galéria megtekintése

Kiegyezés előtt Clinton és Sanders

5 komment


Horváth Gábor

A washingtoni szavazással a Demokrata Pártban is lezárult az előválasztás. Clinton Sandersszel egyeztetett, ám most mindenki az orlandói terrorral foglalkozik.

Hillary Clinton a voksok 71 százalékával toronymagasan megnyerte a Demokrata Párt utolsó, Washingtonban tartott előválasztását. Matematikai értelemben ennek nem volt jelentősége, hiszen korábban eldőlt, hogy Bernie Sanders már nem tudja behozni a hátrányát. Az erős finis azonban fontos volt a republikánus Donald Trump elleni lendület szempontjából. Clinton és Sanders kétórás megbeszélésen értékelte az eddig történteket és egyeztette álláspontját. A sajtó elé nem álltak ki, és Sanders egyelőre nem biztosította támogatásáról a volt külügyminisztert. A stábok ugyanakkor egybehangzóan pozitív közleményeket tettek közzé: mindketten hitet tettek a Trump elleni összefogás mellett.

Fotó: Reuters

A régóta várt békéltető találkozó azonban a háttérbe szorult az orlandói tömeggyilkosság kapcsán a Trump, illetve Barack Obama elnök és Hillary Clinton között kirobbant szócsata mellett. Obama érezhetően mérgesen beszélt arról, hogy nem szabad általánosságban a bevándorlókat vagy egész vallási közösségeket felelőssé tenni a terrortámadások miatt. „Hol áll ez meg?” – tette föl a kérdést Trumpnak arra a felvetésére utalva, hogy meg kellene tiltani minden muzulmán beutazását. „Kezdjünk másként bánni a muzulmán amerikaiakkal? Vegyük őket külön megfigyelés alá?... Ez csökkentené a biztonságunkat” – mondta az elnök, akinek elvben nem illene ennyire közvetlenül beavatkozni utódja kiválasztásába, ám a jelek szerint rendkívülinek érzi a helyzetet.

 

Trump sem volt rest, egyenesen Obama lemondását követelte, amiért az nem hajlandó használni a „radikális iszlám” kifejezést. Sejteni engedte, hogy szerinte az elnök valamilyen titkos cél érdekében engedékeny a terrorizmussal szemben. Clinton Obamáéhoz nagyon hasonlító beszédben szállt vitába Trumppal, néha a szóhasználatuk is azonos volt.

A Képviselőház republikánus elnöke, Paul Ryan sajtóértekezleten erősítette meg, hogy a muzulmánok kitiltása szerinte sem szolgálja az ország érdekeit. A felsőház többségi vezetője, Mitch McConnell szenátor egyáltalán nem volt hajlandó kommentálni Trump álláspontját. Republikánus körökben újra felerősödött az az érzület, hogy Trumppal nagy kudarc vár a pártra. A legfrissebb, de még mindig Orlando előtt készült felmérések alapján Clinton előnye valamelyest nőtt, most 5,5 százalékkal vezet.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.