galéria megtekintése

Ismét lángol a határvidék, de atomháború nem lesz

0 komment

NOL

Újra éleződnek a feszültségek a két nukleáris hatalom között: India fegyveres konfliktustól fél és tízezreket telepít ki a kasmíri határ mellől. És azzal vádolja Pakisztánt, hogy terroristákat támogat, akik India területén akarnak merényleteket elkövetni. Pakisztán szerint viszont Újdelhi csak saját problémáiról akarja elterelni a figyelmet. Szakértők szerint nem kell atomháborútól félni, csak a szokásos kardcsörtetésről van szó.

Több mint tízezer embert kitelepítettek a hatóságok Kasmír indiai oldalán, a pakisztáni határhoz közül. A Reuters szerint azért döntött így a kormány, mert attól tart, hogy tovább súlyosbodik az elmúlt hetekben ismét fellángolt konfliktus India és Pakisztán között. A hírről szintén beszámolt BBC tudósítója a helyszínre utazott. Ő is találkozott olyanokkal, akik már csomagoltak és indultak, ám neki többen is azt mondták, hogy kötelező kitelepítésről szó sincs és maradnak otthonukban.

Indiai katona járőrőzik
Danish Ismail / Reuters

A pakisztáni oldalon is "drasztikus lépésekre" szánták el magukat: egyes mozik nem játszanak indiai filmeket, amíg el nem csitul a konfliktus. A Reuters szerint az utóbbi években kezd "magához térni" a pakisztáni filmipar is, ám még mindig nem tud versenyezni a hindi nyelvű "bollywoodi" mozikkal, amelyek roppant népszerűek.

 

Hatvan éves konfliktus

Kasmírt India és Pakisztán is magáénak tartja, ám mindkét ország csak a terület egy részét ellenőrzi. A muzulmán többségű terület hovatartozása több mint hat évtizede konfliktus forrása a két ország között. A Pakisztán és India között kitört három háborúból kettőnek Kasmír volt az oka.

Minden alkalommal, amikor Kasmírban fellángolnak az indulatok, a világ közvéleménye aggódni kezd: mi lesz, ha a két atomhatalom között valódi háború tör ki? Ám a BBC-nek nyilatkozó szakértők szerint erre most sincs jelentős esély. Úgy vélik, a két ország ezúttal is megmarad a lokális "határvillongásoknál" és kardcsörtetésnél.

Tömegtüntetések egy szeparatista halála után

A jelenlegi konfliktus közvetlen előzménye, hogy júniusban az indiai kormánycsapatokkal tűzpárbajba keveredett és életét vesztette egy 22 éves fegyveres szeparatista. Burhan Wani Kasmír függetlenségéért küzdött az indiai kormánnyal szemben. Sokan az 1989-es militáns szeparatista mozgalom újjáélesztőjének tartják.

Fotó: Danish Ismail / Reuters

Wani halála tömegtüntetéseket váltott ki Kasmírban, mert a közösségi média segítségével jelentős támogatói bázist épített ki. Amikor az indiai hatóságok véres kézzel elnyomták a tüntetéseket, csak olajat öntöttek a tűzre. Az összecsapásokban több mint hetvenen meghaltak, többségük civil.

Tizenhét halott egy rajtaütésben

A következő jelentős esemény szeptember 17-én történt, amikor a határon átszökve Pakisztánból érkezett fegyveresek megtámadtak egy katonai bázist az indiai oldalon, Uri városában. A támadásban 17 indiai katona vesztette életét, mielőtt a négy támadót megölték.

India szerint a rajtaütést a pakisztáni székhelyű iszlamista csoport, a Dzsais-e-Mohammed követte le. A pakisztáni külügyminisztérium szerint ez nem igaz, és azzal vádolja Indiát, hogy folyton bizonyítékok nélkül vádol hasonló támadásokkal pakisztáni csoportokat és állampolgárokat. A merényletért egyelőre senki sem vállalta a felelősséget.

A támadás óta egyre nagyobb nyomás helyeződött Narendra Módi indiai miniszterelnökre, hogy vágjon vissza. A konzervatív Módi egyik kampányígérete volt a Pakisztánnal szemben mutatott keménység, ám a gyakorlatban ő is próbálta fenntartani a békét és hűteni a feszültségeket. Ám az indiai közvélemény jelentős része szerint a pakisztáni kormány támogatja a terroristákat és válaszlépéseket várnak a miniszterelnöktől.

"Sebészi pontosságú" csapás a terroristákra

Csütörtökön jelentette be az indiai kormány, hogy "sebészi pontosságú" csapásokat hajtott végre Pakisztán területén terroristák ellen, akik "be akartak szivárogni" India területére, hogy ott támadásokat hajtsanak végre. Újdelhi szerint "jelentős veszteségeket" okoztak a terroristáknak és támogatóiknak.

A hadsereg sajtótájékoztatóján azt nem közölte, hogy az indiai csapatok átlépték-e a határt, vagy saját területükről indították a támadásokat. Egyes helyi híradások legalább 30 halott fegyveresről írnak, a támadásokban pedig szárazföldi csapatok és helikopterek is részt vettek - írja a BBC.

A pakisztáni hatóságok viszont azzal vágtak vissza: minderről szó sincs. India egyszerűen megint átlőtt a határon kézifegyverekkel és aknavetőkkel, ahogyan korábban is. A támadásokban pedig két pakisztáni katona életét vesztette. Nem sokkal később Pakisztán bejelentette azt is, hogy elfogott egy indiai katonát, mire Újdelhi közölte, hogy az egyenruhás "véletlenül" került át a határ másik oldalára.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.