galéria megtekintése

Királydráma a briteknél: Veszélyben feleség, pénztárca

Boris Johnson elsiet. Felelőtlenséggel vádolják
Boris Johnson elsiet. Felelőtlenséggel vádolják
Paul Hackett / Reuters

Október 20-án jelenik meg Boris Johnson Shakespeare-életrajza, amelynek megírására a csütörtökön megbukott konzervatív politikus még londoni főpolgármesterként kötött félmillió fontos előleggel járó szerződést. A brit sajtó azonban már most a drámaíró leg­gyakrabban idézett művében, a Julius Caesarban elkövetett árulásokkal és gyilkosságokkal hasonlítja össze a tory vezetőválasztás fordulatait.

Lord (Michael) Heseltine, a veterán konzervatív politikus, akinél többet kevesen tudnak az összeesküvés műfajáról, Johnson váratlan visszalépését a kormányfői versenytől úgy értékeli, mint amikor egy tábornok magára hagyja a csapatait. Az 1990-ben Margaret ­Thatcher eltávolítására konspiráló főrend szerint Johnson „felbomlasztotta a pártot, a modern idők legnagyobb alkotmányos krízisét váltotta ki, és több milliárd fontos veszteséget okozott a nemzetgazdaságnak, majd elsétált a csatamezőről. Soha életemben nem tapasztaltam hasonlóan visszataszító és felelőtlen cselekedetet" – vélekedett Lord Heseltine, hozzátéve: Boris Johnsonnak a jövőben „együtt kell élnie az általa okozott szégyennel".

 

Számos konzervatív parlamenti kolléga és a brit lapok színe-java viszont Michael Gove-ot tekintik nagyobb árulónak, Johnsont pedig cserbenhagyott áldozatnak. Az igaz­ságügyi miniszter csütörtök reggel váratlanul kihátrált Johnson mögül, és gyakorlatilag minden figyelmeztetés nélkül maga indult a vezetőválasztáson. Gove péntek délelőtti kampányindító beszédében is ragaszkodott ahhoz a verzióhoz, hogy az elmúlt napokban fokozatosan ébredt rá: Johnson alkalmatlan az ország irányítására, személyes becsvágyból állt át a Brexit-táborba, és önzése, kapkodása, ítélőképességének hiányosságai miatt nem tud egységet teremteni. Max Hastings történész-újságíró ennél egyszerűbben fogalmazott: sem feleségét, sem pénztárcáját nem bízná Borisra.

Nem találja a kezdő lépést a volt sakkbajnok

Míg a toryk torzsalkodnak, sokak meglepőnek találják, hogy Jeremy Corbyn még mindig az ellenzék vezére. Valószínű kihívója, Angela ­Eagle egykori junior sakkbajnok eddig nem találta meg ellene a leghatásosabb kezdő lépést. Corbyn fő bizalmasa, John McDonnell árnyék-pénzügyminiszter pénteken valószínűsítette, hogy a „következő néhány napban elkerülhetetlenné válik a vezetőválasztási harc", noha ez kiábrándító éppen most, „amikor az országnak a legnagyobb szüksége van az ellenzék vezérére". Az elmúlt héten 60 ezren léptek be a Munkáspártba, de nem világos, hogy az érkezők Corbyn mellett vagy ellene voksolnának-e.

Gove egyébként idén egyáltalán nem kívánja benyújtani a hivatalos kilépési kérelmet, kizárja egy második EU-s és skót függetlenségi népszavazás lehetőségét, s 2020-ig nem tart szükségesnek brit parlamenti választást sem. Ha rajta múlna, megszüntetné a munkaerő szabad vándorlását és csökkentené a bevándorlók számát. Bár számos alkalommal leszögezte, hogy nincs kormányfői ambíciója, most azt állítja, neki, a Brexit-kampány egyik frontemberének kell az ország élére állnia és lefolytatnia a kivonulási tárgyalásokat.

Michael Gove felesége, Sarah ­Vine újságíró, a Cameron házaspár korábbi bizalmas barátja a háttérből maga is szerepet játszott a kormányfő és Johnson politikai hanyatlásában. Így különösen kínos lehet számára, hogy saját lapja, a The Daily Mail pénteken Theresa May belügyminiszter támogatására kötelezte el magát. A kedden kezdődő vezetőválasztáson öt jelölt küzd a pártelnöki, egyben miniszterelnöki tisztségért, a két legesélyesebb May és Gove.

Zeman szavaztatna

Népszavazást tartana Csehország EU- és NATO-tagságáról Milos Zeman államfő. Egy lakossági fórumon azt mondta, ő nem ért ugyan egyet azokkal, akik kilépnének az EU-ból, de kész referendumon lehetőséget adni nekik, hogy kifejezzék a véleményüket. A prágai miniszterelnökség közölte, hogy nem terveznek népszavazást az uniós és a NATO-tagságról. (Reuters)

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.