galéria megtekintése

Irtják a kultúrát, de közben árulják is a műemlékeket

Az írás a Népszabadság
2015. 08. 26. számában
jelent meg.


Dési András
Népszabadság

Felgyorsítja a szíriai ókori műemlékek tudatos elpusztítását az Iszlám Állam. Dezső Tamás régész, asszirológus szerint a dzsihadisták tisztában vannak vele, hogy sok műkincset – ha nem is könnyen és persze feketén – pénzzé, azaz lőszerré és fegyverré tehetnek.

Idilli látvány, ahogy az okkersárga sivatagból előbukkant az oázisváros, benne az emberi kultúra jó kétezer éves nyomaival, az oszlopsorrokal és templomromokkal. Ugyan közel harminc éve járt utoljára Palmürában, de a szíriai városban szerzett élmények máig élnek Dezső Tamásban.

Az asszirológiával foglalkozó történész-régész felbecsülhetetlen értékűnek mondja azokat a kultúrkincseket, amelyeket az Iszlám Állam (IS) elpusztított a Damaszkusztól több mint 200 kilométerre északkeletre fekvő, az UNESCO világörökségi listáján is szereplő településen. A legújabb pusztítás célpontja a Baál-Samin-templom volt, a dzsihádisták kedden tették közzé az első fotókat az „Ég urának” szentelt műemlék felrobbantásáról.

Az idill és egyben a múlt. Turisták Palmürában 2007 áprilisában
Az idill és egyben a múlt. Turisták Palmürában 2007 áprilisában
Omar Sanadiki / Reuters

 

Irina Bokova, az ENSZ kulturális szakosított szerve, az UNESCO főigazgatója háborús bűnnek, a kultúra elleni népirtásnak nevezte a barbár tettet. A Baál-Samint az időszámításunk szerinti II. században, a karavánkereskedelemből meggazdagodó Palmüra virágzásának idején, feltehetőleg Hadrianus római császár látogatásának tiszteletére emelték. A Szíria és Irak egyes részeit uraló Iszlám Állam propagandagépezete folyamatosan revolverezi a világot a különböző műemlékek elpusztításáról szóló hírekkel.

2015-ös horrorlistájukon szerepel a moszuli könyvtár könyveinek elégetése, Ninive falainak felrobbantása, Hatra, majd Nimrud asszír romjainak „eldózerolása”. Dezső Tamás szerint az IS szerette volna megkaparintani a palmürai múzeum értékes anyagát, az ott kiállított régészeti leleteket, de ezek jelentős részét a helyi szakembereknek még a város májusi bevétele előtt sikerült becsomagolni és ismeretlen helyre szállítani. Ezzel áll összefüggésben Palmüra főrégészének és kulturális kincsei védelmezőjének brutális meggyilkolása is.

A pokol és a jelen. A Baál-Samin-templom felrobbantása az Iszlám Állam által közzétett videón
A pokol és a jelen. A Baál-Samin-templom felrobbantása az Iszlám Állam által közzétett videón
AFP

A 81 éves Khalid al-Aszaad professzort a múlt héten fejezték le, miután a kínzások ellenére sem árulta el a rejtekhelyeket. A magyar kutató mindazonáltal óvatossággal kezeli az IS pusztításairól szóló beszámolókat. Úgy gondolja, hogy a dzsihadisták vezetői – az ideológiát félretéve – „üzletemberek”, akik tisztában vannak vele, hogy a nemzetközi műkincskereskedelem feketepiacain, közvetítők segítségével pénzzé, így fegyverré és lőszerré tehetnek sok mindent Palmürából.

Első helyen említette a külső részeken eltemetett, ókori vagyonos kereskedőcsaládok tagjairól készült faragott portrékat, domborműveket. Ezek annyira különleges darabok, hogy a feketepiaci áruk is csak most alakul ki, de több százezer dollárról indulnak. Az ELTE Bölcsészkarának docense szerint a rablott műkincsek útját sokkal nehezebb nyomon követni, mint az IS által kínált más kurrens termékek, a kőolaj vagy a liszt sorsát.

Valószínű, hogy a dzsihadisták lepaktáltak az illegális régészetet űző profi kincsvadászokkal, akik ügyesen kihasználják a szíriai, illetve iraki polgárháborús káoszban kínálkozó lehetőségeket. Ha egyszer sikerül elűzni, legyőzni az Iszlám Államot, a felrobbantott, elpusztított műremekeket fel lehet újítani. Dollármilliárdokba fog kerülni, komoly tudományos vita kíséri majd, de eljöhet a nap, amikor a kialakult nemzetközi gyakorlat szerint vörös vagy fekete vonal fogja jelezni a Baál-Samin-templomon: idáig az eredeti, onnantól a felrobbantott, de a régészszakemberek által utánépített rész látható.

Razzia két földrészen

Összehangolt terrorellenes akciót hajtott végre a spanyol és a marokkói rendőrség Madridban és öt marokkói városban. Tizennégy embert vettek őrizetbe, akik a gyanú szerint az Iszlám Állam számára toboroztak, majd a harcosokat Irakba és Szíriába küldték. (Euronews)

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.