galéria megtekintése

Helló, Gagarin!

0 komment

Ny. M.

Ma van 55 éve, hogy először repült ember az űrbe. Jurij Alekszejevics Gagarin kozmonauta 1961. április 12-én szállt be a szovjet Vosztok–1-es űrkapszulába a bajkonuri űrkikötőben, megnyitva ezzel az emberes űrrepülés korszakát.

Az évfordulót a rajongók minden évben Jurij-esttel ünneplik; a Space.com beszámolója szerint több mint kétszáz bulit szerveznek ma estére.

 

Jurij Gagarin 1934. március 9-én született egy Moszkva melletti faluban, a család harmadik gyermekeként. Szülei egy téeszben dolgoztak, édesapja asztalos volt. Jurij két nővérét és öccsét a második világháború idején Németországba vitték kényszermunkára, mindhárman túlélték. Jurij eredetileg öntőmunkásnak tanult, majd műszaki főiskolán folytatta tanulmányait. 1955-ben tette le az első pilótavizsgáját, majd jelentkezett az orenburgi pilótakiképzőre. Közben Gagarin megházasodott, két gyermekük született. 

A repülőiskola után egy légibázison szolgált, majd 1960-ban beválogatták a szovjet űrprogramba. Kiválasztásában a teljesítménye mellett alacsony termete is szerepet játszott: Gagarin mindössze 157 centiméter magas volt.

A Vosztok 1
A Vosztok 1

Az első és egyben utolsó űrrepülésére már 1961-ben sor került. A Vosztok kapszulában összesen 108 percig utazott, egyszer meg is kerülte a Földet. Földet érése után Nyikita Hruscsov pártfőtitkár üdvözölte.

A történelmi küldetést követően egy ideig Bajkonurban dolgozott, űrhajók tervezésével, illetve űrhajósok kiképzésével foglalkozott.

Egyszer tartalékos űrhajósnak választották ki, de végül nem utazott (szerencséjére: a Szojuz–1 1967-ben lezuhant).

A következő évben Gagarin is baleset áldozatává vált: Mig–15-ös vadászgépe gyakorlat közben lezuhant, Gagarin és kiképzőtisztje is életét vesztette.

A világ első űrhajósáról méltó módon emlékeztek meg pályatársai: Neil Armstrong és Buzz Aldrin Gagarin egyik kitüntetését vitték magukkal a Holdra, és a felszínen hagyták a holdsétájuk során. Gagarinról egy holdkrátert és egy kisbolygót is elneveztek.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.