galéria megtekintése

Még zsebpénz is jár a menekülteknek Európa legtoleránsabb országában

Az Európai Unióban az egyik alapító, Luxemburg az egyetlen ország, ahol a lakosság csaknem fele, 47 százaléka külföldi. 160 országból érkeztek, és néhány ritka kivétellel mindenki jól meg is fér egymással. A munkavállalók 70 százaléka nem az alkotmányos monarchia  állampolgára: egykori és mai migránsok, valamint napi ingázók. A jelenleg 576 ezer lakosú nagyhercegség azonban nem volt mindig bevándorlási célpont; az elmúlt két évszázad több hullámban jelentős elvándorlást hozott az akkor még szegény paraszti ország számára. Luxemburg elvesztette lakosságának harmadát – a többség az amerikai kontinenst választotta.

Xavier Bettel miniszterelnök a világ egyik legsokszínűbb országát vezeti
Xavier Bettel miniszterelnök a világ egyik legsokszínűbb országát vezeti
Damir Sagolj / Reuters

Az elvándorlást már régen is egy vámunió állította meg, csak akkor még a német nyelvterületekre vonatkozó szabad kereskedelem. A luxemburgi vasércbányákra acélipar épült, amihez vasútra és – a finanszírozáshoz – erős bankrendszerre volt szükség.

 

A felemelkedéshez  bevándorlók kellettek, először lengyel és olasz bányászok. Később érkeztek a portugál építőmunkások. Akkor a katolikus hit volt a sikeres beilleszkedés záloga. Ma Luxemburg minden hatodik polgára portugál származású.

És közben jöttek a bankok. Itt a német bankoknak nem kell(ett) válság esetére tartalékot képezniük.­ A svájciak idetelepülve jutottak az ­EU-n belülre. Ahogy a legnagyobb kínai és japán pénzintézetek is.

A GDP egykor 30 százalékát adó acélipar helyett most ugyanennyit ad a 30 ezer főt foglalkoztató bankszektor.  Színesíti a palettát a mintegy ezer magyar is, aki itt talált magának egzisztenciát – többségük az EU intézményeiben dolgozik.

Az elmúlt másfél év menekülthulláma nem változtatta meg a befogadás kultúráját. Több mint 80 otthonban szállásolják el a frissen érkezőket, de befogadják őket politikusok is.

Az állam fizeti nyelvtanulásukat és a gyerekek kötelező beiskolázását, ingyen utazhatnak a tömegközlekedési eszközökön, orvosi ellátásban részesülnek és némi zsebpénzhez is jutnak. És egyre többen már dolgoznak is.

Luxemburg az EU-n belül is élenjáró, bruttó hazai össztermékének (GDP) egy százalékát fordítja nemzetközi segélyezési politikára. 700 feletti az EU áthelyezési programjában Luxemburgba érkezők száma, de más befogadóprogramokra is már több mint  3100 -en jelentkeztek.

A befogadásból nem engednek.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.