galéria megtekintése

Igazi pénznyelő az MNB körül

3 komment


Baksa Roland

Egy hónappal a határidő lejárta után beadta a tavalyi évről szóló beszámolóját a New Wave Production Kft., az a cég, amelyet sokáig Matolcsy György jegybankelnök unokatestvéréhez, Szemerey Tamáshoz kötöttek, de a számok csak újabb talányt szülnek.

A Vs.hu portált kiadó céget a jegybanki alapítványok rendesen kibélelték. A sokáig titkolt alapítványi szerződéseket áprilisban nyilvánosságra hozták, amelyekből kiderült, bő félmilliárd forint összegre kötöttek szerződést az alapítványok a New Wave Productionnel, ennek a summának a nagy részét még tavaly bezsebelhette a cég. Erre utal, hogy a vállalkozás egyéb bevételei hihetetlen ütemben nőttek.

A vállalkozás egyéb bevételei a megelőző évi 2 millióról 432 millió forintra híztak 2015-ben. A cég forgalmának másik fő lába, a nettó árbevétel (ahol a hirdetési forgalom jelenik meg) sokkal szerényebb ütemben, 127-ről 170 millió forintra nőtt.
Ez alapján azt várhatnánk, profitot termelt az MNB-s alapítványoktól nem mindennapi összeghez jutó cég. Ehelyett azonban tekintélyes, 330 millió forintos veszteség jött össze – amely közel háromszorosa a megelőző évi mínusznak.

 

Hiába olvasható ki a beszámolóból, ennek az oka elsősorban az, hogy az anyag jellegű ráfordítások megnégyszereződve 600 millió forintra kúsztak fel, a dokumentumok igazi magyarázattal nem szolgálnak arra, miért ugrottak meg ezek a költségek.
Ismert, a Vs.hu újságíróinak nagy része az alapítványi összegek napvilágra kerülése után felmondott.

A cég ügyvezetője Száraz István, és a papírok alapján közvetve ő a tulajdonosa is a New Wave Production Kft.-nek is. A cseh Bawaco Invest s.r.o. a cég egyedüli tulajdonosa, és korábban sokáig tartotta magát a nézet, hogy arra ráhatása van a Matolcsy-rokon Szemereynek, illetve ő áll mögötte, ezt azonban nemrégen ő és Száraz is tagadta. Valójában, ahogyan a 444.hu is bemutatja, Száraz két másik cégen keresztül tulajdonosa az említett cseh cégnek.

MNB

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.