galéria megtekintése

Kamuvideó után a NATO-főtitkári székbe

Az írás a Népszabadság
2014. 10. 02. számában
jelent meg.


Szőcs László
Népszabadság

Forrófejű marxista „vörösifjúként” kezdte, ma viszont eminens NATO-tagállam háromszoros (2000–2001, 2005–2013) volt miniszterelnöke, aki több évtizede húzódó határvitát egyeztetett le Oroszországgal, nagyfia pedig Kínában jár egyetemre. Ki is lenne hát nála alkalmasabb a világ legnagyobb biztonság- és katonapolitikai szervezetének élére?

Mégis, a NATO-főtitkári posztot szerdán átvett, 55 éves norvég Jens Stoltenberg fél évvel ezelőtti jelölése az atlanti szövetség főtitkári posztjára még hazájában is komoly meglepetést keltett. Ha már egyszer Stoltenberg, akkor apját, Thorvaldot, egykori kül- és védelmi minisztert tartották volna esélyesnek a bennfentesek a posztra – persze húsz évvel ezelőtt.

Jens Stoltenberg a brüsszeli NATO-központban. Ideális szocdem a kereszténydemokraták számára
Jens Stoltenberg a brüsszeli NATO-központban. Ideális szocdem a kereszténydemokraták számára
Francois Lenoir / AFP

Kapóra jött viszont a munkáspárti norvég kormány tavalyi bukása, amelyet még az sem tudott megakadályozni, hogy Stoltenberg egy kamuvideóban taxisnak álcázta magát, mutatva: közel áll az utca emberéhez. Nyolc év után búcsúzni volt kénytelen a miniszterelnöki széktől, holott 2011-ben túlélte (mármint politikailag is) a Breivik-féle szélsőjobboldali vérengzést.

 

Pár hónappal később már az ENSZ éghajlatügyi különmegbízottjának is felkérték a karizmatikus norvégot, de hamar kiderült: a meghatározó NATO-tagállamok a távozó dán főtitkár, Anders Fogh Rasmussen utódaként is gondolkodtak benne. A gazdag, stratégiailag feltétlenül USA-barát, katonailag önmagában mérsékelten jelentős Norvégia neve vonzóan cseng a Pentagonban. A kétgyerekes családapa Stoltenberg a NATO–orosz kapcsolatokban is rutinosnak számított már akkor, amikor az ukrán válság miatt látni lehetett: Moszkvával még hosszú játszmákat kell majd lefolytatni. Ő volt az, aki jó diplomáciai érzékről tanúbizonyságot téve több évtizedes határvitára tett pontot a Barents-tengeren Dmitrij Medvegyev akkori orosz elnökkel, később vízummentes kishatárforgalomban állapodott meg Moszkvával – emlékeztet a BBC.

Az elemzők azt is a javára írják, hogy a bőséges katonai kiadások híve, ezzel példát mutatott Norvégiában is. Sőt ha a Nyugat érdekei forognak kockán, akkor kemény az oroszokkal szemben. – Bár a kijevi vezetés és a kelet-ukrajnai felkelők közötti tűzszünet „lehetőséget” ad a válság rendezésére, Oroszország még mindig destabilizálhatja Ukrajnát, és továbbra is nemzetközi jogsértést követ el – idézte az MTI Stoltenberg első NATO-főtitkári megszólalását. A kettősségre találó a norvég sajtó megfogalmazása: Stoltenberg héja is, galamb is lesz egyben. (Ezt az ornitológiai hasonlatot használta az oroszokkal szembeni magyar álláspontot leírva Orbán Viktor kormányfő is. – A szerk. megj.)

Stoltenberg titka, hogy megfelelő konszenzus övezi. Holland és dán elődje után norvég, azaz feltétlen atlantista országból jön, ahol nem kihívás angol nyelven sem megszólalni, s ahol sosem kellett szégyenkezni (mint egyes szegényebb kelet-közép-európaiaknak) a szerény hazai védelmi büdzsé miatt... A dán konzervatív-liberális Rasmussen után szociáldemokrata jön, ami megnyugtatja a balközép politikai tábort. Sőt mint Stefan Kornelius, a müncheni liberális Süddeutsche Zeitung külpolitikai rovatvezetője, Angela Merkel egyik életrajzírója kommentálta, Stoltenberg a kereszténydemokrata német kancellár ideális szociáldemokratáját testesíti meg. A radikális balos múltnak, amelybe anno a nővére vezette be, ma már nincs jelentősége. A NATO-és USA-ellenesség szinte „kötelező kűr” volt az 1960–1980-as évek haladó nyugat-európai fiataljainak körében. Így kezdte a spanyol Javier Solana, szintén későbbi NATO-főtitkár, s a távozó európai bizottsági elnök, a portugál José Manuel Barroso személyében is egykori maoista fiatalt üdvözölhetett Európa 2004-ben.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.