„Mindig a Szovjetunióhoz a szovjet korszakhoz hasonlítjuk a pillanatnyi helyzetet” – fejtegette a szakértő.
Ezzel magyarázható az is, hogy Oroszországban mind a közvélemény, mind a hatalom hajlamos külső tényezőket okolni a gondokért, bár Fjodor Lukjanov szerint ez ma egész Európára jellemző. „Elgondolkodtató, hogy amikor a brit külügyminiszter azt mondja, Putyin egyetlen telefonhívással le tudná állítani a szíriai háborút, akkor az demagógia-e (ha igen, az még hagyján), vagy komolyan gondolja, ami viszont szörnyű, mert nem érti a Szíriában zajló folyamatok rendkívüli összetettségét” – hozott fel egy példát. Úgy véli, miközben Oroszországban hagyományosan hajlamosak mindenért a Nyugatot, elsősorban az Egyesült Államokat hibáztatni, a másik oldalon is megjelent ennek a tükörreakciója, amikor Putyinban – szerinte megalapozatlanul – mindenfajta értelemben a fenyegetést látják.
Annak, hogy Oroszországban még a viszony normalizálása idején is ellenfélnek, sőt ellenségnek tartották a Nyugatot, történelmi okai vannak – vélekedett Lukjanov, de egy másik tényezőre is felhívta a figyelmet.
Szavai szerint nem szabad elfelejteni, hogy 1999 tavaszán a NATO első, Magyarországot is érintő bővítési köre alig néhány héttel előzte meg Belgrád bombázásának kezdetét. Vagyis az új tagok felvételével szinte egy időben a szövetség védelmiből támadóvá vált. Ez akkor sok liberális nézeteket valló oroszt is gondolkodóba ejtett, aztán jött Afganisztán, Irak, Líbia. „Ilyen helyzetben bármennyit lehet beszélni arról, hogy a NATO nem jelent fenyegetést” – mondta.
|
Fjodor Lukjanov szerint eltűnt a tisztelet is
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság |
Miután Oroszország is hasonló módon, katonai lépéseket tett Szíriában, az úgynevezett értékalapú versenyből gyakorlatilag visszatértünk a korábbi időkre jellemző helyzethez, a katonai szembenálláshoz – fejtegette az elemző, aki szerint a helyzet ma bizonyos szempontból rosszabb, mint a hidegháború idején volt. A kubai rakétaválság után ugyanis az Egyesült Államok és a Szovjetunió kialakította a játékszabályokat, volt egyfajta tisztelet az ellenfél iránt. Most viszont nemcsak a bizalom veszett el, amit egyébként helyre lehet állítani, hanem a kölcsönös tisztelet is.
„Nem tudom, mit lehet azzal kezdeni, ha az orosz tévében Merkelt őrültként, Putyint pedig Németországban vagy az USA-ban Hitlernél is rosszabb gazfickónak mutatják be”
– idézett fel néhány esetet.
Jobb lett volna, ha nem történik meg, de abban a helyzetben, ami 2014-re kialakult, majdhogynem törvényszerű volt – vélekedett a Krím Oroszországhoz csatolásáról Fjodor Lukjanov. Szerinte az a válság, amely akkor megrázta Ukrajnát, egyszerre jelezte az orosz Ukrajna-politika és a függetlenség alatt kialakult ukrán állammodell kudarcát, ugyanakkor az ideológiai szempontok alapján cselekvő nyugati erők győzelemét is jelentette. Oroszország számára a legfontosabb tényező az volt, hogy megőrizze a fekete-tengeri katonai jelenlétét, amelynek elvesztése nagyon is reális veszéllyé vált. Kelet-Ukrajna azzal került képbe, hogy a krími akciót Putyin – valószínűleg belpolitikai megfontolásból – az orosz világgal, az orosz ajkú kisebbség védelmének szükségességével magyarázta. Ezzel bátorította Kelet-Ukrajnában azokat, akik a Majdant sohasem fogadták el, és a Krím elfoglalását úgy értelmezték, hogy „ha nem akarjátok elfogadni az új hatalmat, akkor segítünk nektek”.
Névjegy
Fjodor Lukjanov
A 49 éves szakértő a moszkvai Lomonoszov Egyetemen tanult német és skandináv nyelveket, majd a diplomaszerzés után külpolitikai újságíró lett. 1990-2002 között dolgozott az Oroszország Hangja rádióadónál és több újságnál, majd 2002-ben felkérték az Oroszország a globális politikában című folyóirat megalapítására, és máig ennek a főszerkesztője. Ő irányítja a Kül- és Védelempolitikai Tanács nevű nem kormányzati szervezetet is, amely amolyan „nagy klubként” egyebek közt kutatásokkal és ismeretterjesztéssel foglalkozik. Lukjanov kutatóprofesszor a moszkvai Gazdasági Főiskolán és az Oroszország-szakértőket összefogó Valdaj Klub alapítványának tudományos igazgatója is.
A belátható időn belül nem lát lehetőséget az orosz–ukrán kapcsolatok javulására Szergej Lukjanov. Ukrajnával éppen az Oroszországhoz való történelmi, lélektani közelség, az ehhez kapcsolódó, Ukrajnában még az oroszországinál is erősebb önazonosság-keresés miatt nem lehetséges a békés elválás. „Ez a folyamat rendkívül nehezen zajlik, és attól tartok, hogy Ukrajnára még politikai válságok sorozata vár” – mondta, noha szerinte Oroszország már csak a kelet-ukrajnai rendezésre hivatott minszki megállapodások teljesítését akarja elérni; a Krímet lezárt ügynek tekinti, a Kelet-Ukrajnával összefüggésbe hozott Novo-Rosszija, azaz Új-Oroszország projekt pedig nincs napirenden.
A Kreml megértette, hogy a Közel-Kelet, így Szíria a nemzetközi kapcsolatok legfontosabb eleme – ismertette a moszkvai Szíria-politika kiindulópontját a szakértő. Oroszország meggyőződése, hogy a régió stabilizálása a törvényes hatalom megerősítésével lehetséges, és a számára – legyen az bármilyen is – törvényesnek számít a hatalom, ha a képviselője az ENSZ-ben ül.
„Nem szeretném jónak vagy rossznak minősíteni, de ez legalább világos és egyértelmű, míg az a bonyolult viszonyrendszer, ami a szíriai helyzet nyugati kezelését jellemzi, gyakorlatilag nem formálható politikává” – mondta Lukjanov. Ő azt reméli, hogy valamilyen megállapodás útján sikerül stabilizálni helyzetet, és formálisan megőrizni Szíria területi egységét, noha a gyakorlatban az ország alighanem továbbra is megosztott marad. Szerinte nem az a kérdés, létrejön-e a kurd állam, hanem az, hogy mikor, és reméli, nem lesz háborús konfliktus Oroszország és Törökország között. Ehhez elsősorban az kell, hogy Ankara ne kezdjen hadműveleteket Szíriában – mondta Fjodor Lukjanov.
