galéria megtekintése

Halálra ítélték a bostoni merénylőt

2 komment

NOL

Dzsohar Carnajev 17 olyan vádpontban állt a törvény előtt, amelyben ha bűnösnek találják, kivégzik. Hatban – köztük tömegpusztító fegyver előállításában és használatában – bűnösnek találták.

Az akkor 19 éves Dzsohar Carnajev 2013. április 15-én a bátyjával, a nála hat évvel idősebb Tamerlannal hajtott végre merényletet a bostoni maraton célszalagjánál, három embert ölve és 260-at sebesítve meg. Az áldozatok egyike, Martin Richard mindössze nyolcéves volt, a merénylet másik kéthalottja egy kínai diák, Lingzi Lu és egy 39 éves étteremvezető, Krystle Campbell. Amikor négy nappal később, 2013. április 19-én elkapták őket, Carnajevék még egy rendőrrel, Sean Collierrel is végeztek.

Az ügyvédei szerint Dzsohar egyedül nem cselekedett volna
Az ügyvédei szerint Dzsohar egyedül nem cselekedett volna
Handout / Reuters

A merénylet utáni hajtóvadászatot csak ő élte túl. Amikor pénteken az esküdtszéki döntést felolvasták, nyelt egy nagyot, de másfajta érzelemnyilvánítás nem látszott rajta.

 

Dzsohart összesen 30 vádpontban állították a törvény elé, amelyből 17-ben ítélhették halálra, ha bűnösnek találják. Az esküdtszék 12 óra tanácskozás után hatban egyhangúlag annak találta, köztük tömegpusztító fegyver előállításában és használatában is. Dzsohar ügyvédei, akik a per folyamán a letöltendő életfogytiglani szabadságvesztés mellett érveltek, várhatóan fellebbezni fognak. A védelem érve szerint Dzsohart a bátyja – az apjuk mentális betegsége miatt a csecsen bevándorló család domináns alakja – radikalizálta és vette rá a pokolgéppé alakított kuktákkal végrehajtott merényletre. Ennek az esküdtszék három tagja egyébként hitt is, ketten pedig egyetértettek abban, valószínűtlen, hogy Dzsohar a szabadulásakor új merényletet kezdene előkészíteni.

Az esküdtszék, amelynek összetétele a per mindkét szakaszában azonos volt, a 10 hétig tartó eljárás folyamán mintegy másfélszáz tanút hallgatott meg. A 24 oldalas ítéletből, amelynek a felolvasása mintegy 20 percig tartott pénteken, kiderült, hogy a testületből senki sem adott hitelt Dzsohar Carnajev megbánásának. Kilenc esküdt nem fogadta el a védelem azon állítását sem, hogy az elítélt a bátyja befolyása alatt cselekedett. A testület helyt adott a súlyosbító körülmények többségének, az enyhítő körülmények közül pedig többet elvetett.

Az ügyvédek pénteken egyébként kommentár nélkül távoztak a bíróság épületéből, amely előtt tucatnyi ember gyűlt össze várni, hogy mi lesz az ítélet.

Dzsohar apja, Anzor Carnajev Dagesztánban él. Amikor felhívták a fia halálra ítélésének a hírével, csak felnyögött és lecsapta a kagylót – írja a Guardian. Anyja, Zubejdat korábban többször is terroristának nyilvánította az amerikai hatóságokat a fia fogva tartása miatt. Az ABC televíziónak később sikerült elérnie a fivérek apját. A végsőkig harcolni fogunk. „Reménykedtünk, és most is azt tesszük. Persze nehéz” – fogalmazott a férfi.

Tamerlan 2013. április 19-én a rendőrökkel vívott tűzharcban vesztette életét. Öccsét a bostoni Watertownban egy csónakban találták meg, amelynek a falára Dzsohar a saját vérével írta rá, hogy a merényletet bosszúból hajtották végre az afganisztáni és az iraki háború amerikaiak által megölt polgári áldozataiért.

A bostoni merénylet a legsúlyosabb terrortámadás volt az Egyesült Államok területén 2001. szeptember 11. után.

A Twitter-üzenetek tanúsága szerint a merénylet sérültjei érezhető megkönnyebbüléssel fogadták az ítéletet. „Most leszünk képesek túllenni ezen az egészen. Még ő (értsd: Dzsohar – a szerk.) is azt mondta, hogy szemet szemért" – írta az egyik áldozat, Sydney Corcoran, aki majdnem elvérzett a robbantásokban szerzett sérülései miatt, az édesanyja pedig mind a két lábát elveszítette. Loretta Lynch amerikai igazságügyi miniszter egy közleményben megfelelő büntetésként aposztrofálta a halálos ítéletet, Charlie Baker massachusettsi kormányzó pedig azt mondta, reméli, hogy ezzel lezárul egy fejezet azok életében, akiket a merénylet érintett.

Judith Clarke ügyvéd - akinek korábban több híres bűnügy vádlottjának esetében is sikerült kivédenie a halálos ítéletet - elismerte, hogy Dzsohar elkövette az összes bűncselekményt, amelyben elmarasztalták. Záróbeszédében ugyanakkor ismételten azzal érvelt, hogy védence, akinek szülei 2012-ben visszaköltöztek Oroszországba, a dzsihadista bátyja befolyása alá került, aki vezető szerepet játszott mind a robbantásban, mind a rendőrgyilkosságban.

Clarke szerint Carnajev „nem a legrosszabbak legrosszabbika”, márpedig a halálbüntetést az olyanoknak szánták. Hangsúlyozta, hogy a tényleges életfogytiglani ítélet egyszerre jelentene igazságszolgáltatást és kegyelemgyakorlást is, egyúttal segítséget jelentene az áldozatok hozzátartozóinak, akiknek nem kellene végigszenvedniük a több évig tartó, a közfigyelem által kísért fellebbezési folyamatot.

A bíróság épülete előtt tucatnyian várták, mi lesz az ítélet
A bíróság épülete előtt tucatnyian várták, mi lesz az ítélet
Brian Snyder / Reuters

Massachusetts államban 1984-ben eltörölték a halálbüntetést, de az ítéletről nem állami, hanem szövetségi szintű bíróságon döntöttek.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.