Még a médiacézár sem tud dönteni

A kampány nagyrészt közvetlen módszerekkel, a választópolgárok direkt és elektronikus megszólításával zajlik. A pártok alig költöttek plakátokra, szórólapokra, vagy tévés-rádiós hirdetésekre. A frontemberek üzenetei egy-egy mondatban is összefoglalhatók. David Cameron kormányfő a gazdaságban elért sikerekre hivatkozva azt kéri a szavazóktól, hogy „ne dobjanak el mindent”.

Ed Miliband, az ellenzék vezére szerint „eljött a változás ideje”. A kisebb koalíciós partner, a Liberális Demokraták vezetője, Nick Clegg, akinek saját mandátuma is borotvaélen táncol, arra hivatkozik: bármelyik nagy párt oldalán képes az arany középutat képviselni, de hat alapelvről, köztük a közalkalmazottak éves garantált fizetésemeléséről nem hajlandó lemondani.

Plakátok helyett közvetlen kampány. David Cameron kormányfő, a toryk vezére manchesteri választókkal teázik Oli Scarff / Reuters

Az általános vélekedés szerint is unalmas választási kampányba némi színt hozó két tartományi nemzeti párt, a skót nacionalisták és a walesi Plaid Cymru vezetői, Nicola Sturgeon és Leanne Wood a „Westminster most és végleges átalakításának” ígéretével csábít. Abban mindnyájan egyetértenek, hogy „életünk legjelentősebb választásáról” van szó. A kampány finisében a tekintélyes London School of Economics (LSE) előadói fejtették ki véleményüket Londonban akkreditált külföldi tudósítók előtt az egy hónapos korteskedésről.

Kate Jenkins, a kormányzati tanszék vendégprofesszora – aki korábban húsz évet töltött a közigazgatásban – „hosszú idő óta a legfurcsábbnak” nevezte a küszöbönálló választást. A kampány a gazdaságra, az egészségügyre és a lakáskérdésre koncentrált. A külpolitikai ügyek annak ellenére kaptak kevés figyelmet, hogy nem csökkent az Iszlám Állam fenyegetése Szíriában és Irakban, illetve elképesztő méreteket öltött a földközi-tengeri menekültválság. A professzor asszony emlékeztetett a Skócia és Anglia közötti megosztottságra.

A Skót Nemzeti Párt (SNP) a függetlenségről szóló népszavazás elbukásával „a csatát elvesztette ugyan, de a háborút megnyerte”. A Munkáspárt katasztrofális politizálásának eredményeként akár ötven képviselői helyet is elnyerhetnek a nacionalisták, melynek köszönhetően alaposan túl lesznek reprezentálva a brit parlamentben. Simon Hix, az LSE Európára és összehasonlító politikára szakosodott professzora szerint Európa azért nem kapott érdemi szerepet a kampányban, mert a lényegi kérdésekben, mint a szabad piac folytatása, az Európai Unió reformjának igénye, a gazdasági bevándorlás visszaszorítása, egyetértés uralkodik a nagy pártok vezetői között, és csak a UKIP tekinti céljának a közösségből való kivonulást.

A patthelyzetre mi sem jellemzőbb, mint hogy Rupert Murdoch médiacézár sem volt képes dönteni, melyik pártot támogassa. A legnagyobb brit bulvárlap, a The Sun látványos kiállása korábban pontos iránymutatónak bizonyult. Ezúttal az angliai Sun a toryk, a skóciai kiadás az SNP jelöltjének neve mellé kitett keresztre bátorítja a választókat. Míg a Times-lapok a konzervatívok mellett állnak ki, a The Independent nevéhez méltóan független marad, és a szavazók bölcs belátására bízza a döntést. A The Guardian az „új irányt”, a Munkáspárt visszatérését sürgeti.

A választást hosszú koalíciós alkudozás követheti, mert a két párt egyike sem lesz képes a többséghez szükséges 323 mandátumot megszerezni. Konzervatív vezetők legalább 290, munkáspárti megfelelőik 280–285 képviselői helyre számítanak. A The Sunday Times szerint Cameron csak akkor mond le a párt vezetéséről, ha biztossá válik, hogy a Munkáspárt elég parlamenti szavazattal rendelkezik a kormányprogram elfogadtatásához. Utóbbit bonyolítja, hogy Miliband határozottan elzárkózik az SNP-vel kötendő bármilyen megállapodás elől.