galéria megtekintése

Megduplázódott a halottak száma Olaszországban

3 komment

NOL/MTI

A közép-olaszországi földrengés halálos áldozatainak száma 252-re emelkedett- jelentette csütörtök reggel az Ansa olasz hírügynökség.

Csak Amatrice városában mintegy négyszázra teszik a sérültek számát. Kétezer-ötszázan maradtak otthon nélkül. A lakosok sátrakban és a szabad ég alatt töltötték az éjszakát.

Fotó: Stefano Rellandini / Reuters

A túlélők keresése egész éjszaka folytatódott. A reflektorfényekkel megvilágított romok közül egy életben maradt kislányt húztak ki tizenhét órával a földrengés után. Egy, a szerda hajnali földrengés perceiben egy autóban csókolózó szerelmespárt is életben találtak meg az épületek romjai alatt összeroncsolódott kocsiban. Van azonban, aki még mindig a rokonait keresi, és elkeseredetten a nevüket kiabálja a házak romjai felett.

 

A halottakat egyelőre ott helyezik el, ahol tudják, Amatrice városában egy mezőn sorakoznak a lefedett holttestek, az életben maradt helyi papok imádkoznak értük. A halottak között magas a gyerekek és az idősek száma: több esetben unokákról és nagyszülőkről van szó, akik együtt töltötték a nyári vakáció napjait.

A nagy részében teljesen megsemmisült Amatricében a földrengés jelképe a toronyóra lett, amelynek mutatói megálltak a földrengés pillanatában.

Luca Cari, a tűzoltóság helyi szóvivője elmondta, hogy a túlélők keresése csütörtökön is folytatódik: a romokat darabról darabra távolítják el, egyúttal stabilizálva az épületroncsokat az újabb omlások elkerülésére.

Fotó: Massimo Percossi / MTI/AP

Harminc olaszországi kutyás mentőegység dolgozik, a túlélőket kereső kutyák azonban egyre kevesebb szimatot fognak.

A mentésben részt vevők attól tartanak, hogy az áldozatok nagy részét majd csak a romok mélyén fogják megtalálni. Sergio Pirozzi, Amatrice polgármestere elmondta, hogy a város Róma nevű szállodájában tudomása szerint hetven vendég aludt, de eddig csak két halottat találtak meg.

Az éjszakát végigdolgozó mentőcsapatokat reggel újabbak váltották le.

A földrengés egész térségét az olasz fegyveres erők katonái felügyelik esetleges rablások és más bűncselekmények elkerülésére is.

Közép-Olaszországot szerda hajnali fél háromkor egy 6,2-es erősségű földrengés rázta meg. A rengés epicentruma Perugiától 76 kilométerre, mindössze 10 kilométerrel a felszín alatt volt. A három leginkább érintett város a Lazio régióbeli Amatrice és Accumuli, illetve Marchében Arquata és Pescara del Tronto.  Utóbbi településen az épületek többsége a földdel vált egyenlővé, de Amatrice polgármestere is úgy nyilatkozott, hogy a város fele eltűnt.

Az éjszaka több mint hatvan utórezgés történt, a legerősebb 4,5-ös erősségű volt, és csütörtök hajnali öt óra után következett be.

A földrengés térségében senkit sem engedtek vissza otthonába, még akkor sem, ha az épület nem károsodott meg. Több ezren töltötték az ezer méter magas hegyekben hűvös éjszakát a szabad ég alatt takarókba burkolózva vagy autóikban. Eddig három sátortábor épült, de ide nem fért be mindenki.

Az első élelmiszercsomagokat az olasz termelői szövetség juttatta el a helyszínre. Pszichológusok is segítenek a túlélőknek és a mentőknek egyaránt. Az olasz polgári védelem és a tűzoltóság tapasztalt emberei is gyakran a sírással küszködnek élők és halottak megtalálásakor. Nagyon sok helyi fiatal beállt a mentők közé, és szerda hajnal óta megállás nélkül segít.

A toronyóra Amatrice pusztulásának jelképe lett
Stefano Rellandini / Reuters

A sérülteket a közeli Rieti és más olasz városok kórházaiba szállították. A szerdai országos véradási akciónak köszönhetően elég plazma áll rendelkezésre.

Matteo Renzi olasz miniszterelnök azonnali segítséget ígért, a kormány csütörtökön jelenti be, hogy milyen intézkedéseket vezet be a földrengés sújtotta tartományok számára.

 

Olasz szeizmológusok szerint a földrengés pusztító hatását csekély mélysége magyarázza. Ugyanakkor köztudott, hogy a földrengések hazájaként ismert Olaszországban az épületek hetven százaléka nem felel meg a földrengés-biztonsági előírásoknak. Amatricében azonban a 2012-ben felavatott, földrengésbiztos általános iskola épülete is szabályosan szétmorzsolódott. 

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.