galéria megtekintése

Megrezegtette a téridőt az egymilliárd éves kataklizma

1 komment


Palugyai István

A LIGO obszervatórium érzékelői másodszor észleltek gravitációs hullámokat, melyeket két feneketlen bendőjű sötétség karambolja okozott.

Karácsony másnapján sikerült ismét fülön csípnie egy gravitációs hullámot a két amerikai LIGO detektornak, de a felfedezést csak szerda este tették közzé, miután azt a Physical Reviews Letter a múlt héten elfogadta közlésre. A jel ugyanúgy egy kettős fekete lyuk összeolvadásából származott, mint a februárban bejelentett tavaly őszi első észlelésnél.

A fizikusok szerint a mostani esetben két – egy a Napunknál 14-szer és egy 8-szor nehezebb – fekete lyuk összeolvadásának utolsó pillanataiban keletkező gravitációs hullám érte el a két egymástól több ezer kilométerre lévő berendezést. A körülbelül 1,4 milliárd évvel ezelőtt történt egyesüléskor egy 21 naptömegnyi fekete lyuk keletkezett, s jócskán megrezegtetve a téridőt egy naptömegnyi energia távozott gravitációs hullámok formájában. Az összeolvadó fekete lyukak sokkal kisebbek voltak, mint az első esetben, s kisebb tömegük miatt több időt – körülbelül egy másodpercet – töltöttek a detektorok érzékeny frekvenciasávjában.

A LIGO Hanford Obszervatórium lézerműszereit egy hatalmas beton-acél alagútban helyezték el. Az alagút egy 4X4 kilométeres, L-alakú vákuumlaboratóriumot rejt, melynek sarkain hatalmas tükröket helyeztek el
A LIGO Hanford Obszervatórium lézerműszereit egy hatalmas beton-acél alagútban helyezték el. Az alagút egy 4X4 kilométeres, L-alakú vákuumlaboratóriumot rejt, melynek sarkain hatalmas tükröket helyeztek el
Reuters

 

A tavaly szeptemberben kezdődött első adatgyűjtő időszak négy hónapja alatt begyűjtött két siker alapot ad arra, hogy megbecsüljük, milyen gyakran észlelünk majd gravitációs hullámokat a jövőben. „Ez a két jel messze túlszárnyalta a várakozásainkat – mondta France A. Córdova, a detektorokat finanszírozó amerikai National Science Foundation igazgatója. Kétségtelen, hogy e két jelentős esemény ígéretes kezdetet jelent a világegyetemünkben található fekete lyukak populációinak feltérképezéséhez.

A fekete lyuk nem örök csapda

Jövőre lesz fél évszázada, amikor John Archibald Wheeler, a Princeton Egyetem elméleti fizikusa kitalálta a fekete lyuk kifejezést, e mellé egy híres mondást is alkotott, miszerint keresztgyermeke kopasz. Ezzel azt akarta mondani, hogy az általános relativitáselmélet szerint a fekete lyuknak – bármilyen más égitesttel ellentétben – csak három mérhető tulajdonsága van: tömege, forgása (szögsebessége) és töltése. A lyukba belehulló anyagok pedig vagy a lyuk tömegét, vagy a forgási sebességét, vagy a nettó töltését növelik. S bár e kívülről észlelhető három tulajdonságon túl, a fekete lyukaknak más tulajdonságai is lehetnek, azokat nem érzékelhetjük, mert ami belezuhan az eseményhorizont mögé, arról kívülről már nem tudunk információt gyűjteni. Ezeket az egyéb tulajdonságokat nevezte Wheeler hajnak, ami ugyebár nincs a fekete lyukaknak.

Két összeolvadó fekete lyuk is
Két összeolvadó fekete lyuk is „fodrozhatja” a téridőt
Reuters/NASA

Most úgy tűnik, a modern fizika eddig szilárdnak hitt tétele téves. Stephen Hawking ugyanis májusban a Harvard Egyetemen tartott előadásán kijelentette, a kozmológia „gonosz szelleme” nem örök börtön, s a múlt héten két kollégájával, Andrew Stromingerrel, a Harvard fizikusával és Malcolm Perryvel a Cambride-i Egyetemről egy közleményt jelentetett meg a neves Phy­sical Review Letters hasábjain, amiben kimondták, megtalálták a fekete lyukból kivezető út nyomait.

Hawking egyenletei már korábban leírták, hogy a fekete lyukak nem örök életűek. Idővel „szivárogni” kezdenek, majd egy részecskékből és a később róla elnevezett sugárzásból álló hatalmas szökőkútszerű robbanásban tűnnek el. Számításai azonban több helyen is megsértették a fizika addigi ta­nait, és helyességüket máig nem bizonyították.

Stephen Hawking: Az „örök börtönben” se adjuk fel, minden visszafordítható

Hawking szerint a Világegyetem akár egy számítógép memóriacsipje, minden megtörtént eseménynek megőrzi valamiféleképpen a nyomait. A végtelen sűrűségű fekete lyukba hulló anyag elveszett információit azonban – az említett három kivételtől eltekintve – ­máig elveszettnek tartották. Hawking egyik mostani szerzőtársa, Strominger már négy éve elkezdte mondogatni, hogy a fekete lyukak vonzó hatása mégsem annyira könyörtelen. Ha a haj hasonlatnál maradunk, Strominger szerint a fekete lyukak felületét sűrű szálak erdeje fedi, melyek tulajdonképpen hasztalanul kitörni igyekvő és az elveszettnek hitt információkat pixelszerűen tároló fénysugarak. E fényszálak az elnyelődő anyagmennyiségeknek megfelelően néha kissé kifelé, máskor meg befelé mozognak. A három szerző mostani tanulmánya is erre az elvre épül, bár megjegyzik, noha kezdeményezésük az eddigi legígéretesebb próbálkozás, még nem tudták megoldani a fekete lyukak úgynevezett informá­ciós paradoxonát, miszerint ha eltűnnének az elnyelt anyag információi, akkor a folyamatokat nem lehetne visszafordítani, márpedig e sci-fi-szerű lehetőség alapvető tétele a kvantumfizikának. Hawking azonban múlt hónapban a Harvardon kijelentette, hogy bár 40 éve azt vélte, az elveszett információk egy másik univerzumba jutnak át, most úgy hiszi, a fekete lyuk horizontján tárolódó információk a lyuk lassú fogyásakor ismét felszabadulnak és visszanyerhetők. A határok igenis átléphetők, állítja a brit tudós, aki személyében maga is jó példa erre.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.