúlyozni ott az orosz és a kazah nyelvű lakosság arányát”.
|
Putyin (balra) és Nazarbajev az Eurázsiai Gazdasági Unió moszkvai tanácskozása után tavaly decemberben
Maxim Shipenkov / Reuters |
Ám valószínűleg nem politikai, hanem inkább gazdasági tényezők vezettek ahhoz, hogy április 26-ra előre hozott elnökválasztást írtak ki Kazahsztánban, noha Nazarbajev mandátuma csak jövőre jár le. Válságjelenségek érezhetők az országban – magyarázta Szatpajev. A rubel árfolyamesésével olcsóvá vált orosz termékek éles versenyre kényszerítik a kazah cégeket, és az olajár csökkenése is komoly csapás a világ 12. legnagyobb olajkitermelőjeként számon tartott középázsiai államnak.
Vagyis az idén még kedvező gazdasági háttér előtt lehet megrendezni az elnökválasztást. Merthogy az ásványkincsekben gazdag, öt franciaországnyi kiterjedésű, de csak 17 millió lakosú Kazahsztán mutatós utat futott be a függetlenség 1991-es megszerzése óta. A Világbank adatai szerint 2010 és 2013 között éves átlagban hat százaléknál nagyobb arányban nőtt a gazdaság, az egy főre jutó GDP pedig 1994 óta 800 dollárról 13 ezer fölé, azaz nagyjából Magyarország szintjére emelkedett.
A 74 éves,Kazahsztánt 1989 óta –1991-től államfőként – vezető Nurszultan Nazarbajev látszólag kérette magát, de a hét közepén bejelentette, hogy újraindul az államfői posztért. A győzelme kockázat nélkül megjósolható. Nemcsak azért, mert legutóbb 2011-ben, a szintén soron kívül tartott voksoláson több mint 95 százalékot kapott, hanem azért is, mert az általa kiépített tekintélyuralmi rendszerben gyakorlatilag nincs helye a valódi ellenzéknek.
– Minden többé-kevésbé komoly ellenzéki pártot semlegesítettek, sok egykori ellenzéki vezető el is hagyta a politikát – adott tömör helyzetismertetést Szatpajev, aki szerint az elnökválasztás után meg kell kezdődnie az elnöki utódlás előkészítésének. Arról, hogy ki lehet az örökös, jó pár éve zajlik a találgatás. A politológus szerint elsősorban az elnöki család tagjai, esetleg a „régi gárda” néhány képviselője jöhet szóba.
Eurázsiai unió: az egy lábon rogyadozó birodalom
Egyetlen tartópillérre nem lehet építkezni, főleg, ha az egyedüli oszlop is rogyadozik – ezt a képet mutatja a Vlagyimir Putyin orosz elnök által az Európai Unió vetélytársának kitalált Eurázsiai Gazdasági Unió. A két integráció a bruttó nemzeti összterméket tekintve fényévekre van egymástól: míg a nyugati integráció éves GDP-je meghaladja a 17 ezermilliárd dollárt, az orosz–belorusz–örmény–kazah–kirgiz „birodalomé” mindössze 2,5 ezermilliárd dollár.
A kisebb eurázsiai partnerek eredetileg abban reménykedtek, hogy Oroszország gazdasági felhajtóerőként hat majd rájuk. Az ukrajnai válság és háború azonban mindent megváltoztatott. Az orosz rubel értékvesztése magával rántotta az eurázsiai fizetőeszközöket is: 2014 tavasza óta a belorusz rubel a dollárhoz képest 25 százalékot gyengült. Örményország és Kirgizisztán devizatartaléka a felére apadt. Kazahsztán tartaléka 22 milliárd dollár körül mozog, az egykori szovjet tagköztársaságot lényegében szénhidrogénkincse tartja fenn.
Egyre kritikusabb a helyzet Belaruszban, a kivitel 45 százaléka Oroszországba irányul. Közben a nagy keleti szomszéd a fehéroroszok fő energiaellátója és hitelezője is: múlt ősszel Moszkva 1,5 milliárd dollár kölcsönt adott Alekszandr Lukasenko elnök rendszerének; kérdés, hogy ilyen „mankóra” meddig számíthat még a minszki rezsim. (D. A.)
