Ám az igazi fordulat, amelyet a 2004-es belépés hozott, szemmel nem látható és nehezen számszerűsíthető. Magyarország révbe ért, a földrajzi Európa után a politikai Európának is része lett. A kontinens – sőt a világ – egyik legnagyobb gazdasági-politikai szervezetében a tízmilliós Magyarország egy ötszázmilliós demokratikus klub tagjává vált. Más kérdés, hogy tíz évvel a kelet-közép-európai államok befogadása után, nagyrészt az Orbán-kormány antidemokratikus intézkedései „ihlették" az Európai Parlament állásfoglalását: az Európai Bizottság hozzon létre új mechanizmust annak folyamatos vizsgálatára, hogy az EU-tagállamok tartják-e magukat az uniós alapértékekhez (demokrácia, jogállamiság, emberi méltóság).
Sokatmondó, hogy a 2004-ben felvett országokat még mindig gyakran emlegetik „új tagállamokként", a kelet–nyugati választóvonal tehát – legalábbis a fejekben – változatlanul él. Pedig Magyarország átesett már több uniós tűzkeresztségen: betöltötte az unió soros elnöki tisztét (2011 első felében), átvészelte a túlzottdeficit-eljárást, és jó néhány kötelezettségszegési eljárás is indult ellene (a bírók nyugdíjazásától a plázastopon és a pálinkafőzésen át a cafeteria-szabályozásig). Az EU-elnökséget „régi tagországhoz" méltó profizmussal sikerült levezényelni, kár, hogy a magyar szakértők és diplomaták hatékony munkájától teljesen elvonták a figyelmet a Fidesz-kormány „unortodox" – és Európa-szerte rengeteget bírálatot kiváltó – intézkedései.
Noha az „újak" nagyságrendekkel kevesebb uniós támogatást kapnak, mint a korábban befogadott, szegényebb államok (Görögország, Spanyolország, Portugália), a tízéves születésnapját ünneplő Magyarország felzárkózását így is hatalmas összegek segítik. A számokat felfogni is nehéz: az EU-csatlakozás és 2013 vége között körülbelül nettó 7000 milliárd forint uniós pénz jött Magyarországra (a magyar társfinanszírozással együtt 8000 milliárd forint fejlesztési forrásról beszélhetünk). Összehasonlításul: ez a magyar éves GDP (bruttó hazai termék) egynegyede. Ezek után érthető, hogyan lehet lényegében minden állami beruházást EU-alapokból finanszírozni.
|
| Reviczky Zsolt / Népszabadság |
Csakhogy a felzárkózás ennek ellenére elmaradt. Akár az egy főre jutó GDP-t, akár a bérszínvonalat nézzük, Magyarország továbbra is évtizedekre van az uniós átlagtól. A csatlakozás környékén kialakult csodavárás ezért alakult át kiábrándultsággá, amelyet a felmérések is tükröznek. Hiába az unióhoz tartozás magas támogatottsága, amikor azt kérdezik a polgároktól, hogy milyen kép él bennük az EU-ról, vagy szerintük milyen hatással van az uniós tagság Magyarországra, a kedvező válaszok aránya meredeken csökken. Egyszóval, a többség kilépni nem akar, de elégedetlen az EU-val.
Az immár tízéves tagság egyéb – nem anyagi – előnyeiről szinte sosem esik szó. A pénzközpontúság a mindenkori kormányokra és az általuk indított (meglehetősen ritka) tájékoztató kampányokra egyaránt jellemző. Az én Európám című tavalyi kampány mindkét reklámfilmje azt sulykolta, mit, hány milliárd forinttal finanszírozott az unió Magyarországon. Miközben az EU-csatlakozás nem forintosítható előnyei legalább ilyen fontosak: az unión belüli utazás és letelepedés szabadsága; a közös európai – például környezetvédelmi vagy fogyasztóvédelmi – szabályozás átvétele; részvétel az uniós döntéshozatalban, ezáltal beleszólás a magyar gazdaságot és társadalmat is érintő szabályokba.
Földrajzi változást is eredményezett az EU-ban töltött első évtized. Románia és Bulgária 2007-es, illetve Horvátország 2013-as felvétele óta már csak részben alkotja Magyarország az unió külső határát. Igaz, a határellenőrzés nélküli schengeni övezet még mindig a magyar határnál ér véget, mivel a románok és a horvátok egyelőre nem nyertek bebocsátást a schengeni birodalomba. Az eurózónából viszont a magyarok is kimaradtak, és hiába a sok uniós forrás, a közös pénz bevezetéséhez szükséges gazdasági feltételeket az ország hosszú évekig még biztosan nem teljesíti. A tagság huszadik születésnapjára az ünnepi tortát remélhetőleg már euróból vásárolják majd.
