Az itt szerzett tapasztalatokat, az elsajátított eljárásokat azután a tavalyi balkáni árvízkatasztrófák idején is hasznosította: akkor Boszniába és Szerbiába vittek segítséget. Amikor katasztrófák történnek, felbukkannak a segélyszervezetek. Miért van rájuk szükség? Belényi Dániel szerint azért kellenek, mert ilyenkor az állam – különösen azokon a helyeken, országokban, ahol ők bevetik magukat – nem működik. Nincs meg az infrastruktúrája, nincsenek eszközei, nincsenek szakemberei. Nincs az államnak általában eljárása sem arra, hogyan segítsen a vészhelyzetbe kerülteken.
Az állam – mondja Belényi – alig van arra felkészülve, hogy a távolabbi falvakra is odafigyeljen.
Az állam általában nehezen mozdul, és gyakran nagyon korrupt. A segélyszervezetek munkatársai sok példát tudnak arra, hogy a nemzetközi donorok azért adják a pénzt inkább a segélyszervezeteknek, mert szinte biztosak benne, hogy csak így ér el a segítség a rászorulókhoz. Egyébként is, amikor rájuk van szükség, amikor katasztrófa van, olyankor az állami gépezet általában – például a katasztrófa miatt – nem funkcionál.
A segélyszervezetek munkatársai tehát a nem működő állam területén lépnek fel, de képtelenek segíteni a helyieken, ha a diszfunkcionális állam keresztbe tesz.
A segélymunkások így diplomaták is.
Tárgyalniuk kell a korrupciótól sújtott államok központi bürokratáival, a helyi vezetőkkel, közigazgatással, sőt a helyi rendőrrel is. A segélyszervezet munkatársának egyik feladata a katasztrófa felmérése. Belényit delegálta például a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet tavalyelőtt a Fülöp-szigetekre, amikor ott iszonyú hurrikán pusztított.
Azon kívül, hogy a segélyprogramok lebonyolításához pénzbeli segítséget vitt, az ő dolga volt, hogy fotókat, riportokat készítsen a katasztrófáról, hogy ezzel is támogassa a nemzetközi segélyszervezeti közösség adománygyűjtését. A kárfelmérés azért is fontos, mert egy hasonló tragédia esetében több országból is érkeznek segítők. Egyeztetni kell tehát közöttük, hogy a jó szándékú segítség egyenlően oszoljon el, s minden a helyére kerüljön. A sajtó támogatása pedig azért is lényeges, mert a média szavára nyílnak meg világszerte a segítőkész emberek pénztárcái, amivel aztán a rászorulókhoz eljut az élelem, ruha, bútor, építőanyag.
Bálint Gábor, a segélyszervezet nemzetközi programjainak vezetője beszélgetésünk napján indult Ukrajnába. Azért ment, hogy az újabb programokról egyeztessen. Belső menekülteket segítenek Ukrajna keleti és nyugati területein is. Ezek a családok a harcok miatt hagyták el lakóhelyüket, költöztek nyugalmasabb körzetekbe. Vagy pedig azért, mert a szakadár területek hatóságai nem tűrik el azokat, akik ukránnak vallják magukat, ellenzik az „oroszbarátnak” mondott viszonyokat, az elszakadást, a polgárháborút.
Azt kérdezem tőle némileg provokálva, hogy
milyen érzés voltaképpen a mások nyomorúságából élni.
Azt válaszolja, ők azért dolgoznak, hogy a nehéz helyzetben lévőknek segítsenek és a bajbajutottakkal szolidaritást vállaló támogatók adományait, felajánlásait szakszerűen célba juttassák. Bálint ezzel együtt etikai kérdésként tekint a problémakörre. Megjegyzi, hogy ezért is kezdett szociáletikai tanulmányokba az evangélikus teológián. Ezzel egészíti ki tanítói és közgazdász képzettségét. Ő – hasonlóan többi kollégájához – nagyon fontosnak tartja, hogy az Ökumenikus Segélyszervezet egy nagyobb, nemzetközi szervezet tagja.
Ez nemcsak azt jelenti, hogy a 140 tagszervezetet tömörítő, genfi székhelyű Act Alliance anyagi támogatásával dolgoznak, de alkalmazzák a követelményeiket, szakmai alapelveiket is. Például nagy hangsúlyt helyeznek az átláthatóságra. Pontos elszámolásokkal igazolják, hogy mire mennyit költenek. Az adományozóktól származó pénz 85 százaléka jut a rászorulókhoz, 9 százalékból tartják fenn a szervezetet, s 6 százalékot fordítanak az átláthatóság biztosítására, illetve adománygyűjtésre és a visszacsatolásra.
|
| Fotó: Ökumenikus Segélyszervezet |
Ez utóbbit is igen fontosnak tartják, mert a világ így értesül egyrészt arról, milyen tragédiák történnek, milyen segítségre van szükség, s tájékozódik is a segélymunkások munkájáról. Bálint úgy értelmezi a feladatukat, hogy ők közvetítik a társadalmi szolidaritást a rászorulókhoz. Azt is hozzáteszi, hogy sok olyan szerződést is kötnek különböző donor szervezetekkel, amelyben kötelezettség, hogy a segélyszervezetre bízott teljes összeget a programok során tárgyiasult formában, közvetlen segítségként juttassák el a rászorulókhoz.
A magyar segélyszervezetek tehát nemcsak a hazai adományozókra számíthatnak, hanem a tragédiák helyszínére más országokból érkező anyagi segítséget is közvetítenek. Bálint és Belényi is úgy látja, hogy azért van ez így, mert a segélyszervezet tevékenységét elismeri ez a közösség. Tudják, hogy sok helyen beágyazódtak, jó helyismeretük van, eligazodnak a helyi körülmények között. Ez azt jelenti, hogy nemcsak az egyházaktól, civil szervezetektől kapnak pénzt, amit továbbíthatnak, hanem nemzetközi szervezetektől, az ENSZ szakosított szervezeteitől is.
Afganisztánban például közös programot bonyolítanak a WFP-vel, az ENSZ élelmezési világprogramjával. Az ENSZ meghatározta a válságövezetekben dolgozó segélyszervezetekre érvényes normákat is. Az egyik legnagyobb és megkerülhetetlen nemzetközi donor az Európai Unió – tudom meg. Természetesen a segélyszervezetek számíthatnak a magyar társadalom adományai mellett az egyházak, az üzleti világ és a kormány segítségére is.
A terepen végzett munka – mondja Belényi és Bálint is – menedzseri tevékenység. A kiutazó munkatársnak rengeteget kell tárgyalnia, egyeztetnie helyi partnerekkel, állami illetékesekkel, egyházi társszervekkel. Bizonyos mértékig gazdasági tevékenység ez.
A tragédiák színterére nem Magyarországról visznek élelmet, ruhát, építőanyagot, még akkor sem, ha viszonylag közeli területekről van szó. Az ottani kereskedőktől veszik meg az élelmiszert, a ruhát, ágyneműt, és állíttatnak össze csomagokat például az ukrajnai belső menekülteknek. Ha itthonról vinnék, nehézkes vámprocedúrán, engedélyeztetésen kellene átesni, mint valamilyen kereskedelmi vállalkozásnak.
A legtöbb esetben olcsóbb is így, és egy katasztrófa után a helyi gazdaságot is támogatja ez amódszer, akármunkahelyeket is teremtenek. Belényi a boszniai árvíz után segített a helyreállításban. Az építőanyagokat is helyi kereskedőktől vették meg: a károsultaknak utalványt adtak, amelyet a kereskedő elfogadott, s beváltotta náluk. Ugyanígy segítették az ingóságok pótlását. Ezt az eljárást másutt is alkalmazzák. A segélymunkásoknak tehát rengeteg elszámolást kell átnézniük, számlákat ellenőrizni, igazolni. Sok az adminisztráció, de Bálint Gábor szerint ez is része a szervezet hitelességének.
Megkérdezem, visznek-e magukkal önkénteseket külföldre. Bálint szerint ennek nagyon különleges esetben lehet indokoltsága.
Például mert elvennék a helyi munkanélkülitől a kereseti lehetőséget.
Úgy gondolja, hogy bizonyos speciális tevékenységi körökben van értelme az önkéntes munkának, példának okáért egy angoltanár esetében. Vannak önkéntesek küldésére szakosodott szervezetek is, az ő munkájuk segít felismerni, hogy mi mégiscsak jóléti társadalomban élünk.
Nagy Ákos is régóta dolgozik Ukrajnában. Ellentmondásos országként írja le, amelyet a nagyvárosi plázák ragyogása mellett falusi nyomor és elhanyagoltság is jellemez. Ingyenkonyhát üzemeltetünk a belső menekültek számára ott, ahol metró jár a városban – vázolja a helyzetet. Ukrajna az ENSZ adatai szerint közepes jövedelemmel rendelkező állam, miközben a vidék jó része fejlődő országra emlékeztet. Most ezen a polgárháború tépte helyen kell segítséget vinni a rászorulóknak. Arról faggatom: meddig lehet bírni ezt a munkát?
|
| Fotó: Ökumenikus Segélyszervezet |
Szerinte amikor a segélymunkás már nem viseli el a hosszú külföldi kiutazásokat, akkor jön el a pillanat, hogy ezt abba kell hagyni. Amíg bírja, hogy egyszerre legyen rakodó meg csomagolómunkás és szigorú, mindent megoldó, mindenkivel rugalmasan, de határozottan tárgyaló menedzser, valamint számlákat bogarászó könyvelő, addig megy a dolog. Ő huszonhárom éve, 18 éves kora óta dolgozik a segélyszervezetnél, és még mindig talál újat, izgalmasat benne. A munkájuk gyér ismertségére vonatkozó felvetésre válaszolva jelzi, hogy
a sajtót csak 2-3 napig érdekli egy humanitárius válság, ráadásul a tragédia másnapján már azt firtatják, mennyi segélyt osztottak ki.
Pedig akármilyen gyorsan kiérnek, az első négy-öt nap feladata az igények felmérése. A segélyszervezet ugyanis nem mentőszervezet – szögezi le.
Amikor a tragédia után két héttel elkezdik osztani a segélyeket, az már senkit sem érdekel – állapítja meg kesernyésen. Kell-e ehhez valamilyen vallási elkötelezettség? – tudakolom. Nagy azt mondja, őt keresztyén meggyőződése segíti, ez az identitásának alapja. Bálint is gyakorló református. Belényi Dániel pedig azt tartja fontosnak, hogy őt soha nem kérdezték meg társai, bajtársai a vallásról.
