A két hét múlva már 70 éves ingatlanvállalkozó mindazt megtestesíti, amit Európa utál és megvet Amerikában. Harsány, vulgáris, műveletlen, sznob és gazdag. Utóbbi jelző Amerikában egyáltalán nem pejoratív, ám errefelé, különösen Bécstől Keletre, hozzászoktunk, hogy vagyont leginkább tisztességtelen emberek szoktak szerezni, többnyire tisztességtelen módszerekkel. Trump valós vagyonáról megoszlanak a becslések. A Bloomberg 2,9, a Forbes 4 milliárdra taksálja, ő maga 8,7 milliárdot állított egy rövid írásos közleményben, míg egy tavaly nyári, a választási hatóságoknak tett bevallása 1,4 milliárdot meghaladó vagyont említ. Abban azonban többé-kevésbé egyetértés uralkodik, hogy készpénze és rövid távon mozdítható vagyona negyedmilliárd dollár körül lehet, vagyis nem igaz, hogy maga finanszírozná a kampányát, amely, ha tényleg ő lesz a Republikánus Párt elnökjelöltje, mindenképpen több mint egymilliárdba fog kerülni.
Itt jönnek a képbe azok a tényleg konzervatív, a személyesen túlmutató ideológiai, társadalmi célokat követő pénzügyi körök, amelyek kulcsszerepet játszanak a republikánus jelöltek kampányának finanszírozásában. A legismertebbek a Koch fivérek, Charles és David, akik a hozzájuk kapcsolódó, velük koordináltan fellépő, milliomosokból álló baráti társasággal idén 900 millió dollárt szánnak politikai célokra. Csakhogy Charles Koch a minap már azt nyilatkozta, lehetséges, hogy Hillary Clinton lenne a legjobb elnökjelölt. A két Kochot leginkább kis vörös szarvakkal és köpenyük alól kilátszó szőrös patákkal ábrázoló liberális sajtó nem talált szavakat megdöbbenése leírására. Az egész pont olyan képtelenségnek tűnt, mintha Simicska Lajos fordítana hátat a Fidesznek.
Erős mondatok Donald Trumptól:
– A legjobb iskolákba jártam. Én, izé, nagyon okos ember vagyok.
–Azt hiszem, az egyetlen, ami maradt neki, az a női kártya. Ha Hillary férfi lenne, nem hiszem, hogy akár öt százalékot is kapna. És ami a legszebb, a nők nem szeretik.
– Szeresd vagy gyűlöld, Trump olyan, aki tudja, hogy mit akar... A nők éppen olyan izgatónak tartják az erejét, mint a pénzét.
– Egész életem a győzelemről szól. Nem veszítek gyakran. Majdnem soha nem veszítek.
– Az egyik, ami vonzóvá tesz, hogy nagyon gazdag vagyok... Ez nagy előny.
A konzervatív szenátusi és képviselőházi jelöltek kampányához is kell legalább négyszázmillió dollár – mármint azontúl, amit az egyes politikusok fel tudnak hajtani maguknak. A kapitalizmus farkastörvénye pedig kegyetlen: a pénz mindig keresi az érvényesülés útjait. Nemcsak a Koch fivérek, de más republikánus donorok is azon gondolkodnak, hogyan tudnák minimalizálni Trump negatív hatását. Azok közül, akik rövid távú haszonban, egyszerű befolyásszerzésben gondolkodnak, sokan elkezdtek pénzt adni a demokrata párti jelölteknek. Konzervatív tőkések a liberálisokban látják a piacgazdaság védelmezőit. Fél évszázada nem volt ekkora földindulás az amerikai politikában.
Akkor a déli, korábban megbízhatóan a Demokrata Pártra szavazó államok fordultak a republikánusok felé, mert nehezményezték Kennedy és Johnson elnökök a feketék egyenjogúsítását célzó politikáját. Most az alacsony jövedelmű fehér ipari dolgozók lettek baloldaliból jobboldalivá, ellenben az egyetemet végzettek, az afrikaiak és a spanyol ajkúak – no meg Trump és Hillary miatt a nők – tömegei érkeztek a Demokrata Pártba. Ha ehhez hozzászámítjuk a Bernie Sanders által mozgósított fiatalokat, akkor a konzervatív oldalnak nemcsak a jelene, de akár a jövője is kétségessé válhat.
A Republikánus Párt már eddig is pánik üzemmódban működött. Mindent kipróbált Trump megállítására, ám a keddi előválasztási eredmények ismeretében kijelenthető, hogy kudarcot vallott. Mr. Gőzhenger eltaposott mindent és mindenkit, amit és akit a jobboldali elit az útjába állított. Ted Cruzt is, akit pedig leginkább az imádkozó sáskához lehet hasonlítani: úgy néz ki, mintha állandóan fohászkodna, ám valójában kegyetlen politikai ragadozó.
Nem biztos, hogy a hátralévő előválasztásokon Trump megszerzi a sima győzelemhez még szükséges delegátusokat, de fölénye annyira egyértelmű, hogy a júliusi konvenció immár nem válthatja le a teljes pártszakadás kockázata nélkül, vagyis a kocka el van vetve, ő lesz az elnökjelölt. Ezzel nemcsak a Fehér Ház megszerzése, de a szenátusi többség megőrzése is kétségessé vált. A száz szenátorból most 54 republikánus, az ősszel megméretés előtt álló 34-ből 24 – öt hely elvesztése már fordulatot jelentene. Például elhárulna az akadály nemcsak a legfelső bíróság hiányzó tagjának pótlása, de minden bírói kinevezés elől. És a baj még ennél is nagyobb. A képviselőházban egészen mostanáig bombabiztosnak tűnt a 246:188 arányú republikánus többség. Ám ha a Koch testvérpár és a többi nagy támogató is elfordul a párttól, akkor a több pénzzel és sokkal vonzóbb elnökjelölttel rendelkező Demokrata Párt akár 30 helyet is átbillenthet, ami végképp szabad kezet adna az új elnöknek politikája megvalósításához.
Miközben az óceán túloldalán új erőviszonyok rajzolódnak ki, a hazai kormánypárti média növekvő szimpátiával szemléli Trumpot. A Magyar Idők például így kajánkodik: „Ausztriában sötét felhők gyülekeznek. Jön Strache, Le Pen, Wilders, Trump és Orbán. Mindannyian rettegjünk." Lovas István szerint: „Ha elfogadjuk azt az alaptételt, hogy a világot vezető elit és hű médiája tudja legjobban, ki igazán veszélyes pozíciójára, akkor nem lepődünk meg azon, hogy Donald Trumpnak »nem jó a sajtója«. Viszont érdemes abban reménykedni, hogy ez a kiszámíthatatlan ingatlan milliárdos vonul be a Fehér Házba."
A zsák megint megtalálja a foltját, mint 2008-ban, amikor Orbán az akkori republikánus elnökjelöltet, John McCaint méltatva lebecsülte Obama esélyeit. (McCain, aki erről nyilván nem is tudott, 2014-ben újfasiszta diktátornak nevezte Orbánt. Pech.) Nem nehéz kitalálni, miért tetszik a hazai kormányoldalnak Trump. Falat vizionál a déli határra, uszít a muzulmánok és az illegális bevándorlók ellen, legszívesebben visszafordítaná az idő kerekét és kivezetné a világból a globalizációt, minden nemzetközi problémáról a katonai erő jut az eszébe, kedveli Putyint, no meg lekicsinylően beszél a nőkről. Másfelől ő az utolsó reménység Hillary Clinton elnökségének megakadályozására.
A volt külügyminiszter 2011 nyarán Budapesten járva aggodalmának adott hangot a jogállamiság csorbulása miatt, és nem kétséges, hogy Barack Obamánál több figyelmet szentelne Európának, ezen belül szűkebb térségünknek. Nem is csak szubjektív okok miatt, hanem mert a korábbinál agresszívebb orosz politika és az Európai Unió veszélyes instabilitása eleve fontosabbá teszi régiónkat. Persze, ha valami nem hiányzik az Orbán-kormánynak a 2018-as választások előtt, akkor az az amerikaiak növekvő figyelme. Van valami megható abban az igyekezetben, ahogy egyesek „merkelizálni" próbálják Clintont, meghitelezve neki, hogy túlságosan is jószívű lesz a közel-keleti menekültekkel szemben, amire amúgy nem sok minden utal.
Az persze igaz, hogy Hillary Clintonnak nincs olyan karizmája, mint férjének, Bill Clintonnak vagy Obamának. Az amerikaiak nem igazán kedvelik, túlságosan „politikus", túl régen van a porondon, túl sok sztori jut róla az emberek eszébe. A megkérdezettek 46 százaléka azt mondja, sosem szavazna rá. Trump gyakorlatilag az egyetlen republikánus jelölt, aki ellen biztosra mehet, mert rá meg 52 százalék mondja, hogy inkább száradjon le a karja, de nem adja neki a voksát. A szimpátiák azonban még változhatnak.
Az eredendően centrista Clinton kicsit balra húzódva próbálja majd megnyerni Bernie Sanders híveit, közben nem elijesztve azokat a függetleneket, akiket riaszt Trump stílusa és tudatlansága. Utóbbi ellenben be fogja indítani a maga cukiságkampányát, és senkinek ne legyen kétsége, remek lesz benne! Ha most lenne az elnökválasztás, Clinton országosan 8-9 százalékkal, az államonként odaítélt elektorokat tekintve pedig még simábban verné. A 270towin.com honlap becslése szerint a többé-kevésbé biztosra vehető államokban Clintonnak 260, Trumpnak 109 elektor néz ki, vagyis előbbinek csak tízre van szüksége a maradék 169 közül. De hátravan még hat hónap.
Agatha Christie krimijében „tíz kicsi néger" (a filmben tíz kicsi indián) fogyatkozott egészen addig, amíg ki nem derült, melyikük nyírta ki a többit. A két párt ezúttal csaknem két tucat jelöltet vonultatott föl, akikből mostanra elvben öt, valójában már csak kettő maradt. Ahogy Abraham Lincoln mondta, a választás joga az embereket illeti. „Ha úgy döntenek, hogy hátat fordítanak a tűznek és megégetik a hátsó felüket, akkor legfeljebb a hólyagjaikon fognak ülni". A humorista Jay Leno poénja nem kevésbé találó: „Ha Isten azt akarná, hogy elmenjünk a választásokra, adott volna jelölteket is!"
Erős mondatok Hillary Clintontól:
– Akár Sanders szenátort támogatják, akár engem, minket sokkal több fűz össze, mint ami elválaszt.
– A szeretet üti Trump gyűlöletét. (Trump neve magyarul adut jelent. – a szerk.)
– Akármit mondjon a többi jelölt, mi hiszünk népünk jóságában és nemzetünk nagyságában.
– Mr. Trump a minap azzal vádolt, hogy kijátszom a „női kártyát". Nos, ha a nők egészség-biztosításáért, fizetett családi szabadságáért és egyenlő béréért való kiállás a „női kártya", akkor benne vagyok.
– Utoljára 1996-ban vezettem autót.
