Megismétlődött, amitől Dzsablesz rettegett: a sós víz kezdett beszivárogni a menekültekkel zsúfolt hajóba. A gambiai férfi biztos volt benne, második próbálkozása is kudarcba fullad, és vissza kell térnie a polgárháború sújtotta Líbiába – ha egyáltalán túléli a visszautat a Földközi-tengeren. Az olasz parti őrség akkor tűnt fel, amikor már állt a víz a fedélzeten.
– Megmentették az életünket. Amikor elértem a szicíliai partot, úgy sírtam, mint egy gyerek. Csak arra tudtam gondolni, hogy valóra vált az álmom – meséli tavaly novemberi „partraszállását” a Népszabadságnak egy olaszországi menekülttáborból Dzsablesz. Kéri, hogy az igazi neve semmiképp se jelenjen meg, félti otthon maradt családját.
– Az elnökünk kegyetlen ember. Nem merünk róla beszélni, mert lehet, hogy másnap nyoma vész egy családtagunknak vagy barátunknak – mondja a harmincas évei elején járó férfi, aki a nyugat-afrikai országban tapasztalható üldöztetés miatt hagyta el otthonát, négy testvérét és édesanyját.
A nyugat-gambiai Dzsamburban élt, muzulmán hitoktatóként dolgozott, míg 2009-ben híre ment, hogy Yahya Jammeh elnök hívei megbélyegezték a falubéli hitoktatókat, és elindultak, hogy leszámoljanak a „boszorkányokkal”. Dzsablesz úgy döntött, nem várja meg az érkezésüket. Teherautókon és személyautókban jutott el Líbiába – Szenegálon, Malin, Burkina Fasón és Nigeren keresztül. Útja évekig tartott, egyes városokban hónapokat töltött.
