galéria megtekintése

Mészáros lehet a Lex Haverok nagy nyertese

3 komment


F. Szabó Emese

Ritka rövidre sikeredett a jövő évi adócsomag, de azért sikerült egy Lex Haverok címen értelmezhető módosítást belevinni, amelynek lényege, hogy a meglóduló eredményük után a kedvezményezett cégek halasztva fizethessék majd az adójukat. A bankadó tartósan csökkenni kezd, a dohányadó állandósul.

A mindössze tízoldalas adóügyi módosítócsomagot a korábban már bejelentett szja-változások uralják, így az a kulcs változtatása, a családi adókedvezmény emelése, illetve a 15 százalékos adókulcs bevezetése miatt szükséges korrekciókat tartalmazza. Ide tartozik, hogy a béren kívüli juttatások esetében az adót és járulékot nem a juttatás értékének 1,19-szeresével, hanem 1,18-szorosával kell kiszámolni.

Mészáros nyerő lehet
Több cégével is nyerő lehet
Kurucz Árpád / Népszabadság

Ennél azonban sokkal fontosabb a halasztott társasági adófizetés lehetőségének megteremtése, ami növekedési adóhitel néven fut. Úgy tíz éve működött egy magánszemélyek számára igénybe vehető befektetési adóhitel, persze más feltételrendszer mellett, de hasonló elvvel. A friss javaslat már az idei évre lehetővé tenné, hogy a hirtelen extra módon megemelkedő adózás előtti eredmény utáni terheket több év alatt elaprózva lehessen megfizetni.

 

A feltételek elég szigorúak, de nem teljesíthetetlenek. A szabályok szerint a cégnek legalább három éve működnie kell, nem eshetett át átalakuláson, szétváláson, egyesülésen, s az adózás előtti eredménye legalább ötszörösére kell nőjön. Ebbe a növekedésbe nem lehet beleszámolni egy sor dolgot, így osztalékbevételt, kapcsolt vállalkozástól kapott támogatást.

Az adóhitel igénylését jelezni kell az adóhatóságnál, ezt követően pedig a nagyobb adózás előtti eredmény után az adót elnyújtva, a következő két adóévben, negyedévente kell megfizetni.

Lapunk gyors felmérése szerint Mészáros Lőrinc több cégével, érdekeltségével is nyerő lehet. A Mészáros és Mészáros Kft. tavaly is nagyot szakított – már benyújtotta 2014-ről szóló mérlegét –, adózás előtti eredménye 1,9 milliárd forint volt. Ahhoz, hogy igénybe tudja venni az adóhitelt, legalább 9,5 milliárd forint adóalapot kell produkálnia 2015-ben.

Ez korántsem lehetetlen, hiszen már most zsebben van egy tízmilliárd forint értékű közbeszerzési szerződés,

és messze még az év vége.

Sokkal könnyebb lesz az idén vagy jövőre kihasználni az adóhitelt a Mészároshoz kötődő Körösaszfalt és a Magyar Építő Zrt. esetében. A Körösaszfalt eredménye 2013-ban elég karcsú volt, mínusz 473 ezer forint. A mérvadó persze a tavalyi szám lesz, ám a negatív adóalapból kiindulva milliárdos ugrás nem várható még. A Magyar Építőnél 558 millió forint volt adóalap 2013-ban, ez tavaly nőhetett, de a potenciál ennél bizonyosan sokkal nagyobb. Mivel a Magyar Építő az idén került Mészáros érdekeltségébe azzal, hogy a Körösaszfalt szerzett benne többségi tulajdont, a közbeszerzéseknél kinézhet számára néhány nagyobb projekt. Ez pedig kilőheti az eredményét.

Orbán Viktor veje, Tiborcz István sem panaszkodhat:

az Elios Zrt. 2013-as eredménye ugyanis mindössze 24 millió forint volt. Az bizonyos, hogy ennél jóval nagyobb lesz a tavalyi, de az Elios 2015-ben csapott igazán a lecsóba azzal, hogy több jelentős értékű közbeszerzést nyert el, többek között Zalaegerszeg, Szolnok és Vác közvilágítását fogja a cég korszerűsíteni.

Néhány bank is élvezheti az adóhitel nyújtotta előnyöket, ám itt elég szűk a mozgástér.

Mivel a negatív adóalapot úgy kell számításba venni, mintha az pozitív volna, ezért a különösen nagy mínuszokat elszámoló bankok nem nagyon tudnak ahhoz képest is ötszörös eredményt produkálni. Az állami kézbe került Budapest Bank még behúzhatja az ikszet a nyomtatványon: 2014-ben 38,7 milliárd forint mínusszal zárt, az adóhitelhez így több mint 193 milliárd forint adózás előtti eredményt kell produkálnia. A K&H-nak és az Erstének jelentős pluszt kell felmutatnia, hogy esélyük legyen az adóhitelre.

A bankok a különadó mérséklésével is nyernek a jövő évtől. A bankadó felső kulcsa 2016-ban 0,53 százalékról 0,31 százalékra, 2017-ben és 2018-ban 0,21 százalékra csökken. Az adóalapot pedig nem a 2009-es, hanem a 2014-es mérlegfőösszeg alapján kell megállapítani. A nagy adócsökkentés közepette sikerült egy pluszt is beletenni a tízoldalas javaslatba: a dohánygyártók és -kereskedők az egyszeri hozzájárulás után fix különadót kapnak. A paraméterek ugyanazok, csak épp a fizetés válik rendszeressé. Az árbevétel-arányos, sávos adóból 2016-ban 11,5 milliárd forint bevételt vár a büdzsé.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.