galéria megtekintése

"Lefejezést is felkínáltak" - ilyen volt az Iszlám Állam vendégének lenni

4 komment


Dési András

Csak szunnita hadsereg győzheti le a szunnita terrorszervezetet – véli Jürgen Todenhöfer, aki könyvet írt a kalifátusban tett tíz napos útjáról.

Szobaszervíz is járt, az ébresztő után rántottát, tonhalkonzervet, lekvárt, lepényeket és teát hoztak. Igaz, nem guruló kocsin, hanem műanyagtálcán. S aki felszolgálta, nem fehér zsakettes pincér, hanem terepszínű ruháján töltényhevedereket és géppisztolyt viselő harcos volt. – Reggeli Iszlám Állam módra – mondta a New Jersey-i akcentussal beszélő, amerikai származású dzsihadista Jürgen Todenhöfernek és két kísérőjének.

Todenhöfert mindig érdekelte a másik, a sötét oldal
Todenhöfert mindig érdekelte a másik, a sötét oldal

Az egykori CDU-s politikusból, Bundestag-képviselőből lett újságíró-publicista még 2014 decemberében járt az Iszlám Állam „vendégeként" a fekete zászlók földjén. Az élményeiből született könyv tavaly bestseller lett Németországban, s Inside ISIS – 10 nap az Iszlám Államban címmel nemrég magyarul is megjelent.

 

A muzulmán világ iránt különleges érdeklődést tanúsító, a Koránt is jól ismerő Todenhöfer az elmúlt évtizedekben sok életveszélyes utazást tett. Megfordult a szovjetek, majd az amerikaiak ellen harcoló táliboknál Afganisztánban, illetve az algériai iszlamistáknál. – Mindig érdekelt a másik, a sötét oldal, kíváncsi voltam, hogy mi mozgatja ezeket az embereket. Például az olyan véreskezű diktátort, mint Augusto Pinochet – mondta lapunknak a Münchenben élő, 75 éves szerző.

Todenhöfer (balra) és IS-harcosok
Todenhöfer (balra) és IS-harcosok

Az Iszlám Államba (IS) több hónapos előkészületek után Törökországon át, embercsempészek segítségével jutott el. Hosszas alkudozás után kapta meg az IS-t irányító Abu Bakr al-Bagdadi kalifa menlevelét, ezt tekintette életbiztosítási kötvénynek, bár tartott tőle, hogy a lefejezett nyugati újságírók sorsára juthat. – Az Iszlám Állam új kommunikációs csatornát tesztelt velünk. Arra is megpróbáltak rávenni, hogy üzenetet közvetítsünk vezető politikusoknak, illetve szerepet vállaljunk propaganda-videóikban – válaszolta arra a kérdésre, hogy miért engedték be a kalifátusba.

Todenhöfer (jobbra) szerint a látszólag normális élet kavarodik az iszonyattal
Todenhöfer (jobbra) szerint a látszólag normális élet kavarodik az iszonyattal

Bár kísérőik folyamatosan ellenőrizték a felvett képanyagot, a vártnál sokkal kevesebbet cenzúráztak. Kitöröltek például egy koldusról készült kockákat, ilyesmi hivatalosan nem létezik az Iszlám Államban. Bár többször éles szóváltás alakult ki Todenhöfer és a vele néha durván viselkedő kísérők között, az IS „sajtósai" kívánságai közel 75 százalékát teljesítették – a tálibok vagy az algériai iszlamisták ettől jócskán elmaradtak.

A könyv borítója
A könyv borítója

Élményeiről azt mondja, hogy a látszólag normális élet kavarodik az iszonyattal. Rakkában és Moszulban is lehetett letépett címkéjű Pepsit inni, a boltok működtek, az utcán sokan hordták a német, az olasz vagy a spanyol labdarúgó bajnokság játékosainak mezeit. Ugyanakkor vérfagyasztó volt azt hallani az egyik helyi bírótól, hogy „a vendégurak mit szeretnének látni: amputálást vagy kivégzést? Tessék választani, síitát vagy kurdot fejezzenek le? Vagy elég ha levágják valamelyik karját?" – Fogolyból bőven van a börtönökben – hallotta az IS embereitől, akik bármiféle skrupulus nélkül, meggyőződésből beszéltek arról, hogy százmillió síitát, keresztényt vagy hitetlent is legyilkolnak, ha nem hódolnak be, nem térnek át vagy nem fizetnek védelmi adót.

A szürreális párbeszédeket gyakran az amerikai drónok jellegzetes surrogása szakította meg, ilyenkor mindenki gyorsan fedezéket keresett. Még Dzsihád John, a 2015 végén drónról „kilőtt" brit terrorista is, aki túszok lefejezésével vált hírhedté. Róla Todenhöfer 99 százalékos bizonyosságal azt gondolja, hogy a sofőrjük és az IS rájuk állított „szeme" volt tíz napon át.

Bár az Egyesült Államok és szövetségesei rendszeresen számolnak be IS parancsnokok likvidálásáról, Todenhöfer szerint a levegőből nem kényszerítik térdre a dzsihádistákat. Ahogy a kurd pesmergákból és síita fegyveresekből álló szárazföldi erő sem. Az arab világ akkor fog hinni az IS legyőzhetőségében, ha szunnitákból álló hadsereg veszi fel a küzdelmet a szunnita terrorszervezettel.

A szombatonként barátaival, köztük egy magyar kertésszel focizó Todenhöfer hamarosan felkerekedik. Hogy hova készül, titkokban tartja, mert szeretné azt a kalandot is ép bőrrel megúszni.

Jürgen Todenhöfer

1940-ben született Offenburgban. Jogi diplomát Freiburgban szerzett. 1970-ben lépett be a CDU-ba, 1972-ben választották be a Bundestagba, ahol 1990-ig volt képviselő. 1975-ben Chilébe utazott, s elérte, hogy a Pinochet-rezsim elengedjen 4500 politikai foglyot. Több könyvet írt, a honoráriumot afganisztáni, iraki, jeruzsálemi és kongói árvaházaknak adományozta.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.