galéria megtekintése

Moszkvához dörgölőznek a törökök, közben folytatódik a tisztogatás

18 komment


Miklós Gábor

Ankarában egyre keményebb szavakat használnak az amerikaiakkal és az EU-val szemben, Oroszország az új barát.

Fontos bejelentéseket ígér szerdára a török kormány. Összehívták a nemzetbiztonsági tanácsot, kormányülés is lesz. Visszatér a fővárosba Recep Tayyip Erdogan államfő, aki a ­puccs óta elkerülte Ankarát. Kedden egy népgyűlésen ismét kiállt a halálbüntetés visszaállítása mellett, és bejelentette, hogy akár tetszik, akár nem, végrehajtják az ingatlanfejlesztéseket az isztambuli Gezi-parkban. (A park fáinak kiirtása ellen Isztambulban és más városokban milliók tüntettek 2013 májusa és augusztusa között. Az összecsapásokban akkor 22 ember vesztette életét.)

Halálbüntetéssel a demokráciáért. Recep Tayyip Erdogan hívei egy keddi nagygyűlésen
Halálbüntetéssel a demokráciáért. Recep Tayyip Erdogan hívei egy keddi nagygyűlésen
Alkis Konstantinidis / Reuters

A kormány bejelentése szerint keddre már 9322 személyt vontak bűnvádi eljárás alá. A legkülönbözőbb intézményekben tisztogatnak, eltávolították a titkosszolgálat (MIT) száz ügynökét és 492, állami alkalmazásban lévő szunnita hitszónokot. A felsőoktatási hatóság valamennyi magán- és állami egyetem mind az 1557 dékánjának lemondását követeli.

 

Közben keményednek az üzenetváltások a török vezetés és a nyugati hatalmak között. Az utóbbi időben hol az elnök, hol a kormányfő küld kemény kioktató mondatokat Amerikának és az Európai Uniónak, egyben a történelmi ellenlábas északi szomszéd, az oroszok jóindulatát akarják visszaszerezni. Bejelentették, hogy a puccsisták között volt az a két harci repülő, akik 2015 novemberében lelőtték az orosz légierő SU–24-es repülőgépét. A török média ezt a hírt úgy interpretálja, hogy az orosz–török kapcsolatok leromlásáért is a ­puccs irányítója, Fethullah Gülen Amerikában élő iszlám hittudós a felelős. Az összeesküvőket, a hivatalukból eltávolított, letartóztatott, vád alá helyezett tisztviselőket és katonákat mind azzal vádolják, hogy gülenisták.

Binali Yildirim miniszterelnök bejelentette, hogy négy dossziét adtak át az amerikaiknak, amelyek Gülen bűnösségét bizonyítják. Szerinte az USA nem kért bizonyítékot Oszama bin Láden ellen a 2011. szeptember 11-i terrortámadás után. – Akkor ezt most miért kérik? – kérdezte. Fenyegetően azt mondta, hogy több bizonyítékkal állnak elő, mint amennyit az USA-ban akarnának.

Washingtonnak címezte azt is, hogy: „A párhuzamos terrorista szervezet egyetlen államnak sem megfelelő eszköz már soha többé". Az is feszíti a kapcsolatokat, hogy a NATO és a kétoldalú együttműködés keretében sok most letartóztatott tábornok és tengernagy napi összeköttetésben állt az amerikai fegyveres erőkkel. Ez különösen érvényes az Incirlik légibázis parancsnokára. Török források szerint az Incirlikről felszállt puccsista F–16-osok légi utántöltést kaptak. Ez erősíthette meg a gyanút Erdogan amúgy is paranoiától sújtott környezetében, hogy az amerikaiak keze lehetett a puccsban.

Nem jól alakul a viszony az EU-val sem. Erdogan vehemensen utasította vissza a figyelmeztetést, hogy a halálbüntetés bevezetése elvágja az EU-tagság lehetőségét. – Azt teszi majd, amit a nép és a politikai pártok eldöntenek, egyébként is a halálbüntetés legális a Föld nagyobb részén, beleértve az USA-t és Oroszországot, csak az EU tiltja – szól az érvelés.

Günther Öttinger, az Európai Bizottság illetékes biztosa ezzel szemben azt mondta, a mostani fejlemények kizárják, hogy a törökök még az idén megkapják a vízummentes utazás lehetőségét a Schengen-övezetbe. Yildirim erre odavetette: köszönjük az európai barátoknak a szolidaritás kifejezését, ám nem okoznak örömet nekünk a de-vel kezdődő mondataik.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.