galéria megtekintése

Kemény letolás vár Varsóra

Ha a lengyel kormány nem hajtja végre a Velencei Bizottság ajánlásait, akkor az Európai Bizottságnak új szakaszba kell léptetnie a Varsóval folytatott párbeszédet, és konkrét javaslatokat kell tennie a lengyelországi jogállamiság megerősítése érdekében — áll abban az ötpárti euró­pai parlamenti állásfoglalás-tervezetben, amelyet ma várhatóan nagy többséggel fogad el az uniós képviselő-testület. Lengyelország az első tagállam, amellyel szemben az Európai Bizottság hivatalos eljárást kezdett, hogy megállapítsa, a kormány rendszerszerűen ­megsérti-e az alapvető uniós értékeket.

Az Európai Parlament gyakorlatilag megismétli a neves jogi szakértőkből álló Velencei Bizottság véleményét, felszólítva Varsót, hogy helyezze hatályon kívül az alkotmánybíróság hatékonyságát korlátozó jogszabályváltozásokat, mert azok aláássák a demokráciát, az emberi jogokat és a jogállamiságot.

A Fideszt is a soraiban tudó néppárt frakcióvezetője, a német Manfred Weber éppúgy a parlamenti szöveg előterjesztői között szerepel, mint jó néhány szocialista, liberális, szélsőbaloldali és zöldpárti képviselő. Nem meglepő, hogy a balliberális oldal a nevét adja a demokrácia és a jogállamiság tiszteletben tartását számon kérő nyilatkozathoz. Ez a négy politikai csoport volt a magyar kormányt bíráló öt parlamenti állásfoglalás kezdeményezője is. A Fideszt védelmező jobboldali pártcsalád csatlakozása az előterjesztőkhöz viszont annak köszönhető, hogy a Jog és Igazságosság (PiS) nem tagja az Európai Néppártnak. ­Beata Szydlo kormányfő pártja a brit torykkal ül egy frakcióban, amely szerdán önálló indítványt terjeszt a Tisztelt Ház elé, védelmébe véve a varsói kabinet minden intézkedését.

 

Gyürk András delegációvezető lapunk kérdésére közölte, hogy a Fidesz EP-delegációjának tagjai nem szavazzák meg az ötpárti állásfoglalást. „A Magyarországról szóló EP-s viták és határozatok óta változatlan az álláspontunk: az Európai Parlamentnek nincs hatásköre alkotmányos ügyekben vizsgálódni. A delegáció ezt az elvi álláspontot követi a Lengyelországról szóló határozat kapcsán is, ezért nem támogatja annak elfogadását” – nyilatkozta.

A baloldal és a liberálisok szerették volna elérni, hogy a közös parlamenti határozat ítélje el a többi aggályos lengyelországi fejleményt, így a teljes abortusztilalmat előíró törvénytervezet, a médiatörvényt és a köztisztviselőkről szóló jogszabályt. A néppárt ellenállása miatt azonban az erre vonatkozó passzus kimaradt a szövegből, amely úgy fogalmaz, hogy az alkotmányos válság mellett az alapvető jogokat és a nők jogait korlátozó egyéb ügyek is aggasztják az EP-t. Niedermüller Péter, a DK európai parlamenti képviselője, a tervezet egyik szocialista előterjesztője lapunknak azt mondta: erős támogatottságú indítványt szerettek volna a képviselő-testület elé terjeszteni, ezért a szocialisták elfogadták a néppártiak feltételét. Úgy tudjuk azonban, hogy a szélsőbal nem nyugszik bele a „vereségbe”, és a bírálatot módosító indítványok megszavaztatásával próbálja majd visszacsempészni az állásfoglalásba.

Niedermüller szerint esélyes, hogy az EP a közeljövőben újabb vitát rendez azokról a lengyelországi fejleményekről, amelyek az állásfoglalásból most előreláthatólag kimaradnak.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.