galéria megtekintése

„El sem akarták hinni, hogy ilyen még létezik”

2 komment

F.G.

Irán déli részén még rendszeres a női nemi szervek megcsonkítása. Egy most közzétett kutatás szerint ráadásul a helyi hatóságok minderről nem vesznek tudomást. Amikor nyilvánosságot kapnak az ilyen esetek, még az irániak nagy része is megdöbben azon, hogy még létezik a brutális beavatkozás.

A Kameel Ahmady szociális antropológus által csütörtökön közölt jelentés a nők genitális csonkítása Irán déli tartományában, Hormozganban, és az ahhoz közel eső kis szigeteken a legelterjedtebb. Mindez elsősorban a kisebb síita muszlim törzsekre, de a közelükben élő néhány szunnita közösségre is jellemző. A férfi megjegyzi: azért terjedt el a brutális beavatkozás, hogy a házasság előtt álló lányok nemi szervét „megszelídítsék” szüzességük elvesztése előtt, és ne élvezzék a szexet, és ne akarjanak félrelépni.

Az Afrikában önkéntesként dolgozó férfi a 2000-es évek elején döntött úgy, hogy a nők genitális csonkítása ellen fog küzdeni. Tíz év leforgása alatt több mint háromezer megcsonkított nővel beszélgetett. Ahmed kutatását június 4-én hozták nyilvánosságra, amely egybeesik az Ártatlan Gyermekek Elleni Agresszió Nemzetközi Világnapja alkalmával közölt éves jelentéssel.

A kutató hozzátette, hogy az iráni tisztviselők, hatóságok nem igazán vesznek arról tudomást, hogy a nőket megcsonkítják. Sőt, a közvélemény is teljesen tájékozatlan a témában. Ahmed maga is meglepődött, amikor visszament hazájába és megtudta: néhány rokona is átesett a körülmetélésen.

 

OLVASÓLISTA

Vélemény
Ötétkes férfiak
Vélemény
És épp Miskolc?
Vélemény
Rohingyák úton
Vélemény
Megelőző csapás

A beavatkozás a csikló és a kisajkak részleges vagy teljes eltávolítását jelenti. A csonkítást általában 4 és 12 év közötti lányokon hajtják végre. A bevett gyakorlat szerint Iránban a körülmetélést a legtöbb esetben kórházon kívül, érzéstelenítés nélkül végzik el, melyet egy éles borotvával hajtanak végre. Sok esetben nők csonkítják meg a kislányokat.

Kampányt indítottak a csonkítás ellen

Guardian tavaly indította el kezdeményezését a nők körülmetélésének beszüntetése érdekében. A kampányhoz több aktivista, médiaszervezet és politikus is csatlakozott. Az Egyesült Királyságban Fahma Mohamed és kollégái több mint 230 ezer ember aláírását gyűjtötték össze a betiltást kérvényező petícióban, melyet részben egy Amerikában élő gambiai lány története ihletett.

Jaka Dukurehnek kiskorában kivágták a csiklóját, majd az Egyesült Államokban rehabilitációs műtétet hajtottak rajta végre, és ma boldog három gyermekes családanya.

Ban Ki Mun ENSZ főtitkár támogatásáról biztosította a Guardian és az ENSZ Népesedési Alapjának közös kampányát. A nemzetközi közösség vezetője szerint a szexuális csonkítás az emberi jogok megsértése.

Mehrangiz Kar vezető iráni emberi jogi ügyvéd szerint a csonkításhoz általában a lányok szülei ragaszkodnak. „A nők többsége, akikkel beszéltem és körülmetéltek, védik a csonkítást mondván: ez egy több száz éves hagyomány” – erősíti meg Kar véleményét Ahmady, majd hozzáteszi, néhány szunnita anyuka még dicsekedett is neki, hogy lánya a beavatkozás által sokkal erényesebb és erkölcsösebb a siíta lányoknál.

Bár Ahmady példátlan mélységekbe ásta magát a témában, mások is vizsgálódtak már Iránban a témában. Fatemeh Karimi és Rayehe Mozafarian egy könyvet is írtak a témáról. Mozafarian megjegyezte, hogy amikor az irániak hét-nyolc éve először szembesültek azzal, hogy néhány törzsben még mindig hagyomány a nők csonkítása, sokkot kaptak. Az emberek el sem akarták hinni, hogy ilyen még létezik.

Az írónő elmondta, a témával kapcsolatban felkereste Irán női ügyekért felelős alelnökét, Shahindokht Molaverdit, aki azt fontolgatja, kampányt indít annak érdekében, hogy a perzsa országban befejeződjön a nők körülmetélése. Iránban a hatályos büntető törvénykönyv nem tér ki külön a nők csonkítására.

Van, ahol hiába tiltják a törvények

A genitális csonkítás a muzulmán és a keresztény lakosság körében bevett hagyománynak számít Eritreában, Etiópiában, valamint ausztrál és közel-keleti törzseknél. Egyiptomban is hasonló a helyzet, pedig ott 2008 óta büntetik a női körülmetélést.

Adel Adawy egyiptomi egészségügyi miniszter által májusban nyilvánosságra hozott adatok szerint az országban a 15 és 45 év közötti házas nők megdöbbentően nagy arányban estek át genitális csonkításon, különösen igaz ez vidéken, ahol a nők 95 százaléka érintett.

Egyiptomban már törvény tiltja a brutális csonkítást
STRINGER / Reuters

Nigériában történelmi lépésként május végén elfogadták a női nemi szerv csonkítására vonatkozó tilalmat. Goodluck Jonathan leköszönő elnök az egyik utolsó lépéseként írta alá a javaslatot. Egy 2014-ben közölt ENSZ-jelentés szerint a nigériai nők körülbelül negyede esett át csonkításon.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.