galéria megtekintése

A Kreml kiakadt és bizonyítékokat követel

0 komment


Poór Csaba

Moszkva sérelmezi, hogy a néhai orosz titkosügynök Alexandr Litvinyenko megmérgezése ügyében indult brit nyomozás titkos volt.

A különleges jelentőségű ügyek vizsgálatára hivatott orosz nyomozóbizottság szerint a Litvinyenko-ügy  felderítése Nagy-Britanniában már 2014-ben „a büntetőjogból politikai síkra került át". A hivatal közleménye egyebek közt azt hangoztatja, hogy  a vizsgálat „sohasem zajlott nyilvánosan", és „a közvélemény elől eltitkolt tényekkel szabadon lehet manipulálni". Hasonlóan értékelte a londoni bíróság jelentését Szergej Mihejev, a Politikai Konjunktúra Központja moszkvai elemzőcég igazgatója is.

– Az az érzésem, hogy előre eldöntötték, ki a bűnös, és ehhez igazították a vizsgálatot

– mondta a Népszabadságnak. Mint kifejtette, az olyan megállapítás, mint a tudhatta vagy nem tudhatta, hozzájárulhatott vagy nem, nem a jogi nyelv része, hanem sokkal inkább a propagandáé.

 

– Ha van bizonyíték, tárják elénk, ha nincs, akkor viszont nincs joguk ilyen állásfoglalásra – mondta a Kremlhez közelinek tartott politológus, aki nem tart attól, hogy a londoni bejelentés lényegesen befolyásolja Oroszország és Nagy-Britannia, illetve általában a Nyugat kapcsolatait.

– A viszony már így is rossz, nincs mitől félnünk

– vélekedett.

Tart viszont az ügy külpolitikai következményeitől Alekszej Makarkin, a moszkvai Politikatechnológiai Központ alelnöke. Önmagában aligha befolyásolja a kétoldalú kapcsolatokat, de a hatása összeadódhat annak a jelentésnek a következményeivel,  amelyet a holland szakértők tesznek majd közzé a maláj utasszállító repülőgép másfél évvel ezelőtti, kelet-ukrajnai katasztrófájáról – fejtegette lapunknak a politológus.

Ez a két tényező együtt szerinte tovább bonyolíthatja Oroszország és a Nyugat kapcsolatait, sőt amolyan időzített bombaként akkor is jelen lenne, ha sikerülne beindítani a viszony normalizálását.

Litvinyenko a halálos ágyán
Litvinyenko a halálos ágyán
Stringer / Reuters

Alekszej Makarkin nem tudja, hogy lehet-e valóságalapja a Litvinyenko-gyilkosság ügyében közzétett londoni megállapításoknak, úgy véli azonban, hogy az egy a Nyugaton már megszilárdult véleményt tükröz, amelyet ma már gyakorlatilag lehetetlen megváltoztatni.

Kapcsolódó cikkek

Putyin parancsára tehettek polóniumot Litvinyenko teájába

Közel tíz évvel

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.