galéria megtekintése

Tankönyvi eset

2 komment


N. Kósa Judit

Szoktam mesélni, hogy a gimnáziumban négy évig nem láttam matektankönyvet. Vera néni bejött, odaállt a tábla elé, és sokat ígérő hangon azt mondta: nézzünk egy érdekes példát. És néztünk. Hogy valami tanegység végére értünk, az rendszerint abból derült ki, hogy írtunk egy témazáró dolgozatot. Azt pedig, hogy az érdekes példákra épülő oktatás beválik, fényesen igazolta, hogy végül mindenkinek prímán sikerült a matekérettségije.

A tanításhoz nem feltétlenül kell tankönyv, ezt nem csak a fenti példa igazolja. Emlékszem, angoltanárként is csodáltam azokat a kollégákat, akik fénymásolt fecnikből vagy akár három, fejből lediktált mondatból parádés órát tudtak tartani. Tudás, gyakorlat és jókedv – mindössze ennyi a dolog titka.

Hogy az Orbán-kormány a maga bornírt tankönyvrendeleteivel mégis képes szinte megbénítani a magyar iskolákat, az éppen arra utal, hogy ebből a szentháromságból valami hiányzik. Ha a tudás és a gyakorlat megvan is, a jókedv garantáltan messzire elkerüli a hazai tanintézeteket. Nem utolsósorban éppen azért, mert a kormány a mindent uraló végtelen erőszakosságával még azt is jobban akarja tudni a pedagógusnál, hogy milyen tankönyvből kell tanítani azokat a gyerekeket, akiket értelemszerűen a kormány nem, csak az általa ugráltatott pedagógus ismer.

 

A rendszerváltás utáni húsz év liberalizált tankönyvpiaca két dolgot garantált: egyrészt, hogy a széles kínálatban mindenféle osztály számára megtalálja a legjobb segédletet a tanár, másrészt, hogy az alkalmatlan könyvek és munkafüzetek egyszerűen kiesnek a rostán, mert a kutya se fogja megrendelni őket. Arra azonban kétségkívül nem volt alkalmas ez a rendszer, hogy az állam – mint boldogult gyermekkorunkban, a Kádár-kor idején – a tananyagon keresztül befolyásolja, miről mit gondoljon, miféle ideoló­giába nőjön bele egy következő nemzedék. S mivel Orbán rezsimje épp ez utóbbit szeretné elérni, kézenfekvő volt, hogy erőnek erejével ki kell szorítania a piacról a sokszínű tankönyvválasztékot, a kötelező tanmenetek béklyójával rá kell vennie a tanárokat, hogy ne próbáljanak meg külön utakon járni, és mindezt (a rezsicsökkentés dallamára) még érdemes leöntenie az „olcsóbb lesz” primitív ígéretével is.

Mindennek fényében tűnik igazán izgalmasnak az a fejlemény, hogy kényszer ide vagy oda, az állami tankönyvkiadó egyelőre képtelen teljesíteni az előírt tervet. Bár a „kísérleti” könyvek olcsóbbak a beváltaknál, a legtöbbjük bűn rossz. A tanárok nem állnak nyíltan ellent, de szívesen választják a kerülő utat: általában egy agilis anyuka vállalja magára, hogy kezdeményezi a drágább, de használható könyv megrendelését. Így az iskolákban alkalmazott segédletek harminc százaléka még mindig a régi. Azaz olyan, amit kiemelkedő szakemberek írtak, a munkára jutott elég idő, és az ellenőrzésnek is megadták a módját.

2018-ban viszont új helyzet áll majd elő, mert le­jár a régi könyvek 2013-ban öt évre megadott engedélye. Ezt a két évet fel lehetne arra használni, hogy az állam felülbírálja eddigi politikáját, kijavítsa a kijavítható tankönyveket, és hagyja tovább élni azokat, amelyek népszerűségükkel bizonyították nélkülözhetetlen mivoltukat. Orbánék persze ennél pimfebb ügyekben sem szoktak sajnos engedni, így ne is fogadjunk arra, miből tanulnak majd a gyerekeink a következő választási évben.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.