galéria megtekintése

A Bárka púp volt a kerület hátán

1 komment


Szemere Katalin

Beruházási projektiroda működik a Bárka Színház helyén, az épület teljes körű rekonstrukciója után vívóterem és multifunkcionális egyetemi rendezvényközpont lesz belőle.

Hogy megszűnt a Bárka Színház, annak gondolatával már egy ideje meg kellett barátkozniuk a józsefvárosi teátrum közönségének. A színház kiürítve, ajtaján két papír: Ludovika Campus, Beruházási projekt­iroda és NKE Bartók Táncegyüttes – Ludovika felirat került.

Fotó: Veres Viktor / Népszabadság

A Bárkáról, amely most volna húszéves, az augusztus eleji Ördögkatlan Fesztivál emlékezik csak meg. Egyik vezetője, Bérczes László rendező alapítója volt a Bárkának, és 15 évig munkatársa is. Nemrég csalódottan osztotta meg a Facebookon lánya fotóit a beruházási projektként működő épületről. Az épületnél legutóbb 2015 tavaszán járt. Azért ment, hogy mentse, ami menthető. Jelképes összegért megvette az Ördögkatlannak három előadás jogait, a maga rendezte Mulatságét és a Nehéz címűt, valamint a Tengerent, amelyet Göttinger Pál állított színpadra. Bérczes megpróbálta elkérni a falakon lévő fotókat és nyolc-tíz doboznyi Cseh Tamás-DVD-t. Az előbbieket a Színházi Intézetnek, utóbbiakat a Cseh Tamás Archívumnak adta volna. De nem kapta meg, mivel ezek már a Nemzeti Közszolgálati Egyetemhez (NKE) tartoznak, így megvett annyit, amennyi pénz volt a zsebében. A felvételeket le is adta az archívumnak.

 

Azt kérdeztük Bérczestől, mit gondol, mi lett a Bárka veszte. A rendező szerint az intézmény első perctől púp volt a kerület hátán. Nagyobb színház lett belőle, mint amennyit egy helyi önkormányzat megengedhet magának. És ­hiába próbálták áttolni a fővároshoz vagy a minisztériumhoz, nem tudtak megszabadulni tőle. Egypercnyi remény előbújt, amikor szóba került, átveszi a Navracsics Tibor vezette Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM). Bérczes – aki akkor már évek óta nem ott dolgozott – találkozót kért a minisztertől, hogy ne hagyja megszűnni a színházat. Biztató választ kapott, bár egyikük sem számolt azzal, a választások után átalakítják a ­KIM-et, Navracsicsot Brüsszelbe küldik, és „elárvul” a Bárka.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem campusának része lett a Bárka nem sokkal azelőtt, hogy huszadik évadját megkezdte volna
Veres Viktor / Népszabadság

Bérczes a Mulatság című előadás stábjával, Mucsi Zoltánnal, Scherer Péterrel és Szikszai Rémusszal levelet írt 2014-ben Orbán Viktornak is. Kérték, segítsen abban, hogy ne szűnjön meg a színház. Azért ők írták együtt, mert a miniszterelnök látta az előadást, de nem maguknak kértek pártfogást, hiszen már mind távoztak a színházból. Pár hónappal később Hoppál Péter államtitkár válaszolt, és megnyugtatta őket, hogy a 2015. évi költségvetési támogatás – a színházi minősítésétől függetlenül – külön soron, a Miniszterelnökség fejezetében tervezhető. És ez alap a középtávú színházi működés garantálására, működésének stabilizálására. A folytatást ismerjük.

Megkerestük az NKE sajtóosztályát: mi lett a Bárka színházi technikai berendezéseivel, és mi lesz az épülettel, ha befejeződik a beruházás. Kap-e kulturális funkciót. A válaszban kifejtették: a korábbi Bárka Színház berendezéseiről nincs információjuk, a színházat működtető gazdasági társaság a Józsefvárosi Önkormányzat tulajdona volt. Az ingatlan ugyan 2012 óta az egyetem vagyonkezelésében van, a színház működéséhez és finanszírozásához nem volt közük: mindössze ingyenes használatot adtak a területre a Bárkának.

A színház egyik alapítója, Bérczes László megpróbált kimenteni mindent, amit csak tudott
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Az épület teljes körű rekonstrukciója után visszakapja majd eredeti fényét és részben funkcióját. Azaz a Ludovika egykori vívóterme megújul, alkalmas lesz vívásoktatásra, vívóversenyek rendezésére is. Céljuk ugyanakkor az is, hogy olyan multifunkcionális egyetemi rendezvényközpont jöjjön létre, amely egyszerre otthont ad az egyetem saját eseményeinek – konferenciáknak, diplomaosztóknak – és kulturális programoknak is.

Adósságrendezés után a Józsefvárosnak nincs több dolga

A Bárka Színház Nonprofit Kft. vezetését 2015 elején Bozsik István Péter vette át, miután Seress Zoltán igazgató nem vállalta tovább a vezetését a lehetetlen állapotba került teátrumnak. Bozsik vállalta, elvégzi a cég beolvasztását az önkormányzat saját cégébe, ez meg is történt. A neki feltett kérdéseinkre a Józsefvárosi Önkormányzat Sajtóirodája válaszolt. Eszerint a Bárka Nonprofit Kft. korábbi vezetése rossz gazdálkodása miatt 200 millió forintos adósságot halmozott fel, amit önkormányzati és állami segítséggel sikerült megnyugtatóan rendezni a hitelezők felé. (A fenntartói átadás-átvétel pingpong miatt az önkormányzati támogatást nem kapta meg a színház, nem volt közszolgáltatási szerződése, elvesztette színházi minősítését, és a KIM által ígért összegnek is csak egy részét kapta meg: így halmozta föl az adósságot – a szerk.) Mivel az épület állami tulajdon, átadták a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nek. A Bárka Nonprofit Kft. jogutódlással szűnt meg, a Bárka korábbi előadásainak egy részét bérlik, vagyis játsszák más színházakban. A színházi eszközök egy részét – szakértői felmérés után – az önkormányzat értékesítette, más részét bérbe adta vagy bekerült az önkormányzat vagyonába.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.