Természetesen heterogén csoportról van szó. A Vajdaságban (ez a kisebbségi közösség áll figyelmünk központjában) az egyik rész nyilvánvalóan érzelmi vagy nemzetpolitikai okok miatt vette fel a magyar állampolgárságot, mert úgy vélte, hogy ezzel legalább jelképesen áthidalja a trianoni szétszaggatottságot. Ez a csoport a választások előtti időszakban rendkívül aktív volt, abszolúte meghatározta a kisebbségi közbeszédet.
A másik (passzívabb) csoportba tartozók, gyakorlati okok miatt tették meg ezt a lépést, mivel magyar útlevél birtokában könnyebben találnak Nyugaton munkalehetőséget. A hálaszavazat, érthető okok miatt, náluk is szerepet játszott, hiszen egzisztenciális kérdésről van szó. Felgyorsult a kivándorlási folyamat, a fiatal magyar szakemberek a magyar útlevél birtokában Németországba, Angliába, Ausztriába igyekeznek. Nagy kérdés, hogy mennyiben számíthatunk visszatérésükre, hiszen a jugoszláviai, illetve a szerbiai tapasztalatok arról szólnak, hogy a szakemberek ritkábban térnek vissza, mivel könnyebben illeszkednek be a befogadó ország társadalmába.
Az orvosok, a mérnökök és más típusú szakemberek családostul külföldön maradnak, hogy gyermekeik minél színvonalasabb oktatásban részesüljenek. Ez az asszimiláció útja. A kivándorlás következményeiről majd a 2021-ben sorra kerülő népesség-összeírás tanúskodik. Hogy a kilátások nem rózsásak, azt jelzi az a tény is, hogy az elmúlt húsz esztendőben vagy 90 000-rel csökkent a vajdasági magyarok lélekszáma. 1991-ben 340 ezres lélekszámú volt ez a közösség, a 2011-es népszámláson viszont már csak 250 000 polgár vallotta magát magyarnak.
Nem lenne indokolt azonban a kivándorlást kizárólag a könnyített honosítás számlájára írni, mivel a fiatalok egyébként is távoznának, csak kérdés, hogy milyen iramban. A 95,49 százalék azzal is magyarázható, hogy a legerősebb, mondhatni egyedüli mérvadó magyar kisebbségi párt, a Vajdasági Magyar Szövetség is a Fidesz mellett foglalt állást. Pásztor István beszéde a budapesti Fidesz-nagygyűlésen egyértelműen kinyilvánította ezt a törekvést. Ezenkívül fontos tényező, hogy a Fidesz folytatni kívánja a mindenkori magyar kormányok 2000 után megfogalmazott jó szomszédsági politikáját, s ennek jegyében rendkívül barátságos viszonyt alakított ki Szerbia messze legbefolyásosabb pártjával, az idei választásokon elsöprő többségre szert tevő Szerb Haladó Párttal.
Lehet ezzel a párttal rokonszenvezni vagy nem, de biztos, hogy a kisebbség részére a két ország közötti jó viszony megnyugtatóan hat. A szerb kormánnyal szemben erélyesebben fellépő Jobbik 2,28 százalékos eredménye arról szól, hogy – bár igen aktívan kampányolt – ez a párt jelenleg nem élvezi a külhoni magyar állampolgárok bizalmát. A baloldali összefogás a vajdasági kampányban szinte jelen sem volt, eddig senki sem foglalkozott ennek okával, de egy biztos: a Vajdaságban nem akadt kisebbségi szervezet vagy párt (van belőlük öt), amely a befogadó szerepét vállalta volna, úgyhogy jelképes eredményükön nem is kell csodálkozni. A vajdasági magyar kisebbségi sajtó is a Fidesz mellett kampányolt, tehát az 1,16 százalékos eredménye még jelképesnek is alig mondható. Ugyanez vonatkozik az LMP-re (0,45 százalék).
Ilyen a választási statisztika, ám a tanulságok ennél sokkal lényegesebbek. A legfontosabb az, hogy a külhoni magyar választópolgárok nem befolyásolják lényegében az anyaországi választások kimenetelét. Szerepük jelképes, a szakértők szerint legfeljebb egy mandátumot jelent. Jelentőségük tehát nem olyan nagy, mint ahogyan a Fidesz ígérte, és nem is olyan meghatározó, mint ahogyan az ellenzék gondolta. Hogy ez a tény a következő választási ciklusban növelni vagy mérsékelni fogja a külhoniak részvételét, az egyelőre eldöntetlen, de az biztos, hogy a jelképes szerep nem eléggé stimuláló. Ugyanakkor ennek a jelképes szerepnek van előnye is,mégpedig az, hogy eloszlat bizonyos reményeket vagy aggályokat.
A nagyobb súlyú jelenlét ugyanis könnyen feszültséget idézett volna elő az anyaországiak és a határon túliak között, de a határon túliak között is új ellentéteket gerjesztett volna. Ennek veszélyét az idei választások levették a napirendről. A pártok igazi hozadéka a külhoniak körében tehát nem a mandátumgyűjtés, hanem inkább a szimbolikus politika erkölcsi tőkéje. A másik tanulság pedig az, hogy a határon túli magyarok sokkal óvatosabbak a nemzeti radikalizmusokkal szemben, mint az anyaországiak. Miközben az anyaországban a Jobbik erőteljesen felfejlődött, addig a határon kívül súlyos kudarcot szenvedett, mindazok ellenére, hogy igen erőteljesen jelenítette meg a kisebbségpolitikáját, amely azonban éppen a kisebbségben nem talált nagyobb megértésre.
A nemzeti radikálisok tehát eltöprenghetnek politikájukról. Ugyanakkor a baloldali magyar ellenzéknek is világosabban kéne megfogalmaznia, hogy miképpen képzeli el a külhoni magyarságprogramját. Ha nem azt tűzi ki célul, amit a Fidesz, akkor miben rejlik a saját politikájának lényege? Miben különbözik Fidesztől, és miben jobb, mint a Fidesz? E téren nem elégséges csak a jobboldal bírálata, sem a nacionalizmustól való distancia, hanem saját, eredeti programot kell megfogalmazni. Az igazi kérdés az, hogy mi legyen az új távlatokat kínáló baloldali, liberális vagy nemzeti konzervatív program a határon túliak esetében. Hogy ez megfogalmazódjék, szembe kell néznie azzal a centralizmussal, amelyet nem a baloldal termelt ki, de amelynek részese lett.
A nemzetállami centralizmust ugyanis nem lehet Budapest-központúsággal helyettesíteni, Budapest nem válthatja meg sem a magyar vidéket, sem a kisebbséget, hanem össze kell, hogy fogja. Ez azonban immár nemcsak pártpolitika, hanem értelmiségi politika is, amelynek a megfogalmazását csakis egy új kulturális érzékenység tenné lehetővé. A jelen pillanatban ugyanis sajnálattal jelentem be, hogy van egy jó hírem: a magyar jobboldal és a baloldal, illetve a liberális tábor egy dologban nagyon megérti egymást – a centralizmusban. Ugyanakkor a Fidesznek is akad tennivalója. A nagy győzelem mögött nagy rések rejteznek. Az utolsó információk szerint mintegy félmillió külhoni magyar vette fel a magyar állampolgárságot, ám ebből 193 793 iratkozott fel a választási névjegyzékre és 159 315 szavazott levélben, a végén 128 712 szavazat volt érvényes.
Ez azt jelenti, hogy több mint 300 000 új állampolgárt nem sikerült megszólítani. Ez jóval alatta van az anyaországi részvételi aránynak. Vajdaságban 100 000 külhoni állampolgárról beszélnek, de a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint csak 17 521 érvényes szavazat érkezett innen. Ha egy kicsit távolabbra tekintünk, akkor még érdekesebb adatokkal szembesülünk. Az Amerikai Egyesült Államokban a 2006-os népszámlálási adatok szerint 1 563 081 magyar vagy magyar származású ember él (igaz, csak 91 ezer használja a családban a magyar nyelvet, de ez nem is feltétele az állampolgárságnak). A Nemzeti Választási Iroda adatai szerint az Egyesült Államokból 297 érvényes szavazat érkezett.
A harmadik tanulságot ugyancsak a fenti számadatok kínálják fel. Ezek pedig a külhoni magyar állampolgárok szavazati jogára reflektálnak. Erről Magyarországon belül éles vita folyt. A kormánypártok arra hivatkoztak, hogy a külhoni magyar állampolgárok nem lehetnek másodrendűek, tehát őket is megilleti a választói jog, míg az ellenzék feltette a kérdést: miért szavazzanak azok, akik nem viselik közvetlenül a következményeket, sem az oktatási, sem az egészségügyi rendszerben, sem a gazdasági életben, sem a közbiztonságban, sem az adózási politikában. Tárgyilagos és szakszerű kutatás tudná felmérni, hogyan vélekednek erről a külhoni magyarok, de az a tény, hogy több mint 300 ezren nem iratkoztak fel a választási listára, arról tanúskodik, hogy a külhoni magyarokban is léteznek hasonló dilemmák.
Ha ehhez hozzáadjuk még azoknak a magyaroknak a számát, akik nem vették fel a magyar állampolgárságot, akkor tárul fel ennek a kérdésnek az igazi mélység e. Ez nem jelenti természetesen azt, hogy a választási névjegyzékre feliratkozók számának álláspontját nem kell figyelembe venni, de azt sem, hogy az említett 300 ezer magyar polgár tartózkodását figyelmen kívül kell hagyni. Azonban a külhoni szavazópolgárok szimbolikus jelenlétének köszönhetően – úgy tűnik, nem is igényelnek többet! – ez a kérdés nem vált az anyaországi pártok konfliktusforrásává. Szerencsére!
