galéria megtekintése

Putyin úgy döntött, a zsarnoknak maradnia kell

Az írás a Népszabadság
2015. 09. 07. számában
jelent meg.

Munkatársunktól
Népszabadság

Korszerű fegyverek, harci járművek és utánpótlás mellett egyre valószínűbb, hogy Moszkva katonai erővel is támogatja a túlélésért küzdő szíriai rendszert. A Kreml számára nagy a tét: ha Aszad elnök bukik, vele együtt veszik el az oroszok utolsó támaszpontországa a Földközi-tenger keleti medencéjében.

Korai még arról beszélni, hogy Oroszország részt vesz a szíriai hadműveletekben az Iszlám Állam (IS) ellen – mondta pénteken, a Vlagyivosztokban rendezett gazdasági fórumon Vlagyimir Putyin. – Már most is megfelelő támogatást adunk a damaszkuszi kormánynak (értsd Bassár el-Aszad elnök rendszerének) fegyverekkel és kiképzőkkel, akik az orosz gyártmányú harci eszközök használatát tanítják – idézte a RIA Novosztyi állami hírügynökség az orosz államfőt.

Putyin szerint a szír hadseregnek elegendő orosz fegyvere van, amit egy évekkel ezelőtt megkötött szerződés alapján szállítanak. A nyilatkozat úgy is érthető, hogy nem tagadta az orosz haderő jelenlétét, csak annak nyilvánosságra hozatalát tartotta korainak.

Azt is elmondta, hogy az IS elleni nyugati légi csapásokat kevéssé eredményesnek tartja. (Elképzelhetetlen, hogy ne egyeztetnének műveleteikben az amerikaiakkal és a törökökkel. A Washington által bukásra ítélt Aszad-kormány, illetve az IS-t bombázó amerikai légierő között is van egyeztetés – feltehetően iraki közvetítéssel.

 
A Fatah Hadseregéhez tartozó felkelők a Latakiába vezető országút egyik aluljárójánál
A Fatah Hadseregéhez tartozó felkelők a Latakiába vezető országút egyik aluljárójánál
Mohamad Bayoush / Reuters

A szíriai orosz katonai aktivitásról az első jelentések akkor bukkantak fel a nyilvánosságban, amikor kiderült: az IS vele ellenséges dzsihadistákkal, így az al-Kaidához tartozó al-Nuszra Fronttal harcol Damaszkusz déli részén. Más híradások, így a jól értesültnek tartott Oryx blog szerint Latakia tartományban (ez Aszad fő bázisa, az alavita közösség lakta vidék) a harcokban bevetettek BTR-82A típusú harcjárművet, amelynek, állítják, orosz személyzete volt. A korszerű páncélozott harcjárművet korábban észlelték Latakiában.

Mindezt a lehallgatott orosz nyelvű rádióforgalmazás bizonyítja. Közismert, hogy a rezsim oldalán orosz harci gépek (MiG–29, MiG–32) is megjelentek. Idlib térségében azonosítottak orosz felségjelzésű gépeket, illetve orosz gyártmányú drónokat. Az Oryx szerint Latakia védelme olyan fontos a rezsimnek, hogy szinte összes harcképes erőit odacsoportosította.

Szíriai felkelőcsoportok már korábban jelezték, hogy Oroszország korszerű harci járműveket szállított Aszadnak. A fegyverek egy része és vele a személyzet is a Nyikolaj Filcsenkov hajón lehetett, amely augusztus 22-én haladt át a Boszporuszon a Földközi-tenger felé. A hajóról készült felvételek azt sejtetik, hogy Kamaz teherautókon kívül letakart BTR harcjárműveket vitt a fedélzetén.

Vitatott, hogy a harcokba bevont fegyveresek az orosz hadsereg katonái, esetleg a fegyvereket szállító cégekkel kapcsolatban álló alvállalkozók, avagy „önkéntesek”. Tavaly bukkant fel az oroszokból álló Szláv hadtest is.

A SyriaNet ellenzéki portál a Latakia tartománybeli Szalfanát nevezi meg, ahová nemrég nagyobb létszámú orosz „milícia” érkezett azzal a feladattal, hogy helyi erőkből és külföldi harcosokból szakszerű védelmet vonjanak Latakia köré.

Az oroszok a szalfanai Park Plaza Hotelban laknak. Az al-Vatan kormánylap szerint a tengerparti Dzsablehban akarnak a tartuszi mellett bázist létrehozni. Aszadékhoz Moszkvát régi szövetségesi kapcsolat fűzi.

Putyin eldöntötte: nem hagyja, hogy még egy zsarnokságot megdöntsenek a felkelések – sem nyugati, sem iszlamista alapon.

A damaszkuszi rendszer életképtelen lenne iráni és orosz támogatás nélkül, Oroszországnak és hadiflottájának Szíria az utolsó „támaszpontországa” a Földközi-tenger keleti medencéjében.

Kerry óvja Lavrovot a beavatkozástól

Az Egyesült Államok óvja Oroszországot attól, hogy Moszkva katonai erővel avatkozzon bele a szíriai polgárháborúba – a State Department szombati közlése szerint ezt mondta John Kerry amerikai külügyminiszter, amikor felhívta telefonon orosz kollégáját, Szergej Lavrovot. Kerry szerint Oroszország akciói Szíriában eszkalálhatják a konfliktust, növelhetik a halálos áldozatok számát és a menekültáradatot. A The New York Times (NYT) amerikai hírszerzési forrásokra hivatkozva megerősítette a szíriai orosz felvonulásról szóló jelentéseket. Az NYT szerint az oroszok legalább ezer katonát küldhetnek egy Latakiához közeli repülőtérre, ahol egy mobil radart és légtérellenőrző rendszert is felszereltek. A támaszpont közelében jelentek meg azok a páncélosok, amelyek ott harcba keveredtek különböző felkelőcsoportokkal. (Hírösszefoglalónk)

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.